Vissza a tartalomjegyzékhez

Tóth Kata
Halálos lehet a napozás

Napjaink egyik legkomolyabb veszélyét a bőrrákos megbetegedések járványszerű terjedése jelenti szerte a világon. Ausztráliában, ahol a sérült ózonréteg miatt a legdrámaibb a helyzet, ma már csak védőruhában járkálnak az emberek a vízpartokon. Más országokban viszont az emberek nem akarják elhinni, hogy a Nap és a szoláriumgépek által kibocsátott UV-sugarak mindegyikéről kiderült, hogy rákkeltő.

Az Amerikai Bőrgyógyászok Társasága nemrég a bőrrák járványszerű terjedésére hívta fel a figyelmet, és azt is kiemelte, hogy ha öt vagy több alkalommal leég valakinek a bőre, akkor a rák kockázata megkétszereződik. A WHO felmérései szerint a rákos megbetegedések fele újabban a bőrrák, amelynek kétharmada a napsugarak káros hatásaira vezethető vissza.
Hazánkban idén a Magyar Rákellenes Liga indított figyelemfelkeltő kampányt a napozás veszélyeiről és a megelőzés fontosságáról, igaz, szórólapjaik csak az orvosi rendelőkben voltak megtalálhatók. A visszajelzések alapján sokak számára az a kérdés, hogy mikor is kell valójában orvoshoz fordulni. A bőrgyógyászok szerint már olyan elváltozások, mint az anyajegy növekedése, színének elváltozása, illetve újabb anyajegyek megjelenése, hirtelen megsokasodása esetén mindenképpen ajánlatos felkeresni a szakrendelőt.
A melanoma olyan rosszindulatú bőrdaganat, amelynek előfordulása egyre gyakoribb. A statisztikákat tekintve a női betegek száma kétszer annyi, mint a férfiaké. A betegség megjelenése serdülőkorban meglehetősen ritka, azonban a középkorúak számára nagyon fontos a prevenció. Mivel a káros hatásokért a Nap ultraibolya sugarai a felelősek - amelyek 10 és 16 óra között a legveszélyesebbek -, ezért a Napon való tartózkodás még magas faktorszámú bőrápoló termékek használatával sem ajánlott. Sőt, külföldön már megjelentek a különböző fényvédős, harmincas faktorszámú ruhák is.
Pap Andrea, az Országos Onkológiai Intézet bőrgyógyásza lapunknak elmondta: tapasztalataik szerint az emberekben egyre inkább tudatosul a rákveszély, többen járnak szűrésekre és ellenőrzésekre, de legtöbben csak panasz esetén fordulnak kezelőorvoshoz. Sokkal többen használnak magasabb faktorszámú termékeket is, mint korábban, de sajnos még él az a téves nézet, miszerint ez megvéd a károsító hatásokkal szemben - holott csupán lassítja azokat.