Vissza a tartalomjegyzékhez

Sebestyén István
Izmozás balról
Senki sem érti, mit akar az SZDSZ

„Sok a duma” - így reagált egyik szocialista forrásunk az SZDSZ harcias identitáserősítő kampányára, amely többek szerint komoly koalíciós feszültséget is okozhat. A miniszterelnököt finoman bíráló, a több-biztosítós rendszer mellett - a koalíciós partnerrel szemben - továbbra is lándzsát törő liberálisok nem értik, mi a gond.


Jól indultunk, de mintha kezdenénk fáradni
Fotó: Vörös Szilárd

- Te láttad ezt a beszédet? - fordult oda Gyurcsány Ferenc a koalíciós kapcsolattartó szabaddemokrata Horn Gáborhoz a hétfői parlamenti ülésen, Kóka János napirend előtti felszólalása közben.
- Igen - jött a határozott válasz.
- Ha láttad, akkor jó - mondta a miniszterelnök, és mosolyogva hallgatta tovább az SZDSZ-elnök beszédét, amely egyébként válasz nélkül maradt.
Gyurcsány és az MSZP meglepetése érthető volt. Kóka ugyanis - nem a miniszterelnöki bársonyszékből, hanem frakcióvezető-helyettesként - beszédében a miniszterelnököt is „elővette”. „Jól indultunk, de mintha kezdenénk fáradni. A strukturális reformoknak csak az elején vagyunk, de a kormány vitalitása minthogyha csökkenni kezdene. Miniszterelnök úr, nincs miért és nincs is mire várni” - mondta Kóka. A liberálisok elnöke hiányolta a világos „reformmenetrendet”, és szerinte folytatni kell az egészségügyi és az oktatási reformot, és számos teendő van az önkormányzati szférában, a közteherviselést illetően, valamint a közpénzügyek és a pártfinanszírozás terén is. Hangsúlyozta: sok ügyben még mindig a hetvenes-nyolcvanas években tartunk, a szociális rendszer elavult, a kultúra finanszírozása és a közmédia állapota a Kádár-rendszerre emlékeztet. Másnap egy debreceni sajtótájékoztatón Kóka újra elmondta mindezt, megerősítve azt a vélekedést, miszerint az átalakult-megújuló SZDSZ-be nem kevés ambíció szorult, és a frissen megválasztott pártelnökkel, valamint két új miniszterükkel az élen „identitáskampányba” fogtak.
Kóka a cívisvárosban kijelentette: fel kell rázni a koalíciót. Ez alighanem sikerülni is fog, bár nem biztos, hogy abban az értelemben, ahogy az SZDSZ elnöke gondolja. Egy szocialista forrásunk szerint ugyanis a liberálisok éppen az ő kontójukra igyekeznek „pozícionálni” magukat. Ezzel a miniszterelnök finom bírálata mellett a több-biztosítós rendszer kapcsán kialakult vitára is célzott. „Nem biztos, hogy helyénvaló, hogy ha új elnöke van egy pártnak, akkor az kőbe vésett új törvényekkel jön le a hegyről - fogalmazott a képviselő. Hozzátette: eddig az volt a gyakorlat, hogy a szakpolitikai kérdéseket előbb a koalíción belül vitatták meg, most viszont az SZDSZ „kinyilatkoztatásként” beszél a médiában a több-biztosítós rendszerről. „Úgy tűnik, nincs olyan szakmai érv, ami megingathatná őket, számukra ez egy hitbéli kérdés. Ez káros a koalíciónak, az országnak, de magának az SZDSZ-nek is” - fogalmazott forrásunk. Szerinte egyébként nem feltétlenül ezt a témát kellett volna választaniuk a liberálisoknak, hogy saját imidzsüket erősítsék, hiszen lényegében nincs is komolyan vehető egészségügyi szakpolitikusuk.
Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezetője ugyanakkor lapunknak nyilatkozva azzal érvelt: már a koalíció megkötésekor világos volt, hogy az SZDSZ eltökélt a biztosítási rendszer új típusú átalakításában. „Erről nem hitvitákat akarunk folytatni, hanem ésszerű kompromisszumot kívánunk kötni. Elképzelésünk szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár megmarad, és megjelennek mellette a magánbiztosítók, de nem lesz kötelező váltani. Marad tehát a nemzeti kockázatközösség, de megjelenik a verseny is” - fogalmazott a politikus. Hangsúlyozta, a koalíciós felek között kialakult konfliktusok az SZDSZ szempontjából nem öncélúak, inkább előremutatóak. „Nem azért hangsúlyozzuk a reformmenetrend szükségességét, hogy vitákat generáljunk, hanem azért, mert szorít az idő” - fogalmazott Gusztos.
Hasonlóan nyilatkozott Kóka János is nemrégiben az MTV-nek A szólás szabadsága című műsorban: „Nagyon világos reformmenetrendünknek kell lennie, és ez nem egy belső vita kérdése, nem koalíciós konfliktus.” Ugyanakkor éppen ezzel a tévés szereplésével „verte ki a biztosítékot” az MSZP felső vezetésénél. Az SZDSZ elnöke ugyanis a reformokkal kapcsolatban kijelentette: „Az egészségügyben, ami hozzánk tartozik, azt megcsináltuk. Nézzük meg a vasúti reformot. Szintén elindult. Nézzük meg az energetikai piacnyitást, 2007-ben megindul. De szeretném látni, hogy mi megy a közszolgáltatásokban, a szociális szférában, mi megy az oktatásban.” Több szocialista prominens szerint - akik zokon vették a pártelnök kritikáját - Kókának nem kellene „önjáróvá” válnia. Főleg nem a jelenlegi helyzetben, hiszen az eddigi reformok miatti elégedetlenség is több százezer szavazót „nyomott át” az egyébként nem a legjobb formáját mutató Fideszhez. Ráadásul ehhez volt némi köze Kókának is. A vasúti reform ugyanis - több szocialista forrásunk véleménye szerint - nem volt más, mint a vasúti szárnyvonalak megnyirbálása; az energetikai piacnyitás várhatóan áremelkedéssel jár majd együtt; az egészségügyi reform kapcsán pedig vidéken (is) tömeges az elégedetlenség. „Kóka túl sokat dumál, inkább a közös munkára kéne energiát fordítania” - összegezte véleményét az egyik szocialista felső vezető.