Vissza a tartalomjegyzékhez

Zsurkán Mariann
Lételeme a botrány

„Szex, alkohol és a drogok. Ez a három dolog ad kézről kézre” - állítja a magát a pop királyának tartó, világturnéja során Budapestet is érintő Robbie Williams. A tizenéves lányok bálványaként dollármilliókat kaszáló énekes némely videoklipjét megnézve a kívülálló joggal érezheti: egy komplett elmebeteggel van dolga.

A hatvanezer nézőt vonzó budapesti fellépés közönségének túlnyomó részét a gyengébbik nem képviselte. Néhányuk Robbie színpadra lépése pillanatában női mivoltából és felsőruházatából kivetkőzve sikoltozott, így próbálva „méltó módon” köszönteni a 21. század popikonját.
Williams dalai a végletekről szóltak: egyszer prédikátorként testvéreknek szólította a közönséget és hallelujázott a színpadon, pár perccel később a koncerten részt nem vevőket sújtotta rontással. A tizenöt Brit Awards-díjas és világszerte több mint 35 millió lemezeladással bíró előadóművész alig emlékszik, mi történt a színpadon: „Szerintem amnéziás vagyok, arra még emlékszem, hogy felmentem a színpadra, és arra is, hogy lejöttem, de hogy közte mi történt, arra nem nagyon. Állítólag jó volt” - mondta nevetve az 1974-es születésű sztár, aki a világturné előtt egy hipnotizőrhöz fordult segítségért.
Robbie már gyerekkorában is a figyelem középpontjában állt. Anyjával együtt csatlakozott a helyi színkörhöz, ahol musicalekben és színdarabokban játszott. A brit származású fiú a mai napig képtelen feldolgozni szülei válását. Apja, Pete Conway magát tartja hibásnak, amiért a fia nem tud megállapodni, és bánja, hogy nem mutatott jó példát. Az egyik angol lapnak elmondta: „Robbie soha nem fog megállapodni, és ezért sajnos részben én vagyok a felelős. A fiam kétéves volt, amikor elváltam az anyjától, és utána csak nagy ritkán találkoztam a gyerekeimmel.”
Robbie első munkája egy ügynöki állás volt, de az ügyfeleknek többnyire azt tanácsolta, ne vegyék meg a terméket - any-nyira rossz. Tizenhat évesen beállt a később világhírűvé vált Take That fiúcsapatba, majd öt évvel később otthagyta az együttest. Túlfűtött egoizmusát és sikeréhségét provokatív jelenségek kísérték: harmadik albuma, a Sing When You’re Winning borítója az 1966-os angol futballsiker, a vb-győzelem egy korabeli fotójának reprodukciója, melyen Robbie testesíti meg az összes szereplőt.
Másik rossz szokása, hogy szeret megszabadulni a nadrágjától a nyilvánosság előtt. A pop fenegyereke nem ismer tabukat, a legintimebb dolgokat sem átallja videoklipjeiben szemérmetlenül felvonultatni. A drog és az alkohol hatása alatt bárkit, bárhol, bármikor megkapott. „Ez szégyenletes és nagyon ciki. De egyszerűen csak az őrült, fékevesztett szexet akartam, ám ez szomorúvá is tett. Lakozik bennem egy borzalmas ördög, s néha előbújik, hogy más irányba csábítson. Azt akarja, hogy tönkretegyem magamat.”
Nem is sikertelenül: az énekes éveken keresztül tartó heroin-, kokain- és extasy-függősége mellett marihuánát és speedet is fogyasztott, mindezt alkohollal ötvözve. Ebben az időben tizennyolc kilót szedett fel, depressziósan, ápolatlanul járta a klubokat. A napokban megjelent, Feel című önéletrajzi regényében bevallja, hogy Elton John elcipelte egy kiadós elvonókúrára, és néhány éve úgymond „tiszta” a drogtól és az alkoholtól. „Az alkohol és a kokain nálam együtt járt. Azért szippantottam kokszot, hogy ébren maradjak. De ha koksz van bennem, akkor nem vagyok önmagam. Akkor teljesen használhatatlan leszek. Nagyon veszélyes drog. Bár ne találták volna fel! Már több mint öt éve sem drogot, sem alkoholt nem fogyasztok, de mivel ellensúlyozni akartam, ezért a hangsúly a szexre került. Ez lehetséges, elvégre popsztár vagyok. Szexuális téren azt csinálhatsz, amit akarsz, s úgy csinálhatod, ahogy akarod. De hiányzik belőle a lélek. Minden egyes alkalommal unalmas lesz. De számomra ez kényszeres, s az volt korábban is. Szex, alkohol és a drogok. Ez a három dolog ad kézről kézre.” Williams már kétszer nyilatkozta, hogy „meleg”. Egy párizsi koncerten azt kiabálta a közönségnek: „Hívhattok Roberta Williamsnek!”
Robbie lételeme a botrány. A média olyan karizmatikus egyéniségnek tartja, aki bármit énekelhetne, az azonnal stadionhimnusszá válna. 2000-ben megjelent Rock DJ című klipje az év dala volt a briteknél, bár minden tévéállomást megbotránkoztatott. A húsmarcangoló jeleneteket taglaló filmben addig vetkőzik, amíg le nem tépi magáról a bőrt, a húst, majd a szerveit, és mindezeket megeteti a körülötte összegyűlt, kiéhezett nőkkel, s végül már csak egy csontváz táncol a ritmusra. A filmet Amerikában betiltották, és Európában is csak megvágva vetítették. Bár önmagát a pop királyának nevezi, szakmabeliek úgy vélik, Robbie Williams egy átlagos külsejű és hangú énekes, nem túl hatásos zenével, de hogy a középszerűség fölé emelkedjen, a színpadon is bevállalja provokatív, botrányos életét.