Szaddám Huszein volt iraki diktátort 2006. november 5-én a bagdadi
különleges törvényszék kötél általi halálra ítélte. Az ítéletet egy 1982-ben az
észak-iraki Dudzsail-ben síiták ellen elkövetett népirtás miatt rótták ki. Az
Európai Unió bírálta az ítéletet, mivel alapvetően ellenzi a halálbüntetést,
amerikai emberi jogi szervezetek szerint azonban a büntetést azért nem szabad
végrehajtani, mivel a per lefolyása nem volt korrekt.
Fotók: AP
Két évvel ezelőtt, 2004. június 30-án fogták el Szaddám Huszeint Camp
Croppernél Bagdadban az amerikai csapatok. A volt diktátor ellen indított
büntetőper első meghallgatása rögtön másnap megtörtént az iraki kormány által
felállított különleges törvényszék előtt.
2005. július 18-án a törvényszék megvádolta Szaddámot azzal, hogy egy 1982-ben
ellene Dudzsailben elkövetett merénylet megtorlásaként népirtást adott
parancsba. A vádirat pontosan felsorolja azoknak a nevét, akiket elfogtak,
bebörtönöztek, kivégeztek, akik a válogatott kínzások miatt a börtönben haltak
meg. Ezenkívül a dokumentumban a következő általános vádpontok szerepelnek:
szándékos gyilkosság, a lakosság erőszakos áttelepítése, a személyi szabadság
korlátozása, nemzetközi törvények és megállapodások megszegése, kínzás,
emberrablás és más emberek ellen elkövetett szándékos fizikai és mentális
károkozás.
A tárgyalási folyamat október 19-én indult el. Szaddám mellett hét másik vádlott
is bíróság elé állt, többek között Barzan Ibrahim al-Tikriti, Szaddám
féltestvére, aki a titkosszolgálatokat vezette. A volt diktátor védői
taktikájukat főként az időhúzásra alapozták. A per lefolyását az is akadályozta,
hogy a beidézett tanúk sok esetben annyira féltek, hogy nem mertek megjelenni a
tárgyaláson.
Rauf al-Rahman főbíró
Tény, hogy a per ideje alatt rejtélyes gyilkosságok történtek, bár javarészt
Szaddám védőinek körében: 2005. október 20-án ismeretlen fegyveresek lelőtték
Szadún Szugajer al-Dzsanabi védőügyvédet, november 8-án pedig a védelem másik
tagját, Adel al-Zubeidit gyilkolták meg Bagdadban. Thamer Hamúd al-Kuzaje, egy
másik védő megsérült a támadásban. Többször előfordult, hogy a védők kivonultak
a tárgyalóteremből, és hogy Szaddám nem volt hajlandó a feltett kérdésekre
válaszolni.
A bíróság legitimitását és pártatlanságát az utolsó pillanatig kétségbe vonták.
2006 januárjában aztán főbíróváltásra került sor: a kormánykapcsolatai miatt
összeférhetetlenséggel vádolt Rizgar Mohamed Amint a szintén kurd származású
Rauf Rasid Abd al-Rahman váltotta fel. Rahman kemény kézzel tett rendet a
tárgyalóteremben, azonnal kivezettette Szaddám féltestvérét, ami miatt a
vádlottak bojkottálni kezdték a tárgyalásokat. Al-Rahman egyik rokona ellen is
merényletet követtek el, ami nem hozta meg a várt eredményt: a bíró nem
futamodott meg, tovább folytak a tárgyalások.
Június 19-én Dzsafar al-Muszavi főügyész Szaddámmal, és még négy vádlottal
szemben halálbüntetésért folyamodott a bírósághoz. Két nappal később Szaddám
védelmének vezetőjét, Khamis al-Obeidit megölték Bagdadban. Ezután a vádlott
éhségsztrájkba kezdett, de emiatt kórházba került, így a sztrájk megszakadt.
