Vissza a tartalomjegyzékhez

Vizin Balázs
Tömegpszichózis, tömeghisztéria
Interjú Dessewffy Tibor szociológussal

Egyes vélemények szerint Gyurcsány Ferenc saját maga szivárogtatta ki az ominózus hangfelvételt. Ön szerint lehet ilyen hangszalaggal politikai tőkét kovácsolni?
- Ezt a hangzatos verziót én kizárnám a realitások köréből. Kiszivárogtatás elméletileg létezhet, de azt, hogy valaki ilyen formában tegye, ezekkel a fordulatokkal, az szinte kizárt.
Az elmúlt napok eseményeinek ismeretében tud a kialakult helyzetből bárki is politikai hasznot húzni?
- Nagyon látványos ugyan ez a szörnyűség, ami a köztévénél történt, de társadalmi értelemben ez visszafelé hat. Elképzelhető, hogy hosszú távon az ellenzék fog rosszabbul kijönni ebből a látszólag offenzív helyzetből is.

Mi a primer oka a most zajló utcai vandalizmusnak?
- Alapvetően a jobboldal valami sajátos gondolati konstrukció folytán abnormális állapotnak tartja azt, hogyha ő ellenzékben van. A Fidesz erre rá is játszik, folyamatosan ezt az illegitim, „megdönthetjük” helyzetet próbálja sugallni a kormányról. Hétfőn már ez volt a pszichológiai alaphelyzet. Erre rájött Sólyom László köztársasági elnök meglehetősen szerencsétlen megnyilatkozása, melyben megfeddte Gyurcsány Ferencet azért, ahogy megmagyarázta a kiszivárogtatott beszédet. Nyilván volt egy tömegpszichózis is, amire végül rájött a futballhuligánok szervezett megmozdulása, majd a tömeghisztéria.
Az ellenzéki pártok vezetői egyöntetűen lemondásra szólították fel Gyurcsány Ferencet, amiért elismerte, hogy becsapták az embereket. Jelen esetben ez lenne a megoldás?
- Nem emlékszem arra, hogy a szocialista párt ’99-ben lemondásra szólította volna fel Orbán Viktort, mert ígérete ellenére nem emelte meg 400 százalékkal a béreket. Ez komolytalan is lett volna, nem gondolom komolyabbnak a jobboldal jelenlegi felvetését sem.
Mennyire tette hiteltelenné Gyurcsány Ferencet a kiszivárogtatott beszéd?
- Ha valaki meghallgatja Gyurcsány Ferenc teljes balatonőszödi beszédét, akkor ebből egy olyan politikus képe rajzolódik ki, aki önzetlenül, nem önérdektől vezettetve szeretné ezt az országot megváltoztatni. A hitelesség kérdése annak fényében lesz értékelve és úgy fog róla ítélni a történelem, hogy a meghirdetett reformprogramból mennyit fog tudni megvalósítani.
Orbán Viktor szerint az október elsejei választás egyben népszavazás is lesz, ami után a kormánynak mennie kell.
- Orbán Viktoron jól lehet látni az öregedésnek azt a tragédiáját, amikor valaki idősödve elveszti a nyitottságát az új dolgok iránt. Orbán az utóbbi években folyamatosan rosszul dönt, amikor intuíciója által vezérelve cselekszik. Ilyen rossz döntés az is, hogy a jelenlegi helyzetben a hétvégi nagygyűlést nem mondták le.


Fotó: Somorjai László

A rendszerváltás óta a nemzetközi média nem foglalkozott ennyit Magyarországgal, mint az elmúlt napokban. Ön szerint hogyan hat ez az országimázsunkra?
- Kétségkívül ezek nagyon kártékony képek, amiknek a valódi hatásait nehezen fogjuk tudni felbecsülni. Itt nemcsak arról van szó, hogy a forint vagy a tőzsde hogyan ingadozik, hanem arról a befektetői bizalomról is, amit Magyarország az elmúlt 15 évben felépített és minden ellenkező híreszteléssel szemben nagyon jól tart. Ha ez meginog nagyon nagy baj lesz. A kérdés az, hogy a rólunk alkotott képben ez egy kivételes, egyszeri megingásként fog megmaradni, ami minden országban megtörténhet, vagy pedig belesüllyedünk egy balkáni, bizonytalan megítélésbe. A vandálokkal szembeni határozott rendőrségi fellépéssel meg lehet spórolni ezt a felesleges tévutat.