Vissza a tartalomjegyzékhez

Hechs László
Családon belüli erőszak
Hamasz-puccs Gázában

Véres leszámolás kezdődött Gázában azt követően, hogy a Hamasz fegyveresei néhány nap alatt elfoglalták a Palesztin Hatóság valamennyi katonai és közigazgatási létesítményét az övezetben a Mahmúd Abbászhoz hű katonáktól. Az egységkormány felbomlott, a menekülő Fatah-aktivisták közül többeket a nyílt utcán, családtagjaik szeme láttára végeztek ki a mérsékelt álarcot levetve ismét terroristaként tomboló Hamasz-osztagok, amelyek iráni mintájú iszlamista kormányzást vezettek be. A Gázában élő keresztényeket már megfenyegették: leszámolnak azokkal, akiket „misszionáláson“ érnek. A Nyugati-parton válaszul a Fatah kezdett tisztogató akciókba az ott kisebbségben lévő hamaszosok ellen. Mi idézte elő a palesztin polgárháborút, és hogyan befolyásolja a drámai megosztottság a térség amúgy is ingatag helyzetét?


Hamasz-harcosok foglalták el Mahmúd Abbász irodáját

Irán és térségbeli legfőbb csatlósa, Szíria határozott célokkal bír. Át akarják venni a hatalmat Libanonban. Fel szeretnék számolni Izraelt. Le akarják győzni az Egyesült Államokat Irakban, és ki akarják űzni Afganisztánból az amerikai és a NATO-egységeket. E stratégia része a Hamasz gázai hatalomátvétele, a tálib terror fokozása Afganisztánban, az al-Aszkarijja-mecset felrobbantása Szamarrában, az északi front megnyitása Libanonban újabb rakétákkal, a lassú intenzitású hadművelet a nyugati érdekeltségű Siniora-kormány megbuktatására Libanonban, és végül a százezer menekült erőszakos visszatelepítése Afganisztánba. E lépések nemcsak az iráni pozíciók megerősítését szolgálják, de sikeresen terelik el a figyelmet Irán nukleáris programjáról is. Az Egyesült Államoknak mindezzel szemben csak Abbász megerősítésére futja. Ebben a relációban a PFSZ és a Palesztin Hatóság elnöke, valamint az általa vezetett Fatah „mérsékelt és világi” erőként jelenik meg, szemben a „radikális és fundamentalista” Hamasszal.
A Hamasz gázai hatalomátvételének története 2006 januárjában kezdődött. A nyugati felügyelet mellett megrendezett választásokon az iszlám fundamentalisták abszolút többséget szereztek a Palesztin Törvényhozó Tanácsban. Ennek megfelelően alakítottak kormányt Iszmail Hanije vezetésével. A választások eredménye meglepte a nemzetközi közösséget, az Európai Unióból, Oroszországból, az Egyesült Államokból és az ENSZ-ből álló kvartett a létfontosságú nemzetközi segélyek folyósítását feltételektől tette függővé. A Hamasznak el kellett volna ismernie Izrael létezéshez való jogát, a maga számára kötelezőként kellett volna elfogadnia a zsidó államnak a PFSZ-szel korábban kötött egyezményeit, és le kellett volna mondania a fegyveres terrorról. Ezt a damaszkuszi székhelyű Hamasz-vezetés elutasította. Kettős hatalom jött tehát létre. Abbász, a Palesztin Hatóság és a Fatah elnöke rendelkezett az erőszakszervezetekkel, a rendőrséggel, a többféle biztonsági apparátussal, az Al-Aksza Mártírjainak Brigádja terrorcsoporttal és más magánmilíciákkal. Vele szemben a Hamasz kezében volt a kormányzás és saját terrorosztagok álltak a rendelkezésére.
A Fatah és a Hamasz egyiptomi és szaúdi közvetítéssel februárban, Mekkában megállapodást kötött egymással. Egységkormány megalakításában és a PFSZ átszervezésében állapodtak meg. A megállapodás részeként Abbász felszólította az egységkormány vezetőjét, Iszmail Hanijét, hogy tartsa tiszteletben a PFSZ által megkötött megállapodásokat, a nemzetközi egyezményeket és az Arab Liga határozatait.
