Vissza a tartalomjegyzékhez

Morvay Péter
Egy nehéz hónap

„Rosszul kezdődik a harmadik világháború” - egyes borúlátó újságírók így kommentálják a libanoni konfliktus első hónapját. Herold Meyerson a Washington Postba írt cikkét azzal kezdi, hogy most már érti, „milyen érzés lehetett 1914 nyarán, amikor egy merényletből világégés kerekedett”. A hasonlat nyilvánvaló túlzás, a Hezbollah és Izrael közötti háború mégis az egész világot megrázza.

Ölni vagy ölni hagyni? Ezzel a súlyos morális dilemmával küzd hetek óta az izraeli vezetés. A Hezbollah arzenálját a levegőből nem lehetett megsemmisíteni, közben a napi száz-kétszáz rakéta árnyékában lakhatatlanná vált Izrael egyharmada, a több tucat halott mellett milliárdos az anyagi kár. A közvélemény joggal várja el Ehud Olmerttől, hogy garantálja a lakosság védelmét. „Tessék megnyerni a háborút” - üzente Mose Arensz volt külügyminiszter a kormánynak. Arensz szerint a tűzszünet elfogadása vereséget jelent, meghagyja az ellenség kezében a fegyvert egy későbbi, sokkal súlyosabb háborúhoz, a kapituláció politikai következményei pedig beláthatatlanok. A Hezbollah kiszorításához azonban az eddiginél nagyságrenddel nagyobb szárazföldi támadásra lenne szükség, ennek ára pedig sok száz vagy ezer, izraeli és libanoni áldozat. A hírek szerint az izraeli katonai vezetés harminc napra szabad kezet kért a Hezbollah hatástalanításához, a szkeptikusok azonban azt kérdezik, hogy a második hónap miért lenne sikeresebb, mint az első? És ha győznek, mi következik: Olmert folytatja a kivonulást és a Libanonból visszatérő katonákat a telepesek ellen vezeti?
Csalódottnak tűnik Washington is, amely azt várta a közel-keleti szövetségesétől, hogy gyorsan megtisztítja Libanont. Az amerikai kormányzat hangsúlyozta, hogy a tűzszünetnek új helyzetet kell létrehoznia, amely garantálja Izrael biztonságát. A fékezhetetlennek tűnő rakétazápor viszont Bush (és támogatója, Blair) kritikusait erősíti, akik óvnak egy Irán elleni támadástól, hiszen onnan nem katyusák, hanem atomtöltettel szerelt óriásrakéták érkezhetnek válaszul. A diplomatákra azonban Teheránban csak gúnyosan nevetnek, tudva azt, hogy Oroszország és Kína inkább Irán, mintsem Amerika oldalán áll.
Európa a konfliktus elején úgy tűnt, hogy saját jelenlétét szerette volna erősíteni a Közel-Keleten, erre utalt a francia vezetésű nemzetközi haderő Dél-Libanonba küldésének ötlete. A terroristák (akiket az EU a mai napig nem tartott időszerűnek terroristáknak minősíteni) szívós ellenállását látva aztán erről egyre kevesebb szó esett, most inkább a libanoni hadseregre bíznák a határsáv ellenőrzését. Ezt a javaslatot Naszrallah sejk támogatja, ez el is árul mindent.
Izrael most egyedül küzd a létéért, vállalva a háborúval járó súlyos áldozatokat és felelősséget. Kritikusai Párizstól Budapestig hangosak, de tudniuk kell: Izrael ellenségei nem csak a zsidóságot, de a keresztény civilizációt is likvidálni akarják. A libanoni háború rólunk is szól.