Vissza a tartalomjegyzékhez

Csizmadia Ervin
Mi köze az SZDSZ-nek a liberalizmushoz?

A múlt héten a Közép-európai Egyetemen (CEU) némiképp rezignált előadást tartott Kis János, a néhai demokratikus ellenzék vezéralakja, az SZDSZ első elnöke. Az előadás azért minősíthető kissé megkeseredettnek, mert az előadó lépten-nyomon figyelmeztette hallgatóságát, hogy a liberalizmus és a mostani (egyedüli) magyar liberális párt nem tekinthetők azonosnak, azaz: a liberalizmus jövője sokkal egyértelműbb és biztosabb Kis szerint, mint amilyen az SZDSZ jövője.

Való igaz, hogy az egyes ideológiák jelenét és jövőjét nem célszerű összemosnunk az őket képviselő pártokkal. A konzervatív értékek nem attól fontosak, mert őket (jól vagy rosszul) képviseli ma egynémely párt a magyar parlamentben. A szociáldemokrácia hasonlóképpen. Korszerű, hatóképes ideológiák nélkül egyszerűen nincs politika. A liberalizmussal azonban mintha másképpen lenne a dolog.
A rendszerváltás időszakában hozzászoktunk, hogy a liberalizmus és az azt képviselő párt egy és ugyanaz. Hiába jöttek fokozatosan figyelmeztető jelek, sem a liberális, sem pedig a szélesebb közvélemény számára nem vált világossá, hogy ez az összetartozás nem feltétlenül igaz. 2007-re (Kis János interpretációjában) ez a felismerés már megkerülhetetlen, és ki is kell mondani. Lehet, hogy - függetlenül az SZDSZ-től - a liberális gondolatot a mostanitól eltérő formában, például a liberális közvéleménynek kell elsősorban kifejeznie. Persze ez újabb kérdést vet fel, nevezetesen azt, hogy mit is jelentenek a liberális értékek 2007 Magyarországán. Sajnálatos, hogy az SZDSZ elnökjelölti kampányában ez a kérdés alárendelt jelentőségű maradt. Sem Kóka János „sikerkampánya”, sem Fodor Gábor „hitelességkampánya” nem jutott el a lényegi kérdésig, ami pedig nem más, mint hogy miért tűnt el az SZDSZ-nek az a képessége, hogy az egész társadalom számára integráló programot adjon. Holott - emlékezzünk vissza az első Kék Könyvre - 1989-ben az SZDSZ éppen azáltal lett népszerű, sőt tömegbefolyásolásra képes párt, mert a liberalizmust nem a részletekben, hanem egy átfogó társadalmi alternatívában ragadta meg és vázolta fel. Mi sem tanúskodik erről jobban, mint az a tény, hogy valójában az összes rendszerváltó párt az SZDSZ - bibói alapokon álló - forgatókönyvéből indult ki, azt tekintette „kályhának”, vagy ha tetszik: onnan tanulta meg a békés átmenet, a demokratikus alapintézmények, a jogállam, a piacgazdaság fogalmát. Az SZDSZ korai liberalizmusa valójában érték-együttest jelentett, amely a többi párténál határozottabb világképet és cselekvési stratégiát takart.
Kis ma azt állítja, hogy a liberális elvek valójában soha nem népszerűek, és ezzel a liberálisoknak tisztában kell lenniük. Ezzel az SZDSZ néhai elnöke vitatható megállapítást tesz. Hiszen - mint láttuk - a rendszerváltás idején éppen hogy népszerű volt a liberális ideológia és az azt képviselő SZDSZ. Ha Kis János ma úgy látja, hogy a liberalizmus - szinte eredendően - népszerűtlenségre ítélt ideológia, akkor vagy azt mondja, hogy ami a rendszerváltás idején megfogalmazódott, az nem liberális ideológia volt, vagy egyszerűen megfeledkezik a tizenhét évvel ezelőtti fejleményekről. Népszerűvé vagy