Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Kábítószer és terror
Virágzik a hasistermelés Libanonban

Libanonban kedvező a politikai „széljárás” a keleti Bekaa-völgy hasistermelői számára. A libanoni rendőrség és hadsereg erőit túlságosan leköti a rivális politikai csoportok és a terrorszervezetek megfékezése, így idén a drogpiac beszállítói abban reménykednek, hogy a termés központi irtása elmarad.

„Teleültetem az egész földet, nem érdekel, hogy ki látja.
A hadseregnek most úgysincs ideje ezzel foglalkozni” - mondja büszkén az egyik farmer, aki a Hezbollah ellenőrzése alatt álló Budai falu mellett gazdálkodik. Bár tavaly csak 14 ezer négyzetméteren termelt, akkor a rendőrség csaknem teljes egészében kiirtotta a termését. Idén viszont 70 ezer négyzetméternyi területet ültet be: „Egyszerű a dolog, úgyhogy magam csinálom. Csak szétszórom a magokat, és szeptemberre meglesz a gyönyörű termés.”
Az egykor Libanon „kenyereskosarának” számító régióban a hasistermelők idén jó termésre számítanak, remélve, hogy a hasismezők központi irtása most elmarad. A bejrúti Hobeish rendőrőrs vezetője szerint az eset ismerős: „Mindig többet ültetnek, amikor politikai zavargások vannak.” Ám Michel Shakkour tábornok szerint minden készen áll a szokásos termésirtáshoz: „Megvannak az illetékes egységek, nincs semmi ok, hogy idén elmaradjon az akció.”
A tábornok ugyanakkor azt is elismerte, hogy a kampányokat valóban befolyásolták korábban is a politikai zavargások, de szerinte „a hadsereg is változott azóta. Sokkal professzionálisabbak, és még jelen vannak a Bekaa-völgyben”.
Libanon hasistermelése a hetvenes és nyolcvanas években, a polgárháború időszaka alatt élte fénykorát. A nemzetközi drogkereskedők gyakori felvevőállomása volt a térség, ahonnan nagy menynyiségű hasist tudtak kicsempészni. A virágkor a háború befejezésével ért véget.
Az egyik akkori hasistermelő azonban arról panaszkodik, hogy a kormány nem fektet be eleget a térségben. „A gyerekeimnek már nem ilyen életmódot szeretnék. Én ahhoz értettem egyedül, hogy hogyan kell hasist termelni, ebből csináltam üzletet. De azért ez kemény élet.” Szerinte az egyik fő probléma, hogy az állam nem támogatja kellőképpen az oktatást, ami segíthetne a farmereknek kitörni ebből a tevékenységből. A Bekaa térség Hezbollahos képviselője, Husszein Haj Hassan szintén az állami és a nemzetközi befektetéseket hiányolja a térségből. Az ENSZ 1999-2000-ben folytatott kampánya, amely a hasistermelés leállítását célozta, kudarcot vallott - főként a szűkös anyagi keretek miatt.
A Libanoni Mezőgazdasági Kutatóintézet igazgatója, Michel Afram szerint viszont a farmereknek inkább saját magukat kellene okolniuk a körülményeikért. A hasistermelés nem nehéz munka, hiszen a növények nem igényelnek különösebb figyelmet vagy öntözést. Afram szerint most már nehéz lenne visszaállítani a Bekaa-völgy polgárháború előtti állapotát, amikor még gabonát termeltek itt a helyi piacra.
Afram intézete egy EU által finanszírozott programot működtet, amelynek célja több száz farmer „átnevelése” például a kapribogyó-termelésre. Ez azonban hosszú és fáradságos vállalkozásnak bizonyul, mivel Afram szerint a farmerek folyton „visszaesnek”, ha nem tartják őket folyamatos ellenőrzés alatt.