Vissza a tartalomjegyzékhez

Csingár Edit
Bobby McFerrin
A zene szolgálatában

A héten Budapestre látogatott Bobby McFerrin, a tíz Grammy-díjjal büszkélkedő világhírű jazzénekes és karmester, aki páratlan zenei tehetsége mellett széles mosolyával is levette lábáról a kelet-európai közönséget. A Don’t Worry, be Happy című dal szerzőjét bámulatos képességei miatt „élő hangszernek” is titulálják. A zene nagymestere a muzsika megszerettetését és tanítását érzi leginkább hivatásának, bár húszmillió eladott lemezzel a háta mögött előadóművésznek sem utolsó.

Bobby McFerrin egy New York-i operaénekes házaspár gyermekeként látta meg a napvilágot 1950. március 11-én. Édesapja, Robert McFerrin volt az első afroamerikai szólóénekes a Metropolitan Operában. Az idősebb McFerrin egy nyolcgyermekes baptista család gyermekeként hosszú ideig kizárólag gospelt énekelhetett édesapja szigorú nevelése miatt, így amint önálló életet kezdett, az opera világába vetette magát, nem kevés sikerrel.
Ellenben Bobby a zene sokszínűségében nőtt fel, s hatévesen már megkezdte zenei tanulmányait. Virtuóz énektudásával csak viszonylag későn, a hetvenes évek végén lépett a közönség elé, először mint jazz-zongoristát ismerhette meg a világ, bár a zongora mellett klarinétozni, csellózni és fuvolázni is megtanult. Legnagyobb sikerét azonban hangjával aratta: négy oktáv hangterjedelmű, csupa mosoly előadásmódja magával ragadta a közönséget, szívükbe zárták Amerikától Európán át Ausztráliáig. Legsikeresebb zenei műfajai a jazz, a coral és nem utolsó sorban a klasszikus zene, melyek mindegyikében improvizatív és spontán. Lemezein olyan hírességekkel zenélt együtt, mint a nagynevű zongorista, Chick Corea, akihez szoros baráti kapcsolat is fűzi, vagy a híres csellista, Yo-Yo Ma.
A virtuóz énekes-zenész tündöklése akkor indult el, amikor az innováció útjára lépett, és a zenei megújulást elősegítendő a rögtönzött előadások felé fordult. Az improvizatív koncertekre ugyanis nem készült konkrét dalokkal, egyszerűen csak énekelt, ami épp eszébe jutott. Nemsokára olyan sikere lett, hogy a zenei kíséretet is ő adta elő, ezzel létrehozta a zenetörténet első, száz százalékban vokális szólójazz-műfaját. Első ilyen koncertjére Európában, Németországban került sor, kisebb sokkot okozott a hallgatóságban, amikor hanyag eleganciával besétált a színpadra, és minden kíséret és készülés nélkül szórakoztatni kezdte az egybegyűlteket. A kezdeti zavar hamar elült, és McFerrin óriási sikert aratott, a németek ezentúl csak Csodahangként emlegették. A zene iránti szeretete mellett fő erősségének a humora és interaktív, közvetlen előadásmódja bizonyult, melyet továbbfejlesztett a nyolcvanas években, rendszeresen megénekeltetve a közönséget is, hogy minden jelenlevő részévé váljon a zenének. Magas zenei képzettsége és játékos előadásmódja természetesnek és pillekönnyűnek tünteti fel a zenét mindenki számára. Az éneklési technikák széles skálája és virtuóz alkalmazása mellett is tovább képezte magát: elképesztő hangokat tanult meg utánozni, sőt a lélegzetvétel közben is hangot kiadni, hogy ne kelljen megszakítania az éneklést ilyen apróságok miatt. Ehhez időnként dobol a mellkasán, vagy különféle stílusban énekel egy kis örömöt kicsikarva.