népszerűtlenné egy ideológia a politikai stratégiáktól és döntésektől válik. Ha egy párt nem akar vagy nem tud egy egész társadalom számára perspektívát adni, akkor abban vastagon benne vannak a pártot képviselő politikusok is. 2007-ben az SZDSZ azért menthetetlenül kis párt, mert semmi jelét nem mutatja annak, hogy lenne mondanivalója szélesebb társadalmi csoportok számára. Idestova tíz éve a párt bezárult egy néppárti vagy gyűjtőpárti stratégia előtt, és lényegében rétegpárttá vált. A kispárti stratégia azzal is összefügg, hogy az SZDSZ immáron három koalíciós kormányban is szerepet kapott, s mint kisebbik koalíciós párt nem csekély kormányzati befolyással bír. Azaz konfliktusba került egymással két dolog: a liberális értékek nagy ívű képviselete és a kormányzás. És a párt láthatólag inkább az utóbbit választotta, hozzászoktatta magát a szatellitszerephez, ami a liberális eszmék továbbfejlesztésének rovására ment. Amennyire meghatározó tényezője volt az SZDSZ a rendszerváltásnak, ugyanannyira kiegészítő tényezője lett az SZDSZ az MSZP kormányzati ciklusainak. Voltaképp az SZDSZ talán legproblematikusabb vonása, hogy az átfogó társadalmi alternatíva képviseletét átengedte az MSZP-nek és a Fidesznek. Maga pedig részliberalizmusokat, részproblémákat képvisel - váltakozó sikerrel.
Mindezekre az ellentmondásokra nagyon határozottan és - némileg lemondóan - figyelmeztet bennünket Kis János. De Kis ugyanakkor reményt is ad, hogy a liberalizmus szerepe a jövőben talán a mostaninál is fontosabb lesz, mégpedig azáltal, hogy a liberális közvéleménynek kell elsősorban újrafogalmaznia a liberális értékeket és perspektívákat. Kisnek ebben igaza van. Régóta úgy gondolom magam is, hogy egy adott ideológia mögött nem csupán a professzionális politikusoknak kell ott állniuk, de az értelmiségnek is. Kis János valójában az értelmiség reneszánszáról beszél, és ez rokonszenves gondolat. A politika ugyanis nem mandarinok uralma. A szakértők éppúgy elbaltázhatnak mindent, mint a laikusok. Ám az értelmiség a közéletben nagyon is ébren tarthatja például a 21. század legfőbb liberális értékeit és cselekvési irányait.
De vajon melyek ezek? Itt talán Kis is bizonytalan.
A globalizáció megszelídítése nem eléggé közérthető és mozgósító érték. Sajnos, a környezetvédelem ügye sem. Az emberek manapság ezeknél átélhetőbb, kézzelfoghatóbb értékekre vágynak. Ha tetszik, érzelmi identitásra. Talán nem véletlen, hogy éppen a liberális vonzalmakkal is rendelkező Gyurcsány Ferenc az, akinek sikerült áttörést végrehajtania a kormányoldalon: érzelmi fazont is adni az SZDSZ által - tévesen - kizárólag racionálisnak minősített politikának. Ezzel persze azt is kimondhatjuk, hogy az SZDSZ-nek és a magyar liberalizmusnak immáron nem pusztán saját tévedései jelentenek problémát, de saját koalíciós partnere is. Gyurcsány talán még nagyobb kihívás az SZDSZ-nek, mint saját maga!
A liberálisok jövője tehát nem pusztán - mint ahogy a lapokban olvastam - a reform. Az SZDSZ jövője azon áll, hogy a mögötte álló liberális közvélemény hisz-e még átfogó értékekben, illetve ha hisz, képes-e ezekért akár a párt teljes mai arculatát átalakítani. Ez nagyobb tét, mint hogy ki lesz a frakcióvezető, illetve az egészségügyi miniszter.