Vissza a tartalomjegyzékhez

Kiss Csilla
Már a Tusványos sem a régi

Tizenhetedik alkalommal szervezték meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort július 18-23. között a meseszép erdélyi Tusnádfürdon. Az emberi léptékkel számolva jövore már felnottkorát ünneplo Tusványosra idén még a fiatalos szeleburdiság volt a jellemzo, az eloadások sokasága és változatossága miatti rohanás, melyet tizenegy helyszín között kellett kivitelezniük az érdeklodoknek.

Kezdetben néhány magyarországi és romániai fiatalban a Kárpát-medence problémáiról való alaposabb eszmecserék miatt fogalmazódott meg a tábor ötlete. Az egyre nagyobb népszeruségnek örvendo szabadegyetem és diáktábor azonban néhány év alatt kinotte Bálványost, és Tusnádfürdore költözött át, az Olt völgyébe. Az olyan - eredetileg kituzött - célokból, mint a román és magyar értelmiségiek párbeszéde az erdélyi közéletrol, politikáról, valamint az estéket színesíto színvonalas koncertek, idén nem sok minden valósult meg.
A megnyitón a Magyarország és Románia viszonya az EU-ban címu eloadás egyik szónoka, Németh Zsolt, az Országgyulés Külügyi Bizottságának elnöke, azzal adta meg az alaphangot, hogy kijelentette: vagy rivalizálni kezd a két ország, vagy közös vállalkozásnak tekinti az EU-n belüli együttmuködést.
Fel kell lépni a politikai hazugság ellen - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke táborzáró eloadásában, ahol elsosorban a magyarországi belpolitika kapott helyet, igaz, szólt pár szót nemzetpolitikáról is. Ugyanitt Németh Zsolt egy kiáltványt olvasott fel Jó reggelt, Magyarország! címmel, majd hozzá csatlakozott Tokés László egy Jó reggelt, Erdély! címu felhívással, amely a fideszes dokumentum hazai viszonyokra alkalmazott kiegészítése volt.
Súlyos baleset is kapcsolódik az idei Tusványos nevéhez. Répás Zsuzsa, a Fidesz külügyi kabinetjének titkára hazafelé tartott, amikor a Maros megyei Hármas falu határában a rossz útviszonyok miatt autóbalesetet szenvedett. A sérültnek több nyakcsigolyája is eltört, egyben koponya- és tüdosérüléssel helikopteren szállították Marosvásárhelyrol Budapestre. Az orvosok elmondása alapján állapota súlyos, de nem életveszélyes.