Vissza a tartalomjegyzékhez


Jönnek az oroszok?
Fel, fel, ti rabjai a bőrnek

Egyre kevésbé tartható az az állítás, mely szerint kelet-európai klub nem tud bekerülni az élcsapatok közé a modern futballban. Az európai kupaporondokat pásztázva évek óta tapasztalhatjuk, hogy az orosz csapatok egyre jelentősebb erőt képviselnek, amely manapság már az eredményekben is kezd megmutatkozni.


Guus Hiddink
Fotó: AP

A Szovjetunió futballválogatottja mindig is meghatározó volt a jelentősebb tornákon. Nagy öncsalás volt az oroszok részéről, hogy a szovjet csapat sikereit - mint azt az élet más területén is - centralizálták, vagyis nem vették figyelembe, hogy a tagországoknak is majdnem akkora szerepe van a közösen elért sikerekben. A rózsaszín lufi akkor pukkadt ki igazán, amikor a Szovjetunió feloszlott, és Oroszország csupán saját lábaira támaszkodhatott. Gyorsan kiderült, hogy néhány nap alatt is képes nagyot fordulni a világ. Az orosz futball jelentős válságon ment át a kilencvenes évek hajnalán ugyanis megszűnt a vasfüggöny, és a focisták elkezdtek tömegesen a nagyobb nyugati bajnokságokba vonulni - remek játékosokból ugyanis soha nem volt hiány. Az elvándorlással, illetve a régi tagállamokból importált játékosok elmaradásával nagy űr keletkezett minden csapatnál, ami az edzőknek nem kis fejtörést okozott. Pánikszerűen elkezdték feltölteni a klubok kereteit külföldről jött, sokadrangú játékosokkal - a hazai állomány ugyanis már akkor is elég szűkös volt, mivel a foci nem mozgat meg kifejezetten nagy tömeget az ottani gyerekek körében. Ekkorra tehető a brazil „tengerparti” játékosok exodusa. A tengerparti jelzőt azért kapták, mert nem tudásuk alapján válogatták ki őket a magukat menedzsereknek tituláló „szakemberek”. Kis túlzással szinte bárkit elcsábítottak Brazíliából, ha tudott valamennyire is focizni - márpedig ott szinte mindenki tud. Általában csak anynyit mondtak a fiatal braziloknak, hogy Európába viszik őket, ami egy ottani focista számára az egyik legáhítottabb álom. A nagy hopp csak akkor következett be, amikor a spanyol meleg fuvallat helyett a dér csapta meg az arcukat a reptéri terminálból kilépve. Nem csoda, hogy ezekkel a játékosokkal éveken át semmi jelentőset nem tudtak elérni az orosz csapatok.
A minőség forradalma az ezredfordulón kezdődött el, s a forradalom permanens: napjainkban is zajlik. Az állami javak privatizációjából meggazdagodott „oligarchák” ugyanis jelentős tőkeinvesztíciók révén elkezdtek feltűnni az orosz csapatok környékén. A leghíresebb eset: 2003-ban a Szibnyefty - nem más volt az egyik főrészvényese, mint a fociban már jól ismert Roman Abramovics - 11 millió fontot áldozott az egykori szovjet hadsereg csapatára, a CSKA Moszkvára. Ezzel a csapat éves büdzséje 30 millió font körülire emelkedett, amely ma már nyugat-európai színvonalon is megállja a helyét. A befektetett pénznek hamar meg is lett az eredménye: 2005-ben UEFA-kupa-győztes lett a CSKA Moszkva, miután a döntőben a hazai pályán játszó Sporting Lisszabont legyűrték 3-1-re.
A másik nagy tradícióval rendelkező orosz klub, a Szpartak Moszkva 2004-ben szűrte össze a levet a Lukoillal. Orosz átigazolási rekordot jelentő 7,7 millió fontért igazolták le Fernando Cavenaghit a Boca Juniorstól. A Dinamo Moszkva ezalatt a Portótól igazolt BL-győztes játékosokat Maniche, Costinha és Derlei személyében. A Zenit élére pedig sikerült megnyerniük a vezetőknek a nemzetközileg elismert Dick Advocaatot edzőnek.
Az egyik égető probléma továbbra is fennmaradt: nem került megfelelő hazai utánpótlás a klubokhoz, nagyrészt azért, mert a külföldiek elözönlötték a bajnokságot. Mivel a válogatott nem jutott ki a 2006-os világbajnokságra, a vezetők jobbnak látták, ha kicsit előre tekintenek: a szövetség legfeljebb nyolc külföldi játékost engedélyez minden klubnál, amiből csupán öt szerepelhet egyszerre a pályára lépő csapatban. Jövőre várható még az a megszorító intézkedés, amely azért lesz felelős, hogy minden külföldi játékos leigazolása esetén 17 ezer fontnyi kárpótlási díjat kell majd befizetni az ügyletet végrehajtó klubnak a szövetség számlájára. Ezek ismeretében jó reménnyel tekinthetnek a jövőbe az orosz fociért szurkolók. Főleg úgy, hogy a nagyválogatott élére olyan szakembert tudtak megnyerni, aki szinte mindenhol képes sikert sikerre halmozni: Guus Hiddinket, aki legutóbb Ausztráliát juttatta ki a németországi vb-re.
Az utánpótlás miatt sem kell pironkodniuk az oroszoknak. Az U-17-es válogatott ugyanis a történelem során először Európa-bajnok lett Luxemburgban. Ez talán azért is élénk élmény lehet nekünk magyaroknak, mert a csoportmeccsek során a magyar U-17-es csapattal is öszszemérte erejét a miniszbornaja. Azon a tornán tűnt fel Prudnyikov, akit azóta az orosz foci legnagyobb reménységének tartanak. Nem hiába választották meg őt az EB legértékesebb játékosának.
„Véleményem szerint nem telik bele tíz esztendő, és orosz csapat nyerheti meg a Bajnokok Ligáját” - mondta Arsene Wenger, akinek szavai a futballban igencsak sokat jelentenek. (Hetek)