2006. november 5-én Szaddám Huszeint, Barzan Ibrahim al-Tikritit, valamint Avad
al-Bandart, a korábbi forradalmi bíróság főbíráját kötél általi halálra ítélte a
különleges törvényszék. A többi vádlott börtönbüntetést kapott, egyiküket pedig
bizonyítékok hiányában felmentették. A halálos ítélet ellen automatikus
fellebbezés lép életbe, amely azonban nagyon kevés reménnyel kecsegtet a volt
diktátor számára. A védelemnek december 5-éig lesz ideje, hogy érveit benyújtsa.
A bíróságnak november 16-áig kell benyújtania a fellebbviteli bizottsághoz az
ítéletet igazoló dokumentumokat, ezután húsz nappal a bizottság visszavonul,
hogy döntést hozzon, amelynek meghozatalára nincs megszabva végső határidő. A
döntés megszületése után, amennyiben az helybenhagyja a halálos ítéletet,
harminc napon belül kivégezhetik Szaddámot.
Kedden azonban újra tárgyaláson vett részt az exdiktátor.
A dudzsaili üggyel párhuzamosan a kurdok ellen kitervelt Anfal-hadjárat miatt is
folyamatban van egy büntetőeljárás Szaddám ellen. A vád itt 180 ezer kurd civil
meggyilkolása a nyolcvanas években. Az ügy a bíróság szerint a tanúvallomások
sokasága miatt jövő nyárig is elhúzódhat - amennyiben a vádlott még él akkor.
Iraki perspektíva
Az ítéletet az iraki kormány ünnepi sortűz közepette jelentette be, és az
eseményt egy szörnyű fejezet lezárásaként, valamint a harcok szaggatta Irak
újraegyesülésének kapujaként aposztrofálta.
A fővárosban 2003 óta a mindennapos erőszak miatt kiterjedt kijárási tilalmat
vezettek be, ennek ellenére a bagdadi polgárok elözönlötték az utcákat, és a
síita városrészekben fegyverropogással ünnepelték a halálos ítéletet. Nuri
al-Maliki iraki miniszterelnök bejelentette: reméli, hogy év végéig végre lehet
hajtani az ítéletet, és kérte a nemzetközi közösséget, „tartsák tiszteletben
Irak törvényi akaratát”.
Az észak-iraki Dudzsailben a polgárok zenével és lövésekkel ünnepeltek. Szaddám
szülővárosában, Tikritben azonban a lakosok az exdiktátor képeivel vonultak az
utcára, és megtorló akciókkal fenyegetőztek az ítélet végrehajtása esetén.
Az ítélet kihirdetése után a korábban Irakot irányító, de az amerikai invázió
után feloszlatott, és nem túl jelentős befolyással rendelkező Baath párt is
kijelentette egy internetes üzenetben, hogy ha az ítéletet végrehajtják,
megtámadják a szigorúan védett bagdadi „zöld zónát”, amely az iraki
kormánytisztviselőknek, valamint az amerikai nagykövetségnek ad otthont.
Ünnep és fenyegetés
Miután az amerikai csapatok 2003-ban lerohanták Irakot, a Szaddám-rezsim
uralkodása idején kiéleződött és erőszakba torkolló vallási feszültségek még
inkább megerősödtek. 2006 októberére még a legóvatosabb becslések szerint is
túllépte a százezret a halálos áldozatok száma a síiták és szunniták közötti
összecsapásokban, a rendet fenntartani kívánó amerikai és szövetségi haderő
kötelékében pedig mintegy 3000 katona esett el - túlnyomó részük amerikai (2811
fő a hivatalos jelentések szerint). Ezenkívül 1,6 millió iraki állampolgárt
kellett kitelepíteni az erőszak terjedése miatt.
A civileket, akik együttműködnek a kormánnyal, ugyanúgy fenyegetik a lázadók,
mint a katonákat vagy a hivatalnokokat. Többször állítottak csapdát a gyengén
védett iraki rendőrség és biztonsági erők számára.
