Vissza a tartalomjegyzékhez

Sebestyén István, Akaró Ágnes
Roma exodus
Politikai okok állnak a háttérben?

Roma vezetők szerint elképzelhetetlen, hogy a sok esetben írni-olvasni nem tudó cigányok saját erejükből tömegesen utazzanak Svédországba. Úgy vélik, a segítők politikai céllal bujtogatják a szerencsétlen sorsú romákat. Bár az elsőként kiutazó családok közül többet már kitoloncoltak a svédek, még mindig vannak, akik repülőjegyet váltanak az általuk szebbnek gondolt „új világba”.


Roma család a malmői repülőtéren
Fotó: AP

Pécs, Pipacs utca. A romák lakta „hírhedt” környéken a húsz családból mindössze három maradt itthon, a többiek Svédországba távoztak, hogy a jobb élet reményében örök búcsút intsenek annak az országnak, mely szerintük emberszámba is alig veszi őket. A lelkesebbek mindjárt az egész családot viszik, a megfontoltabbak csak egy-két családtagot, hogy a többiek már az előkészített helyre, a biztos megélhetés tudatában kövessék őket. Hogy mégis miből fognak megélni, nem tudják. Az itthon maradtak egyike, Horváth Sándor azt mondja, ő megérti az elkeseredett embereket, akik külföldön akarnak szerencsét próbálni, de maga nem megy ki, noha testvére már egy hónapja kint él. Ő a jobb „szociális” (értsd: szociális ellátás) miatt utazott Svédországba.
Sándor szerint a kivándorlások forgatókönyve a következő: a család eladja, amit tud (és ami van), a házat rábízzák az itthon maradt rokonokra, megveszik a jegyet, felpakolják a megmaradt holmit, és irány a repülőtér. „Amikor megérkeznek, kint a reptéren egyenesen az információs pulthoz mennek. Ott megmondják, hogy politikai menekültek, és a pesti eseményekre hivatkoznak” - mondja a fiatal férfi, hozzátéve, hogy a kiérkezők szállást és ellátást kapnak a svédektől.
A magyar és svéd illetékesek azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy a svéd állam minden uniós tagország állampolgárának menedékjogi kérelmét elutasítja. Eddig magyar részről mintegy 230 politikai menedékjogi kérelem érkezett a svéd bevándorlási hivatalhoz. 92 esetben már megszületett az elutasító döntés, azonban a többiek sem számíthatnak pozitív elbírálásra. Őket kiutasítják az országból, bár hazajuttatásukról gondoskodnak. Az első két kiutazott csoportból 20 fő már vissza is érkezett Magyarországra. Azok sincsenek jobb helyzetben, akik nem folyamodnak menekültstátusért, hanem megpróbálnak munkát találni. Ők ugyanis nem kapnak semmilyen támogatást. Viszont amennyiben 90 nap alatt nem találnak munkát, nem maradhatnak az országban.
A kijózanítónak szánt hírek ellenére továbbra is kelendőek a Svédországba szóló repülőjegyek. Lapzártánkkor mintegy 50 Baranya megyei roma készült kiutazni. „Konkrét adatokat nem mondhatok, de fogalmazzunk úgy: jelentős számú roma ügyfelünk volt az elmúlt hetekben” - árulta el egy repülőjegyeket árusító pécsi belvárosi utazási iroda alkalmazottja. „A jobb megélhetés reményében vágnak neki az útnak, kizárólag fapados járat érdekli őket. Ha elég korán megveszik, akár nulla forintos jegyet is kaphatnak, és csak a 8-9 ezer forintos reptéri illetéket kell kifizetniük. Minél később jut eszükbe a helyfoglalás, annál drágább a jegy, indulás előtt egy-két nappal elérheti a 30 ezer forintot is” - tájékoztatott az iroda munkatársa. Megjegyezte: a negatív hírek ellenére eddig senki nem módosította a jegyét - magyarán: nem gondolták meg magukat. A kiutazók közül többen úgy fogalmaztak, hogy ha nem jön nekik össze Svédország, akkor vándorolnak tovább. Vannak, akik nem is Skandináviába, hanem inkább Írországba utaznak.
Svéd lapinformációk szerint már az ősz elején megindult a magyar romák kivándorlása: októberig mintegy 114 menekültjogi kérelem érkezett be a svéd illetékesekhez. „Egyelőre még nem világos, hogy mi áll a magyar roham mögött. Olyan információk kerülnek a felszínre, amelyek értelmében szervezők csalogatták ide a magyar állampolgárokat különböző svédországi segélyek reményében” - nyilatkozta a Göteborgs-Postennek Oskar Ekblad, a Malmői Migrációs Hivatal vezetője.
Ez a feltételezés nem csak a svédek részéről fogalmazódik meg. Egy magyarországi roma vezető informálisan úgy fogalmazott: olyan romák is kiutaztak Malmőbe, akik írni-olvasni sem tudnak, és Budapestre sem lennének képesek önállóan felutazni, nem hogy Svédországba. Mint ifj. Bogdán János, az Országos Cigány Önkormányzat szóvivője lapunknak elmondta, az általuk indított vizsgálat eredményei arra engednek következtetni, hogy politikai szervezetek állnak a háttérben, amelyek a kormányt és a jelenlegi cigányvezetőket is rossz színben akarják feltüntetni. Konkrétumot ugyan nem mondott, de úgy tudjuk, a Farkas Flórián-féle, Fidesz-szövetséges Lungo Dromot sejtik a háttérben. Bogdán hangsúlyozta: a vizsgálat lezárulását követően bizonyítékokkal alátámasztva ismertetik meg a nyilvánossággal az ügy hátterét. A szóvivő információi szerint eddig azoknak sem sikerült munkát szerezniük, akik nem kértek menekültstátust. „Márpedig sokan úgy utaztak ki, hogy itthon még a házukat is eladták. Nekik tulajdonképpen kicsúszott a föld a lábuk alól, sajnos” - mondta Bogdán.
Svédországban egyébként meglehetős nyugalommal szemlélik a magyar romák tömeges érkezését - legalábbis a kint élő magyarok szerint. Azt mondják, a Kossuth téri eseményeknek nagyobb visszhangja volt az ottani sajtóban, mint ennek az ügynek. „Amilyen kedvesen fogadták őket, olyan kedvesen fogják elutasítani a kérelmet és kiutasítani őket az országból. Svédország nem engedheti meg magának azt, hogy akár egy romának is menekültjogot adjon Kelet-Európából, mert akkor tömeges bevándorlás venné kezdetét” - vélekedik a lapunknak nyilatkozó magyar házaspár.