Az amerikaiaknak jó ideje vannak már tapasztalataik terroristákkal. Így
vannak ezzel a britek és a törökök is, a spanyolok, az ausztrálok, az indiaiak
és még sorolhatnánk, az izraeliekről nem is beszélve. Németország az utóbbi
évtizedekben megúszta néhány rossz hírrel vagy egy kis ijedtséggel. Most azonban
a német „békehatalom”, ahogy Gerhard Schröder annak idején nevezte, másodpercek
alatt háborús területté változott.
Joszéf Mohamed (középen) elfogása Kielben
Fotó: AP
Vasárnap fogták el azt a feltételezett elkövetőt, aki alig egy hónappal
ezelőtt megpróbált két házi készítésű bőröndbombával felrobbantani egy német
helyközi vonatot. Az egyenként huszonöt kilogrammos bombákat viszont úgy
sikerült összeállítani, hogy azok nem robbantak fel - megkímélve ezzel
ártatlanok életét. Bodo Plewinsky robbantási szakértő szerint „dilettáns módon
rakták össze őket”. A tervek szerint a benzinnek kellett volna elkezdeni égni,
ami aztán felhevítette és berobbantotta volna a nagynyomású gázpalackot. A
szakértő szerint azonban még ez is kevés lett volna ahhoz, hogy a vonatot
kisiklassa, vagy hogy nagyobb kárt okozzon - mivel azonban a benzin sem lobbant
be, elmondható, hogy a merénylők inkább „amatőr terroristáknak” tekinthetők.
A hatóságok információkhoz jutottak arról, hogy az egyik libanoni elkövetőnek
feltételezett kapcsolata van egy nagy-britanniai központtal rendelkező palesztin
terrorszervezettel, a Felszabadítási Párttal (Hizb ut-Tahrir), amelyet 1955-ben
alapítottak. A nyomozók gyors sikerének egyik titka is ebben volt: a libanoni
hatóságok az elfogott fiatalember családját jó ideje megfigyelés alatt
tartották, mivel azok feltételezhetően tagjai a szervezetnek. Ezt a korántsem
bizonyított információt a libanoni titkosszolgálat osztotta meg a németekkel.
Egy német tiszt szerint inkább a libanoniak akarták ezt a látszatot kelteni. Így
ugyanis elterelődik a gyanú a két gyanúsított származásáról, amely viszont a
síita Hezbollah felé irányítaná a nyomozást. A lényeg mindenesetre az, hogy
Joszéf Mohammad E. H. családját a libanoniak lehallgatták. A férfi síita vallású
volt, erre utal az is, hogy kieli kollégiumi szobájában a falon egy óriási
poszter látható a hamburgi Ali imám mecsetről, a Németországban élő
Hezbollah-tagok kedvelt gyülekezőhelyéről. Ebből a szempontból nézve is kérdéses
a Hizb ut-Tahrir szervezettel való kapcsolata.
A férfi a merényletkísérlet után meglátogatta szüleit Damaszkuszban, majd eddig
tisztázatlan okokból visszatért Németországba, egyes hírek szerint azért, hogy
egy újabb merénylettel „tegye jóvá” hibáját. Társa, akit egy kölni taxis
azonosított, elmenekült - Dzsihád H. nyomát Isztambulból már nem tudták tovább
követni a rendőrök. Joszéf Mohammad elfogásához végül az vezetett, hogy felhívta
családját azután, hogy fantomképe megjelent a televízióban. A családtól kapott
információk alapján a német rendőröknek sikerült a kieli pályaudvaron rajtaütni
a férfin.
Az eset miatt azonban heves vita robbant ki a német közvéleményben arról,
hogy mennyire kell megszigorítani a jövőben a biztonsági intézkedéseket. Létezik
ugyanis egy olyan generáció, amely még világosan emlékszik azokra az időkre,
amikor a náci állam minden lépésüket követte. Ezek az emberek azt az időt is
látták, amikor a Vörös Hadsereg „felszabadítása” után mindenkiből egyszeriben
gyanúsított lett, ezért a biztonsági intézkedéseket inkább fenyegetésként, mint
védelemként élik meg. Mellette viszont ott vannak az internet generáció tagjai
is, akiknek semmi bajuk nincs azzal, hogy a legszemélyesebb adataikat is átadják
az első kérésre. Mindkét véglet megnyilvánult már a vitában, egyeseknek a már
meglévő kamerák is problémát jelentenek, míg mások a moszlim óvodákba is
titkosügynököket telepítenének. A biztonsági szervek azonban nem kívánnak minden
padot videokamerákkal megfigyelni a parkban, amitől az idősebb generáció tart,
hanem sokkal inkább olyan területeket, ahol a biztonság érdekében a folyamatos
figyelésre már régen szükség volna: a metróaluljárók és a vasúti peronok azon
részeit, amelyek eddig kívül estek a kamerák látószögén.