Vissza a tartalomjegyzékhez

Vagyim Arisztov
Moszkva trónfosztása
Új fővárosa lehet Oroszországnak?

Szentpétervár legyen Oroszország új fővárosa Moszkva helyett - javasolják egyes orosz politikusok. Jelcin elnök idején már elkezdődött a cári idők rehabilitálása. Először a kétfejű sas került vissza az állami címerre, majd a zászló változott vörösről fehér-kék-vörösre; újra előkerült a Glinka-zenéjére írt „Isten őrizd a cárt” kezdetű himnusz, és persze felmerült az is, hogy Moszkva helyett újra Szentpétervár legyen a főváros.


Moszkva a pravoszláv és a kommunista múlt, Pétervár pedig a nyugati kultúra jelképe sokak szemében Fotó: AP

Putyin elnöksége óta újból a régi, szovjet himnusz szól, csak a szövegből vették ki a kommunista fordulatokat. A fővároscsere témája azonban egyre sűrűbben visszatér. Ez azért sem meglepetés, mert Oroszország politikai elitjét éppen egy „szentpétervári csapat” alkotja. Viszont 2003-ban, amikor a város fennállásának 300. évfordulóját ünnepelte, Putyin az egyik sajtótájékoztatón ellenezte a főváros áthelyezését; Szentpétervárt hivatalosan is inkább amolyan kulturális fővárosnak tekinti mindenki.
Ennek ellenére a hatalom felső köreiben továbbra is napirenden maradt az az indítvány, hogy Szentpétervár is ellásson néhány „fővárosi” funkciót: a múlt évben el is dőlt, hogy az Alkotmánybíróság Moszkvából ideköltözik. Bár a duma még nem fogadta el az idevágó törvénymódosítást, és a bíróság még a régi helyén működik, de Szentpétervárott már, úgy tűnik, keresik a megfelelő épületet. Nem kizárt, hogy ugyanez történik majd a Legfelsőbb Bírósággal is.


Luzskov moszkvai polgármester

A fővároscsere kérdése mögött szemmel láthatóan nem annyira a „történelmi igazságtétel igénye”, hanem inkább a politikai elit különféle csoportjai közötti küzdelem húzódik meg. Az egyik ilyen pengeváltás Moszkva polgármesterének, Jurij Luzskovnak a felvetésével kezdődött, aki szerint egybe kellene olvasztani Szentpétervárt a leningrádi körzettel, Moszkvát pedig a moszkvai régióval. Erre válaszul a moszkvai régió kormányzója, Borisz Gromov tábornok (aki Afganisztánban irányította a szovjet hadtesteket) azt ajánlotta, hogy a jelenlegi fővárost a rendkívüli túlterheltség, valamint a hatalom összes szintjének túlzott koncentrációja miatt helyezzék át valahová máshová - még csak nem is feltétlenül Szentpétervárra. Lehet az valamilyen újonnan épült város is, mint ahogy létezik erre példa a világban, lásd Brazília vagy Ausztrália. Míg Luzskov polgármester a költözés túl magas (számításai szerint több mint 5 milliárd dollárt felemésztő) költségeire hivatkozik, Gromov megjegyzi, hogy ha a szegény Kazahsztán megbirkózott ezzel a feladattal, akkor Oroszország is talál valahogy megoldást.
A vitába több politikus is beszállt: aktivitásukból feltehető, hogy az ország vezetői elvben elfogadhatónak tartják a fővárosváltoztatás lehetőségét. Szentpéterváron kívül Szibéria és az Ural városai merültek fel, lévén, hogy ezek az ország földrajzi közepén helyezkednek el. Még az elnök politológusa, Gleb Pavlovszkij is kinyilvánította véleményét: szerinte Novoszibirszk lenne a legmegfelelőbb hely.


Gromov tábornok

Moszkva „trónfosztását” az üzletemberek is egyre jobban sürgetik; szerintük ez megoldaná az ottani lakásproblémákat. A jelenlegi lakásárak ugyanis rendkívül magasak, és tovább nőnek: egy belvárosi lakás ára már elérte az egymillió dollárt.
A főváros esetleges átköltözésével az elit egy része megszabadulhat vetélytársai egy részétől. Ezenkívül a történelmi múlt negatív terhei is leszakadnának. Annak idején I. Péter cár is éppen ezzel a céllal költöztette az ország központját az általa újonnan épített Szentpétervárra, ami után megkezdődött a patriarchális, középkori Moszkvai Fejedelemség megújulása. Lenin pedig éppen a cári múlttól való elszakadás érdekében tette újból Moszkvát fővárossá Szentpétervár helyett.
Nem kizárt, hogy egy hasonló akcióra újból sor kerül; az új főváros státusára pedig Szentpétervárnak van jelenleg a legtöbb esélye. Amennyiben megtörténne, ez a kommunista múlttal való végleges szakítást is jelentené, és az ország újabb Nyugat felé fordulását. Oroszország lakosainak többsége kedvezően reagálna egy ilyen változásra: Szentpétervárt mindenki szereti.