Vissza a tartalomjegyzékhez


Csodára van szükség

Tisztelt Szerkesztőség!

Sokakkal együtt én is riadtan figyelem az indulatok elszabadulását, a tüntetések és utcai összetűzések mindennapossá válását, ahogy honfitársaink belelovalják magukat a vélt igazság kizárólagos birtoklásának hamis tudatába, az Orbán- vagy Gyurcsány-istenítésbe, egymás gyalázásába és megalázásába, a nézeteltérések halálos eldurvulásába. „Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg, kit hogyan talál meg” - Arany János intelme aktuálisabb, mint valaha. Hát nincs, aki lefogná az egymásra emelt, ökölbe szorított kezeket?! Mire esküdtek föl a papok, a lelkészek, az írók és a tanítók?!
Lehet, hogy a törvényes miniszterelnökben is hasonló történelmi elhívatottság munkál, s ugyanolyan hatalmi ambíciók buzognak, mint az ellenzék három választást vesztett, revánsra éhes vezérében, de hát könyörgöm, a viszonyok normalizálása, a kormány stabilitása jelenleg politika-független nemzeti érdek! Ha a külföldi tőke menekülni kezd az országból, annak - a munkanélküliség fokozódásával, az infláció elszabadulásával - valamennyien megisszuk a levét!
Hack Péter múlt heti szerkesztői elemzése szerint csodára lenne szükség ehhez. De hát nem lehetnénk ennek a remélt csodának eszközei éppen mi, polgári békességre vágyó jobb- és baloldali, vagy éppen a pártoskodás féktelenségét már megelégelt állampolgárok? Mi lenne, ha békítő szándékunknak hangot, jelét is adnánk? Ha gyerekeinket megpróbálnánk visszatartani, barátainkat, szomszédainkat lebeszélni az utcai politizálásról, és a kormányváltást elhalasztani a 2010-ben esedékes országgyűlési választásokig?

Fekete János író, Győr