Vissza a tartalomjegyzékhez

Gyurácz Ottilia
Távol Európától
Mangák, animék, japánok

A népszerű japán rajzfilmek agresszív, bizarr világa sok szempontból idegen a nyugati emberek számára. Mindazonáltal az USA után Európában is egyre népszerűbbek az ilyen animék, az alapul szolgáló képregényekkel, a mangákkal együtt - legyen szó akár originál japán művekről, akár utánzatokról, a piac egyformán telített. Az idei magyarországi nemzetközi könyvvásáron is nagy attrakció volt a mangaszekció. Ugyanakkor ezeknek a többnyire okkult és pikáns történeteknek az őshazájában, Japánban minden eddiginél nagyobb tömeget érint a magány, a családi életet a szexuális aberrációk helyettesítik - a virtuális társadalom szélsőséges, fenyegető utópiájaként a modern nyugati világ számára.

Hoszokava Csiakival a budai várban beszélgetünk. Hoszokava Tokióban élő, huszonöt éves diáklány, barátnőivel utazza be Európát. Ezt a kontinenst - beleértve Magyarországot is - sok szempontból élhetőbbnek tartja, mint a hazáját. Mikor Japánról faggatom, csak a fejét rázza, mondván: országa hiába a világ vezető nagyhatalma, mégis súlyos szociális válságon megy keresztül. Ennek egyik legszembetűnőbb jele, hogy Japán mára a szinglik hazája lett. „Gondolj csak bele - mondja Hoszokava -, a harminc év feletti japánok fele egyedülálló!”
Hoszokava szerint legtöbb egyetemista társa - mint a mangákon és animékon felnövő generáció tagjai általában - elavultnak tekinti a hagyományos családi értékrendet, úgymint a házasságot, a gyermekszülést és az ezekkel együtt járó feladatokat. A fiatalok, elsősorban a fiúk, az udvarlást és a romantikát is fölösleges időpocsékolásnak tartják. Zavarosnak, potenciálisan megalázónak és fárasztónak találják a hagyományos kapcsolatokat, ami Hoszokavát azért is aggasztja, mert neki tetszik a hagyományos családmodell, szeretne férjhez menni és gyerekeket szülni. Ám a fiúk sokszor saját magukat is unalmasnak, infantilisnek tartják, akik képtelenek normális kapcsolattartásra, kommunikációra és hódításra. „Kis túlzással azt mondanám: a japán fiatalok közül legtöbben - akik szívesebben élnek a pornográf rajzfilmek képzeletbeli világában, mint a realitásban - öregkorukra nem szenilisek és Parkinson-kórosak lesznek, hanem pedofilok és perverzek” - állítja.
A bizarr képi világ egyre jobban eluralkodik a valóságban is. Sőt, európai mércével kifejezetten aberrációkban ölt testet: például hiperrealisztikus, szilikonból készült, ember nagyságú lánybabákat évente tízezerszámra adnak el Japánban „csendes társ” céljából. A babák ára közel egymillió forint, de a fenntartásuk is magas költségekkel jár (sminkek, ruhák, ajándékok). Sokan külön lakást bérelnek élettelen „választottjaik” számára, köztük nem ritkán házasemberek is. Számukra a guminő testesíti meg az ideális társat, aki mindig mosolyog, nem panaszkodik, és nem bonyolítja a dolgokat érzelmi problémákkal. Hoszokava véleménye szerint ezek a babák jobban megközelítik a mai fiúk ízlésvilágát, igényeit, mint a hús-vér nők.

„A szülők megijedtek, mert attól féltik a huszonéves gyerekeiket, hogy örökre pár nélkül maradnak - meséli a lány. - Ezért gyakran járnak el a parkokba, hogy más szülőkkel gyermekeiket ábrázoló fényképeket cseréljenek.” Hoszokava szülei is kénytelenek lettek saját gyermekük számára házasságközvetítőnek felcsapni, idáig nem sok sikerrel. Hoszokavának volt már egy vőlegénye, de megszakadt a kapcsolatuk, mert a fiú teljesen a képregények megszállottja lett. Többször megjegyezte például, hogy a lány arcával azért nincs megelégedve, mert szerinte túlontúl természetes, és a szemei sem olyan nagyok, karakteresek, mint a rajzfilmeken szereplő lányoké. Arra kérte barátnőjét: ha lehet, fesse úgy magát, fésülje úgy a haját, mint a kedvenc rajzfilmfigurája. Szinte kötelező volt vele eljárni olyan filmforgatásokra, ahol saját maguk bújtak bele kedvenc rajzfilmhősük ruhájába, hogy eljátszhassák kedvenc jelenetüket. A vőlegény azért is vonakodott megnősülni, mert megijesztette az elköteleződés, és nem akart „komplikált” életet.
Hoszokava most egyedül él, szabadidejében utazgat, otthon butikokba jár vásárolni, és vacsoráit női éttermekben fogyasztja el szingli barátnőivel. Volt barátja pedig a kollégáival látogat karaokebárokat, vagy a komputer képernyője előtt ülve folytat romantikus kapcsolatokat virtuális barátnőkkel. Mindezt látva Hoszokava legtöbb barátnőjének esze ágában sincs megállapodni és kiszolgálni a mániákus férfiakat. Az erősebb nem képviselői pedig szívesebben választják az érzelemmentes és kapcsolat nélküli virtuális magányt. Ez nem is csoda, hiszen a napi tizenhat órát dolgozó, jó állással rendelkező férfiaknak a magánéletre már nem sok idejük és energiájuk marad.