A mekkai trükk azonban nem jött be. A kvartett az Európai Parlament csaknem kétszázötven képviselőjéből álló „Hamasz-frakció” ellenkezése ellenére sem újította meg a támogatást, de szorosabbra fűzte a viszonyt Abbásszal. Elindultak a pénzsegélyek és a nyugati fegyverszállítmányok, hogy a Fatah meg tudja védeni állásait. Bár a nehezebb fegyverzet és a megfelelő ellátottság az egyensúlyt a Fatah oldalára billentette, Abbász mégsem tanúsított megfelelő ellenállást. Így a tényleges hatalom viszonylagos könnyedséggel került a Hamasz kezébe. Az amerikaiak és izraeliek által a Palesztin Hatósághoz juttatott több mint ötvenezer kézifegyver és személyszállító jármű is a Hamasz kezébe került.
A terrorszervezet első lépésként felújította az izraeli területek elleni rakétatámadásokat. Az ENSZ menekülteket segélyező szerve (UNRWA) azonnali hatállyal leállította tevékenységét az övezetben, miután két munkatársát a Hamasz kivégeztette.
Utcai kivégzések, egész családok lemészárlása, templomgyalázások, rablás és fosztogatás: ezek voltak az elmúlt hét jellemző gázai képei. A Hamasz álarcos fegyveresei megtámadtak egy keresztény templomot és a hozzá tartozó iskolát is. Széttörték a kereszteket, Jézus képeit megszaggatták, és Bibliákat téptek darabokra. Romboltak és fosztogattak. A kis keresztény közösség nagy része menekülne, ám az egyiptomi határ és az izraeli átkelőhelyek zárva vannak. Abu Szaker sejk, gázai vallási vezető azt üzente a keresztényeknek, hogy „keményen leszámolnak azokkal, akiket missziós tevékenységen érnek.“
A gázai „Hamasztánnal” szemben Júdeában és Szamáriában (Nyugati-part) megalakult a „Fatahland”, ahol Abbász és a Fatah vette át a hatalmat. Abbász menesztette az Iszmail Hanije által vezetett egységkormányt, és szükségállapotot hirdetett. Ez lehetővé tette, hogy átmeneti kormányt nevezzen ki a Nyugat bizalmát élvező, Amerikában tanult egykori pénzügyminiszter, Szalám Fajjad vezetésével. Az elnök egyben törvényen kívül helyezte a Hamasz Izzadin el-Kasszemről elnevezett fegyveres alakulatát. Izrael, az Egyesült Államok és az Európai Unió támogatásáról biztosította a palesztin vezetőt. Jeruzsálem felszabadította a korábban befagyasztott adókat, és átutalta a Palesztin Hatóság számlájára, az EU és az Egyesült Államok is folyósítani kezdte az elmaradt apanázst. Olmert és Bush pedig a „nacionalista, mérsékelt és világi” Abbászt a kisebbik rosszként élteti, hogy a „politikai horizontról” szóló tárgyalások ismét megkezdődhessenek.
Ki a hibás a kialakult helyzet miatt? A felelősség mindenekelőtt Jasszer Arafatot terheli. Amikor 1993-ban aláírta az oslói Elvi nyilatkozatot, kötelezettséget vállalt a terrorszervezetek, így a Hamasz felszámolására is. Ezt nemcsak hogy nem teljesítette, de védelmet és logisztikai hátteret nyújtott a szervezet számára. Az autonómia védett laboratóriumaiban gyártotta a Hamasz azokat az öngyilkos merénylők bombáit rejtő öveket, amelyek autóbuszokon, pizzériákban, éttermekben és szórakozóhelyeken izraeli polgárokat öltek meg. Arafat a tömeggyilkos terroristáknak fegyvereket és menedéket nyújtott. A palesztin társadalmat az Izraellel való leszámolásra uszította, béke helyett öngyilkos bombagyárrá alakította át. Ez volt az alapja a Fatah-Hamasz-szövetségnek egészen 2006 januárjáig.