A kormány pozíciójának gyengítése a szunnita lázadókon kívül kisebb, gyakran
iráni támogatással létrejött „magánhadseregek” érdeke is, amilyen például
Muktada al-Szadr vallási vezető Mahdi serege.
Az egyik leghalálosabb támadási forma azonban az öngyilkos merénylet, illetve
autókba rejtett pokolgépek felrobbantása. Ezeket az autókat gyakran iraki
rendőrőrsök és toborzóközpontok ellen vetik be, valamint olyan helyeken, ahol
maximalizálni tudják a halálos áldozatok számát, például zsúfolt piacokon (2006.
október végén a Muktada al-Szadr vallási vezető fellegvárának tartott
Szadrvárosban), illetve esküvőkön.
Kormánytisztviselők, hivatalnokok, koalíciós erők tolmácsai, katonai bázisok
alkalmazottai, sportolók, bárki, akit a lázadók kollaboránsoknak neveznek,
áldozatul eshet merényleteknek, illetve emberrablásnak, amelynek kimenetele sok
esetben tömeges kivégzés.
Növekvő nyugtalanság
A konfliktus alapvetően két csoport között éleződött ki: az arab síiták és a
kurd szunniták között. Irak lakosságának 95 százaléka muzulmán, ennek 65
százaléka síita, 32 százaléka pedig szunnita. A lakosság 75 százaléka arab, 20
százaléka kurd; a kurdok túlnyomó része szunnita vallású. A konfliktus alapja,
hogy a szunnita kurdok attól tartanak, hogy a síita Irán támogatását élvező
iraki síiták olyan teokráciát akarnak létrehozni, amilyen Iránban is működik.
Mivel a kurdok nagy része erősen szekularizált, ezért a síita vallás
államvallássá tételét nem kívánják támogatni.
Mindennapos maradt a terror
A Szaddám-rezsim ideje alatt indult erőszakos cselekmények száma 2003
augusztusában ugrott meg, a síita Ali Imám mecsetben történt robbantás után,
amelyben 125 ember halt meg. Ettől kezdve folyamatos az erőszak, amely 2006
második felében sokkal inkább megerősödött. Csak júliusban 3500 ember halt meg,
ebből mintegy 1800 Bagdadban.
A növekvő számú emberrablások egyik életben maradt áldozata, a Christian Science
Monitor újságírója, Jill Carrol, valamint más kiszabadult túszok is
megerősítették, hogy a szunniták már nem az amerikaiakat tartják legfőbb
ellenségüknek, hanem a síitákat, akik viszont saját soraikon belül is egyre
nagyobb megosztottsággal kell hogy szembenézzenek.
Októberben a síita Muktada al-Szadr vallási vezető magánhadserege, a Mahdi
elfoglalta Amara városát Irak délkeleti részén. Ez az esemény mindinkább
megerősítette azokat a félelmeket, hogy Irak polgárháborúba süllyed, mivel a
Mahdi hadsereg és a rivális Badr szervezet közötti konfliktus a mindeddig
viszonylag békés dél-iraki régiót is beletaszíthatja az erőszakba.
Emellett a szunniták is folyamatosan próbálják megvetni lábukat a hatalomban.
Ugyancsak október közepén a Mudzsahidek Súra Tanácsa szunnita lázadó szervezet,
amely az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet alárendeltségébe tartozik,
videoüzenetben jelentette be, hogy iszlám államot hozott létre hat tartományban,
köztük a többségében szunniták lakta Bagdad tartományban. A bejelentés inkább
jelképes volt, mivel szakértők szerint egyetlen iraki lázadó csoportnak sincs
elegendő ereje vagy tekintélye ahhoz, hogy a központi kormány versenytársaként
lépjen fel, illetve nem áll ellenőrzése alatt semmilyen terület.
A bejelentés miatt azonban elhalasztották a Bagdadba összehívott nemzeti
megbékélési konferenciát, ami jól mutatja, hogy a Nuri al-Maliki vezette síita
kormány nem elég erős ahhoz, hogy egy asztalhoz ültesse Irak mélyen megosztott
politikusait.