Vissza a tartalomjegyzékhez

Hajdú Sándor
Amikor a ló olvas a gazdájának
Magyarország a lovaglás birodalma lehet

A lóval foglalkozó szakemberek szerint ma 60-80 ezer között lehet a lovak száma Magyarországon. A jövő azonban bizonytalan, mert a pesszimisták szerint az elmúlt tizenöt év tapasztalata szerint csupán idő kérdése, mikor szűnik meg teljesen a hazai lóállomány. Persze találkozhatunk örök optimistákkal, akik a szebb jövőről beszélnek, ahol a magyar újra lovas nemzet lesz, és ahogyan Ausztria a síelés fellegvára Európában, úgy Magyarország könnyen lehetne a lovaglás birodalma.


Fotó: Somorjai László

Kovács László szerint a lótenyésztés és -tartás területén az elmúlt tizenöt év kevésnek bizonyult a lovak értékesítésének megszervezéséhez. Ma az ágazatból megélni nehéz, szinte csak a nagyon drága sportlovak adásvétele jövedelmező az ágazatban. Az egykori állatorvos ma egy kisebb ménes tulajdonosa, a lovasturizmusból és a tenyésztésből, az ügetőre való eladásból egészíti ki nyugdíját. Bár felesége szerint a dolog inkább fordítva működik, azaz a nyugdíja megy a lovakra, és nem a lovak hozzák a kiegészítést.
A szakember a lóeladás gyakorlati lehetőségeit veszi sorra: internetes hirdetés, szaklapokban megjelenő hirdetés, információcsere személyes kapcsolatokon keresztül és a hagyományos belföldi lóvásár, illetve a nemzetközi árverések. Nincs állami irányítása sem a tenyésztésnek, sem az értékesítésnek, és az utóbbi évtized lovaspolitikája a piac szerepét szajkózza. „A minisztérium azzal érvel, hogy a lóállomány magántulajdonban van, és mindenki szabadon rendelkezik a tulajdonával. Ez részben igaz, ám az a hajó, amelynek nincs kormányosa, hamar zátonyra fut. Úgy tűnik, hogy némely szervek tudatosan fonják a lóállomány sírba eresztő kötelét” - sorolja az egykori állatorvos a lovasok legfőbb gondjait.

A ló a szabadság szimbóluma - volt

Tamás Zoltán, aki hagyományos lovas íjászatot oktat gyerekeknek a tanyáján, a rossz szemléletet nevezi meg a probléma igazi gyökerének, vagyis azt, hogy a „lópolitikában” is a Nyugat majmolása zajlik.
„Az elmúlt évtizedben ennek ellenére egyre-másra születnek lovasklubok, ahol az Európában kialakult gyakorlathoz hűen, angolszász hagyomány és módszer szerint tanítják lovagolni az embereket. A nyugati ember lelkülete, lóval való bánásmódja teljesen idegen a hazaitól. A kiskunsági pusztákon egymás után nőnek ki a földből a western ranchok. A magyar pusztát behálózzák, feldarabolják a nyugati szemléletet tükröző hatalmas karámrendszerek, villanypásztorok, így aztán értelmét veszti a lovaglás lényege. A ló a végtelen szabadság szimbóluma. Nem hiába mondták a régiek, hogy az életben két fontos dolog létezik: a szabadság és a boldogság. Az előbbit a lovad hátán, az utóbbit a szerető családodban találhatod meg” - állítja Tamás Zoltán.
Az oktató szerint nincs ez jó hatással a lovasturizmusra sem, mert Európa nyugati régióinak jó kerítésekkel felszabdalt vidékeihez képest a magyar tájak végtelensége és szabadsága jelentheti az igazi vonzerőt, a hungarikumot a külföldiek számára. Talán nem véletlen, hogy, a Hortobágyi Nemzeti Park területén tiltott bármilyen nagyméretű karám vagy villanypásztor létesítése.

Ki az olaszokkal!

A lóértékesítést elősegítené egy hazai kézben lévő vágóhíd építése, mert az az egy, amelyik működik, olasz piacra termel, és olasz cégtulajdonban van - hangsúlyozta Kovács Károly „Rudi”, a roma kupecek utolsó mohikánja. „Rudi” meglepően tisztán látja és fogalmazza meg a lókereskedelem jelenét és hiányosságait, szerinte ugyanis a magyar kereskedőknek kellene készíteni egy európai piackutatást, amely a lóhús alapanyagú készítmények értékesítési lehetőségét mérné fel, és nekünk kellene exportálni a húst Olaszországba meg Európa nagyvárosaiba. Kovács Károlyról azt is érdemes tudni, hogy másodállásban az egyik hazai cigányszervezet meghatározó vezetője.
Persze a lótenyésztők számára a felvetés visszataszító, hiszen a tenyésztő nem vágóhídi alapanyagot akar előállítani. Ám mindig lesz öreg, selejt vagy sérült ló, valamint vágócsikó, amelyek értékesítési lehetősége fontos a tulajdonos számára.
Ahogyan Ausztria a síelés fellegvára Európában, úgy Magyarország könynyen lehetne a lovaglás birodalma. Igen ám, de mivel tudnánk ezt elérni? Először is megfelelő minőségű és nagyságú lóállománnyal, másrészről megfelelően képzett lovasokkal. „A csodálatos környezet megvan, a történelmi hagyományok még fellelhetőek. Ezzel szorosan összefügg, hogy ha már lovasnemzetnek tartjuk magunkat, és egyediségünkkel akarjuk ismét elkápráztatni a világot, akkor tanuljunk meg újra magyarul lovagolni” - vázolta Tamás Zoltán a szép új jövő lehetőségét.

Mikor a ló olvas a gazdájának

Kiss Péterről azt hallottam, mielőtt találkoztam vele, hogy azon kevés lovas vállalkozó közé tartozik, akik a lovakhoz is értenek. Péter erről azt mondja: nem nagy tudomány a lótartás, de érteni kell hozzá. Bárki megvehet egy csodálatos lovat, amelyik a régi gazdájának még olvasni is tudott, de nem kell hozzá egy hónap, és jobb, ha nem megy be hozzá az istállóba, mert a ló kizavarja az új tulajdonosát - állítja Péter. A „lovastársadalom” fő gondja az, hogy koncepciótlan, pusztán üzleti alapon gondolkodnak a befektetők, pedig ebből egyelőre nem lehet megélni. Péter a tanyája mellett büfét üzemeltet a közeli faluban, és a gyerekeket ingyen lovagoltatja, mert a ló szeretetét akarja átörökíteni a következő generációba.
A lóval foglalkozók sürgetik az állami segítségnyújtást, beavatkozást a lótartás és -tenyésztés területén, de ez egyelőre várat magára. Készül egy Nemzeti Lovas Stratégia, ami a lóval kapcsolatos minden területi problémát és teendőt számba vesz: lótenyésztéssel kapcsolatos feladatok, lovassport, lóversenyzés, illetve a lovas hagyományőrzés és lovas terápia.
Magyarországnak csodálatos földrajzi adottságai vannak, és a magyar lovasturizmus azzal az óriási előnnyel rendelkezik, hogy több évtizedes hagyományra tekint vissza. A környező országok konkurenciát jelenthetnek, bár például Csehországban és Szlovákiában az ágazat még alig épült ki. Az európai vendégek főleg Spanyolország és Portugália felé indultak el, éppen azért, mert ott jóval előbb rájöttek, hogy infrastrukturális fejlesztésre van szükség.