Hibás Izrael is, mert vétkes könnyelműséggel ürítette ki a Gázai-övezetet, hogy Abbász hatalmát megerősítse, és lehetőséget adjon neki a bizonyításra. Hibás továbbá Jichak Rabin, aki 1992-ben négyszáz Hamasz-tagot fogott el, majd telepített át Libanonba. Itt vették fel a kapcsolatot a Hezbollah terrorszervezettel, amelynek tagjai képezték ki a Hamasz embereit bombakészítésre és tömeg(ön)gyilkos merényletekre. Hibás a nyugati közvélemény, amely rákényszerítette Izraelt, hogy a száműzött hamaszosokat visszatelepítse eredeti gázai és nyugati-parti lakóhelyeikre. Hibás az Egyesült Államok, mert nyomást gyakorolt Izraelre: fogadja el, hogy a Hamasz is elindul a parlamenti választásokon. Hibás az Európai Unió, mert kikényszerítette, hogy a zsidó állam vonuljon ki, és az egyiptomi határ őrizetét adja át az EU-nak, amely nem akarta vagy nem tudta megakadályozni az illegális fegyvereknek, pénznek, valamint terroristáknak az övezetbe való beáramlását.
Az Abbász-alternatíva Gázában sem működött, kérdés, hogy most miért működne jobban a Nyugati-parton? A felfogás, amely Abbászt „nacionalistaként, mérsékeltként és szekulárisként” állítja be, alighanem téved. A Fatah az ötvenes évek második felében jött létre. Ahhoz, hogy a Szovjetunió és a keleti blokk támogatását megnyerje, „nemzeti felszabadító mozgalom” formájában jött létre, és annak nyelvezetét használta. Ez a forma később az Európai Uniónak is megfelelt. Ám a Fatah mögött nem állt valóságos nemzet, csak egy politikai trükk, amelyet a KGB és az egyiptomi titkosszolgálat alkalmazottai ötöl-tek ki, hogy a nasszeri pánarabizmus bukását követően támadt űrt betöltsék.
A Fatah nem minősíthető szekulárisnak sem. A Közel-Keleten az iszlám világa nem ismeri a vallási és a világi élet kettősségét. Az iszlám nemcsak vallás, de politika és jog, az élet egészét felölelő vallásos világnézet. Ezért is mondhatta Komeini, hogy „az iszlám vagy politika, vagy semmi”. Ha ma valaki a Fatah honlapját felkeresi, láthatja, hogy az hemzseg a Korán-idézetektől. A szervezet terrorcsoportját, az Al-Aksza Mártírjainak Brigádját ma semmi sem különbözteti meg a Hamasztól. Csak a jövőképük más. Míg a Fatah „palesztin államot” akar a Földközi-tengertől a Jordán folyóig, addig a Hamasz számára a Gázai-övezet csak „az iszlám kalifátus” kiindulópontja. Egy dologban azonban egyetértenek: nincs helye a Közel-Keleten zsidó államnak. Izraelnek tehát pusztulnia kell. Stratégiájuk ebből a szempontból azonos, a különbség pusztán taktikai-retorikai. Abbász úgy tesz, mintha elfogadná a kvartett feltételeit, ám azok megvalósulását a gyakorlatban hiúsítja meg. A Hamasz azonban kényes iszlamista hírnevére, vállalja álláspontját, és nem hajlandó hazudni.
Milyen lehetőségek állnak Izrael előtt? Mit kezdhet a zsidó állam Hamasztánnal és mit Fatahlanddel? A Sunday Times értesülései szerint az új honvédelmi miniszter, Ehud Barak az övezet elfoglalását tervezi. Más katonai elemzők javasolják a gázai-egyiptomi határövezet izraeli ellenőrzését, hogy az illegális fegyverek, pénzek és a terroristák beáramlásának gátat vessenek. Izrael leállíthatja az övezet víz-, villany-, gáz- és benzinellátását. Segítséget nyújthat Abbásznak a Hamasz elleni küzdelemben. Ám Abbász „szédelgő feldicsérése” és Izrael kivonulása a térségből súlyos hiba lenne. Az Al-Aksza Mártírjainak Brigádja hajtotta végre a legtöbb áldozattal járó tömeggyilkosságokat. Komolyan gondolhatja-e valaki, hogy ma ők lennének a béke záloga?