Vissza a tartalomjegyzékhez

Tihanyi Péter
Mindig virággal jött
– mondja a nemi erőszakkal vádolt F. Zsolt élettársának, Bernadettnek édesanyja

Csak a kérdőjelek szaporodnak E. Zsanett ügyével kapcsolatban.
A legbizarabb talán az, hogy e véletlen budapesti igazoltatásos történet főszereplői és főszereplőinek családtagjai egy vidéki faluban utcaszomszédok. Jászkisér, június 12.

Bernadett anyukája: Négy éve vannak együtt, a Zsolt és a kislányom, a Zsolti még Miskolcon volt főiskolás, amikor megismerkedtek. Azóta nagy szerelembe vannak egymással, nagyon gyengéden udvarolt Dettinek. Zsolt egy kedves, gyengéd, barátságos fiú.
Esküvő nem volt még betervezve?
- Az utóbbi egy évben komolyan tervezték a jövőjüket, Zsoltnak van egy kis telke, oda terveztek házat építeni a házasságkötés után.
Hány éves Detti?
- Húsz. Neki Zsolt volt az első fiú és remélem a végleges, annyira szereti Zsoltot. Elképzelhetetlennek tartom, hogy bárkit is megerőszakoljon. Maximálisan hiszek neki, bízom benne.
Tetszik tartani vele a kapcsolatot?
- Csak a lányom és a szülei tartják vele a kapcsolatot, főleg az anyukája, Évike. Én most már csak üzenetet küldök neki, hogy tartson ki, mert az egész falu bízik benne és visszavárja.
Mi történhetett? Zsanett minden szavát hazugságnak tetszik tartani, vagy történt valami disznóság, csak nem úgy, ahogy Zsanett elmeséli?
- Szerintem semmi nem igaz abból, amit a Zsanett mond, egyetlen szó sem. Zsoltnak se, és a másik négy kollégájának se volt erre szüksége, mindegyik harmonikusan élt vagy a barátnőjével vagy a feleségével. Detti és Zsolt nemcsak érzelmileg voltak együtt, hanem testileg is kiegészítették és boldoggá tették egymást. Ha itt voltak Jászkiséren, vagy itt aludtak nálunk, vagy a Zsolt szüleinél. És Pesten is gyakorlatilag együtt voltak, egymás mellett van az iskolájuk és a kollégiumuk. A Zsolt rebiszes, a lányom meg nemzetvédelmis, egymás melletti épületben tanulnak.
Hogyhogy nemzetvédelmis?
- Úgy, hogy Bernadett a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem másodéves hallgatója katasztrófavédelmi szakon, sőt, levelezős hallgató egy másik egyetem közlekedésmérnöki karán.
Akkor mondhatni, hogy kollégák?
- Mondhatni. Ha együtt mentek valahova, akkor se nagyon ittak. Zsolt szorgalmas, becsületes fiatalember, nem kicsapongó, nem szeleburdi, megfontolt, nem bulizós fajta. Ketten a lányommal szabadidejükben eldolgozgattak a telken, ahova a jövőjüket tervezték, vagy itthon a Zsolt szüleinél, ahol állatok vannak, vagy moziba mentek kettesben, vagy vacsorázni. Külsőleg is összeillenek, szép pár voltak. Zsolt pár évvel idősebb Dettinél.
Ha mindez hazugság, akkor ki vagy kik és miért állhatnak a dolog mögött? Ha ebből semmi nem igaz, kinek áll érdekében mindez? Mi lehetne ezzel Zsanett célja?
- Két dologra gondolunk itt a faluban. Mikor Zsoltiék először odamentek hozzá a papírjait kérni, a lány nagyon sírt a kocsiban, mert hogy a barátja kidobta, és elképzelhető, hogy valamilyen formában magára szerette volna hívni a barátja figyelmét, hogy visszaszerezze. A másik feltételezés, hogy valamilyen módon rosszindulatú emberek állhatnak a dolgok mögött, hogy így fejezzék le a miniszterelnököt. Ez ugyan nem sikerült, de a rendőri vezetést mindenesetre le tudták fejezni. Mondom, ezek csak feltételezések és nem tudjuk bizonyítani, de ezeket mondják a faluban.
Ne értsen félre, sok bűnözővel, gyilkossal beszélgettem az elmúlt években, akik látszatra - a szomszédok, szülők, barátok megítélése alapján - józan, kedves, tisztelettudó emberek voltak. De arról, hogy a belsejükben milyen pokol égett, senki nem tudott. Nem elképzelhető, hogy Zsoltnál is ez a helyzet?
- Ezt elvileg el is fogadnám, ha egyedül lett volna, de öten voltak, és azt nem hiszem, hogy mind az öten ilyen aljas, mocskos férgek lennének, hogy egyenruhás létükre egy társuk megerőszakol egy lányt, ők meg végignézik.
Azt sem tartja furcsának, hogy egy kis faluban, Jászkiséren, szinte utcaszomszédok e pesti történet főszereplői és azok családtagjai, hiszen egy utcával arrébb lakik Zsanett nagymamája, és Zsolt a szüleivel két utcával lakik arrébb a nagymamától?
- Nem tudok mit mondani erre. Itt ugyan mondják, hogy Zsanett és Zsolt ismerhették egymást a régebbi bulikról, de ezt nem tudom. Csak azt tudom mondani, amit láttam, igazi álomkapcsolat volt az övék. Mindig virággal jött a lányomhoz.