Ön az egyik legismertebb hazai történész, aki a diktatúra
titkosszolgálati múltját kutatja, így többek között a hagyományos egyházakét is.
Tevékenysége során milyen akadályokba ütközött?
- Nyilvánvaló, hogy az érintettek önszántukból nem akarnak foglalkozni
ezekkel az ügyekkel. Megjegyzem, nemcsak az egyházak nem kívánnak szembenézni a
saját múltjukkal, hanem senki. Mivel azonban nem az egyházak kezelik a múlttal
kapcsolatos iratokat, hanem különböző levéltárak, a fő akadály itt van: bár a
levéltárosok mindig is nagyon kedvesek voltak, őket is köti az a rendszer, az
iratkiadási rend, amit a törvény előír, és ezek az előírások botrányosak. A
Történeti Levéltárban egész egyszerűen nagyon lassú az átfutási idő. Másrészt az
iratok jelentős része még ma sincs a levéltárakban, hanem az „utódszervek”
kezelik őket.
Fotó: Szabó Gabriella
Az [origo] internetes hírportál pert indított, mert az általuk érintettnek
vélt egyházi emberek azzal az indokkal akadályozták meg a róluk előkerült iratok
nyilvánosságra hozatalát, hogy kijelentették: nem tekintik magukat
közszereplőnek. Ön is szembesült ezzel a jogi trükkel?
- Egyiküktől sem kérdeztem, hogy minek tartja magát, mert publikációimban
nem közszereplői minőségükben szerepeltetem őket. Az én munkám történeti
publikáció, melynek szereplői történelmi személyiségek. Ilyen szempontból
teljesen irreleváns, ki a közszereplő és ki nem. Az az érvelés, hogy az érintett
nem közszereplő, csak akkor jelent akadályt, ha valaki nem történelmi
publikációt készít, hanem, mondjuk, egy ügynöklistát kíván nyilvánosságra hozni.
Ettől függetlenül Ön szerint egy egyházi vezető közszereplő vagy nem?
- A múlt megismerése szempontjából nyilvánvalóan közszereplő, mégpedig
azért, mert egy egyházi személynek semmiféle oka nem lehet arra, hogy a
múltjából bármit is elrejtsen, hiszen az egyházi személyek a hívek számára
példaképek is kell legyenek. Ebből adódik, hogy az életüknek nyilvánosan kell
zajlania. Éppen úgy, mint egy politikusénak is. Tehát nem tűrhető, hogy titokban
svájci bankbetétje legyen, nem tűrhető, hogy különböző más szervezeteknek is
dolgozzon, és embertársait besúgja. Nem értem, miért zárkózik el az
átvilágítástól az egyház. Pontosabban értem, de azt gondolom, ez nem
egyeztethető össze azokkal a hitelvekkel, amiket hirdetnek.
Varga László nemrégiben megjelent könyvében azt állítja, hogy Magyarország az
egykori szovjet blokk államai között is az utolsók között szerepel a múlt
feltáráshoz való viszonyulás tekintetében. Ön szerint miért van ez így, miért a
magyarok a leggyávábbak vagy legelzárkózóbbak?
- Azért, mert nálunk volt a rendszerváltás a legkevésbé radikális, illetve
nálunk volt az állampárt a leginkább részese a rendszerváltásnak.
Tehát ez egy alku része?
- Nem arról van szó, hogy alku történt volna, hanem a gulyáskommunizmus
jellege miatt mindenki sokkal enyhébben élte át ezt a diktatúrát, mint mondjuk
az NDK-ban, és a politikai pártok mindegyike - és nem csak az utódpárt - tele
van olyan káderekkel, akik az egész történetben érintettek. És ezzel - mivel nem
fekete-fehér játszmáról van szó - mindenki érdekeltté vált a politikai életben,
hogy ezt a dolgot eltussolja. Talán az egyetlen párt, ahol bizonyos mértékig
szembe mentek ezzel, az SZDSZ, de ott is nagyon kétértelműen zajlottak a dolgok.
Múlt heti számunkban Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát egyértelműen
elismerte, hogy a katolikus egyházban is voltak ügynökök.
- Tapasztalatom szerint Várszegi Asztrik a magyar katolikus karban üdítő
kivétel.
Ön szerint a varsói ügy hozhat fordulatot a magyar egyházban?
- Már most is zajlik egy fordulat: ahhoz képest, amit egy évvel ezelőtt
képviselt az egyház, és azokhoz a sületlenségekhez képest, melyeket Veres
András, a püspöki kar akkori titkára terjesztett, tavaly novemberben tartottak
egy konferenciát, amit Erdő Péter nyitott meg, és ahol bizonyos dolgok ki lettek
mondva. Mindenki érzi, hogy tovább már nem lehet a szellemet a palackban
tartani. Azok a kármentési kísérletek, melyekkel eddig próbálkoztak,
sikertelennek bizonyultak, ezért most megkísérlik a szembenézést. Ez
nyilvánvalóan nem egyik percről a másikra fog megtörténni, de a társadalmi
érdeklődés és az újra és újra felmerülő dokumentumok segíteni fogják a
folyamatot.