Vissza a tartalomjegyzékhez

Grüll Tibor
Megtalálták Heródes sírját

Máris az évtized régészeti szenzációjaként értékelték Izraelben azt a hét eleji bejelentést, mely szerint a Jeruzsálemtől néhány kilométerre délre fekvő Heródionban megtalálták „Nagy” Heródes szétrombolt sírját. A lelet minden bizonnyal felveti majd az utolsó júdeai királyi család újraértékelését.

„Ez az ember egyformán kegyetlenkedett mindenkivel, válogatás nélkül; haragjában nem ismert mértéket, túltette magát törvényen és igazságon, s emellett senki nála nagyobb mértékben nem élvezte a szerencse kegyeit. Mert alacsony sorból emelkedett a királyi méltóságba, s bár rengeteg veszedelem fenyegette, minden csapásból szerencsésen megmenekült, és agg korában halt meg.” Ezekkel a szavakkal összegezte a zsidó történetíró, Flavius Josephus, Heródes életpályáját, majd gyorsan azt is hozzátette, hogy magánéletében viszont nem volt szerencsétlenebb és szánalomra méltóbb ember nála. Mi okozta ezt a kettősséget?

A zsarnok

Heródes, akinek neve is azt jelenti: „heroikus, hősies”, valóban mintha uralkodásra született volna. Kiváló lovas és remek vadász volt, akinek nyila ritkán tévesztette el a célt. Már hu-szonkét évesen a galileai banditák elleni harcokban tüntette ki magát vitézségével. Az Izrael feletti főhatalom megszerzésére azonban semmi esélye se lett volna, ha apja, az edomita Antipat-rosz - az akaratgyenge Hürkanosz király tanácsadója - nem kaparja ki számára a parázsból a gesztenyét. Izraelben - éppúgy mint a Római Birodalomban - polgárháború dúlt, melyben Antipatrosz előbb Pompeius, majd annak ellenfele, Caesar oldalára állt. Cserébe Róma első embere biztosította neki és fiainak az ország feletti főhatalmat. Antipatrosz halála után Heródest és testvérét, Phaszaélt nevezték ki uralkodónak: az előbbit Galileába, az utóbbit Júdeába. Csakhogy a zsidóknak ez semmiképp se tetszett: inkább behívták az országba a rómaiak ősellenségének számító párthusokat, akik rettentő pusztítást vittek véghez, s Phaszaélt is elhurcolták. Hiába, mert a rómaiak - ezúttal Antonius - újra csak megerősítették Heródes királyságát, mit sem törődve a zsidók Törvényével, amely kimondja, hogy idegen származásút nem lehet a zsidók felett uralkodóvá tenni.
Heródesnek csaknem öt évébe került, amíg külföldi zsoldosokkal és a segítségére küldött római legiókkal kiűzte az országból a párthusokat, és leverte az ellene lázadó zsidókat. Ezután véres kézzel teremtett rendet: ezreket mészároltatott le, vagyonukat pedig elkoboztatta, s részben jótevői és barátai között szétosztogatta, részben magának halmozta fel. Remek diplomáciai érzékét mutatja, hogy a szerencse fordultával (addigi legfőbb támogatóját, Antoniust ugyanis az actiumi csatában kegyetlenül elpáholta Octavianus) azonnal képes volt váltani: Rhodosz szigetén teljes királyi pompában kereste fel a Római Birodalom új vezérét, és felajánlotta neki: ha meghagyja királyságát, ugyanolyan jó embere lesz, mint korábban ellenségének volt. Octavianus - a későbbi Augustus - rögvest átlátott Heródes gerinctelen, zsarnoki természetén, és saját jól felfogott érdekétől vezérelve meghagyta királyságában, sőt ki is bővítette azt számos újabb területtel. Miután hatalmát kívülről biztosította, Heródes ismét a „belső ellenség” felszámolásába kezdett: ezúttal saját családját ritkította meg. Mindenekelőtt kivégeztette a Hasmóneus királyi család utolsó tagjait, köztük saját feleségét, akit pedig - a szó szoros értelmében - őrülten szeretett. Heródes uralkodása ugyan valóban szerencsésnek nevezhető, de családi élete maga volt a pokol. Udvarát nyolc feleség és számos anyós, tíz fiú, azok feleségei, egy hadseregnyi herélt, továbbá idegen testőrök és külföldi követek töltötték meg. Ahogy a király öregedett, sokan szemet vetettek országára, s egymás elleni intrikákkal, rágalmakkal foglalatoskodtak, puccsok és merényletek szálait szövögették. A hatalomféltésbe félig beleőrült Heródes válogatás nélkül vonatta kínpadra, vetette börtönbe vagy épp’ végeztette ki legjobb embereit is, köztük saját fiait. És akkor még nem is beszéltünk a zsidók országszerte ellene izzó gyűlöletéről...