Vissza a tartalomjegyzékhez

Busa Viola
Médiaháború
Nyugati újságírók a Hezbollah csapdájában

Miközben a Közel-Keleten továbbra is dúl a rakétaháború, a háttérben nem kevésbé ádáz harc zajlik - ezúttal szavakkal és képsorokkal. A tét nem kevés: a libanoni-izraeli határ körül lokalizálódott tűzfészekből a média hamarosan globális tüzet szíthat, ha továbbra is nyílt teret enged az Izrael-ellenes és antiszemita propagandának. Az utóbbi napokban azonban néhány újságíró meglepő „beismerő vallomást” tett a bejrúti tudósítások valódi körülményeiről.


Nic Robertson

A CNN egyik közel-keleti tudósítója, Nic Robertson (képünkön) a napokban a csatorna „Megbízható források” című műsorában beismerte: július közepén leadott libanoni tudósításában a képsorok tartalmát a Hezbollah emberei határozták meg. Állítása szerint a terrorszervezet emberei mondták meg a CNN stábjának, hogy hol és mit filmezhetnek le. Robertsonéknak a szervezet „médiafelelőse” nyújtott „idegenvezetést” Bejrút déli részén, mintegy átvéve ezzel a szerkesztő szerepét. A tudósító többek szerint súlyos hibát követett el, amikor a nézőket nem tájékoztatta a forgatás körülményeiről, mi több, ingyen fórumot biztosított a Hezbollah Izrael-ellenes propagandájának.
Robertson szerint „semmi kétség: a Hezbollah nagyon-nagyon kifinomult és dörzsölt médiatevékenységet folytat. Ezenkívül pedig hermetikusan az ellenőrzése alatt tartja Bejrút déli részén a saját területeit. Nagy hatalmuk és befolyásuk van, az engedélyük nélkül nem lehet bejutni oda. Amikor mi mentünk, 10-15 percet kaptunk arra, hogy szó szerint végigloholjunk néhány házon, de ők mondták meg, hová mehetünk.” Mint kiderült, a Hezbollah naponta számos ehhez hasonló „idegenvezetéses túrát” szervez a romos házak közé az újságírók számára. „Felismerték, hogy így nagyon jól tudják terjeszteni a propagandájukat” - tette hozzá a tudósító. A beismerő vallomás szépséghibája, hogy a CNN-nek ezt a műsorát csak az Egyesült Államokban sugározzák, miközben a manipulált tudósításokat mind az öt földrészen vetítették.

Tom Gross, a The Sunday Telegraph volt jeruzsálemi tudósítója további példákat is öszszegyűjtött a közel-keleti médiahazugságokra. A Time magazin újságírója, Christopher Allbritton például a következőket jegyezte fel blogjában: „Délen a Hezbollah katyusákat lő ki, de erről nem írhatok túl sokat. Fénymásolatuk van minden újságíró útleveléről, és már többeket zaklattak, egyikünket pedig meg is fenyegették.” Mint kiderült, a Hezbollah „túráin” részt vett - többek között - az amerikai NBC-től Richard Engel, a CBS csatornától pedig Elizabeth Palmer is, aki így írta le a látottakat: „Ma reggel a Hezbollah elvitte az újságírókat az egykori főhadiszállása körüli romokhoz, de a külsősök csak azt láthatják, amit megmutatnak nekik.”

Közben amerikai weboldalakon amatőr és profi fotósok elkezdték elemezni az egyik bejrúti bombázásról készült Reuters-képet, amelyen jól tetten érhetőek egy képszerkesztő szoftver „nyomai”. A bloggereknek sikerült a Reuterst a kép visszavonására kényszeríteniük. A fotót a libanoni Adnan Hadzs készítette, aki számos képet adott le a kánai tragédiáról is. A Reuters vizsgálatot indított a szabadúszó fotós ellen, melynek során még egy manipulált képet találtak leadott munkái között. A Reuters nyilatkozatában elismerte, hogy „a képszerkesztő szoftver helytelen használatára került sor” és a hírügynökség megvált Hadzstól, eddig közzétett mintegy ezer (!) fotóját pedig visszavonta képtárából. Charles Johnson, az egyik fotós blogger szerint: „Ez az ügy nemcsak a fotósra vet árnyékot, hanem a Reuters teljes ellenőrzési folyamatára is. Ha egy ilyen nyilvánvaló hamisítványt átengedtek, akkor hány hamis vagy „javított” kép került már ki a nyilvánosságra?”


Manipulált Reuters-fotók: jobbra az eredeti, balra a füstfelhőkkel „dúsított” kép
Fotók: Reuters

A francia AFP ügynökség révén is váratlan leleplező botrány robbant ki: egyik libanoni állampolgárságú tudósítóját, Joelle Bassoult kiutasították Szíriából. Az eset azután történt, hogy Bassoul egy sajtótájékoztatóról idézte a Szíriába látogató spanyol külügyminiszter egyik óvatlan mondatát, mely szerint „a szíriai illetékesek megígérték, hogy latba vetik minden befolyásukat, amelyet a Hezbollah felett gyakorolnak”. Bár a Hezbollahhoz fűződő kapcsolatait makacsul tagadó Szíria cáfolja, hogy a kijelentés elhangzott volna, a spanyol külügyminisztérium honlapján is szerepelt a mondat.
Tom Gross szerint a tévécsatornák ugyanazokat a romos képsorokat ismételgetik Bejrútról, amelyek láttán a nézők joggal hihetik, hogy már a fél város a földdel egyenlő. Az elemzők szerint azonban a műholdas felvételekről jól látható, hogy csak a Hezbollah főhadiszállása környékén, Bejrút déli külvárosában vannak romba dőlt házak, a válaszcsapások csupán néhány konkrét épületet érintettek. Maga Robertson is leszögezte: „Semmi kétség: az izraeli bombák a Hezbollah létesítményeit célozzák.”

A baloldali újságok közül a Guardian című neves brit lap olyan karikatúrát közölt júliusban, amely egy vérrel borított emberi öklöt Dávid-csillagból álló bokszerrel ábrázolt. A konzervatív Daily Telegraph szintén leközölt egy olyan képet, amely két lebombázott - egymással azonos - várost ábrázolt, „Varsó 1943” és „Tírusz 2006” felirattal. Norvégia harmadik legnagyobb napilapja, a Dagbladet egyik karikatúrája Ehud Olmertet a Schindler-listájában szereplő náci tiszthez hasonlította, aki az erkélyéről lövöldözött kénye-kedve szerint a zsidókra. Egy hónappal korábban az újság olyan cikket jelentetett meg „A harmadik torony” címmel, amely megkérdőjelezte, hogy a szeptember 11-ei merénylet mögött valóban muszlim terroristák álltak.
A mexikói El Economista egyik grafikája szintén egy náci tisztet ábrázolt Dávid-csillaggal díszített egyenruhában, a dél-afrikai Sunday Times pedig vérrel borított henteskéssel mutatta be Ehud Olmertet. Az ausztrál The Age egy vérrel teli, félig kiivott pohárral szemléltette a libanoni helyzetet. A konfliktus kapcsán európai politikusok is felszólaltak már: a spanyol miniszterelnök arab kendővel a fején bírálta Izraelt, miközben a Hezbollahot nem ítélte el. Peter Tapsell brit képviselő pedig azt állította az alsóház előtt, hogy Tony Blair „összejátszik” Bush elnökkel egy olyan izraeli „háborús bűn” jóváhagyásában, amely „kísértetiesen emlékeztet a varsói zsidónegyed nácik általi elpusztítására”.