Vissza a tartalomjegyzékhez

Vígh Richárd
Egy perc sok életet mentett
Huszonöt éve bombázta le Izrael az iraki atomreaktort

Huszonöt évvel ezelőtt, 1981. június 7-én az Izraeli Légierő egyik speciális alakulata lebombázta az iraki Osirak atomerőművet. Az akkori nemzetközi politikában rendkívül negatív visszhangot kiváltó akciót az iráni atomfenyegetés fényében ma már sokan másképpen értékelik.

Ilan Ramon Ilyen F-16-os gépekkel támadták a reaktort

1981 júniusában a Bagdadtól 18 kilométerre épült Osirak reaktor (képünkön lent) már négy éve működött. Az egyiptomi halálistenről elnevezett, és jelentős francia segítséggel felépített erőművet a helyiek gyakran "O'Chirac"-nak becézték az akkor még miniszterelnöki posztot betöltő Jacques Chirac után. Bár a legtöbben biztosra vették, hogy minimum éveket kell még várni, mire az erőmű nukleáris fegyverekhez alkalmas töltetet tud majd előállítani, sem a Irakkal akkor már hadban álló Irán, sem Izrael nem szerette volna ezt a pillanatot megvárni. Jóllehet Teherán aláírta az atomsorompó-egyezményt, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség egyes szakértői nem zárták ki a lehetőségét, hogy Szaddám Huszein titokban fegyvereket fejleszt.
Miután 1980 őszén az iraki hadsereg lerohanta Iránt, az egyik első válaszlépésként az irániak szeptember 30-án megtámadták a reaktort. Kevés sikerrel. A két ország közötti elhúzódó háború végül több százezer ember életét követelte, és Irán figyelmét nyolc évre teljesen lekötötte. Azonban a veszély, hogy Szaddám Huszein kezébe atomfegyver kerülhet, még mindig ott lebegett a közel-keleti térség fölött. Amikor izraeli hírszerzési források megerősítették, hogy Irak elszánt az atomfegyver elkészítésével kapcsolatban, az akkori izraeli miniszterelnök, Menachem Begin (képünkön) nem várt tovább. Tekintve, hogy erős nemzetközi nyomásra, illetve az izraeli baloldal ellenvetéseire is számítani lehetett, Begin parancsot adott egy titkos akció megszervezésére. Hogy minimálisra csökkentsék az esetlegesen a reaktorban dolgozó külföldi áldozatok számát, egy vasárnapi nap kiválasztása tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak. Továbbá biztosítani kellett, hogy amennyiben lezuhan valamelyik pilóta, a speciális mentőegységek akár egy egész éjszakán át is kereshessék.

Így esett a választás 1981. június 7-ére. Délután 15 óra 55 perckor Izrael akkori legdélebbi légibázisáról néhány kísérőgép társaságában felszállt nyolc, bombákkal megrakott F-16-os vadászgép. Ezzel kezdetét vette az Opera Hadművelet. A különleges légi alakulatnak 1100 kilométert kellett megtennie, hogy átrepülve Jordánia és Szaúd-Arábia fölött elérjék az iraki atomreaktort. "Senki sem gondolta, hogy mind a nyolc gép vissza fog térni" - idézte fel a Jerusalem Postnak adott interjúban a huszonöt évvel ezelőtti eseményeket az akció parancsnoka, Zeev Raz ezredes. Az egyenként 1000 kilogramm bombával megrakott repülőgépeket ugyanis kevesebb mint egy évvel korábban vásárolta Izrael, így egyik pilótának sem volt túl nagy gyakorlata azok irányításában.
"Egyikünk sem repült még eleget az F-16-osokkal, nem ismertük a gép korlátait, egyszerűen még tanultuk a használatukat" - fogalmazott az egyik pilóta, aki több társához hasonlóan, biztonsági okokból kérte nevének elhallgatását. Az egyik fő probléma az óriási teherhez képest túl nagy távolság volt. "Az első ember, akivel ez ügyben konzultáltam, Ilan kapitány volt - meséli Raz ezredes, utalva Ilan Ramonra, az Opera Hadművelet egyik pilótájára, aki az első izraeli űrhajósként a Columbia űrrepülőgép tragédiájában vesztette életét 2003-ban. - Kitaláltuk, hogy ha menet közben megválunk a már kiürült külső üzemanyagtartályoktól, azzal jelentősen megnövelhetjük a repülési távolságot." Bár a hadművelet önmagában is veszélyes volt, a nyolc pilóta vállalta a többletkockázatot. 17 óra 30 perc körül sikeresen elérték a célt és a vadászgépek kevesebb mint egy perc alatt ledobták bombáikat az Osirak erőműre. Bár kettő közülük nem robbant fel, a többi bomba halálos pontossággal ért célba: a reaktor teljesen üzemképtelenné vált.

A támadásban tíz iraki katona és egy francia kutató vesztette életét. Az objektum légelhárító berendezései viszont semmilyen kárt nem tudtak tenni az izraeli gépekben. Hátra volt azonban még a visszaút. Az izraeli pilóták az előre egyeztetett terv értelmében (és az összes repülési tankönyvnek ellentmondva) útközben ledobták a teherré vált üzemanyagtartályokat, és a nyolc vadászgép - nagy meglepetésre - sértetlenül ért vissza az Etzion légibázisra. "Minden pontosan a tervek szerint alakult - emlékezett vissza a pilóták egyike. - Ezért nem is nagyon volt róla mesélni való. Az akció tervezői az igazi hősei ennek a támadásnak." "Tudtam, hogy még ha nem is jönnék vissza, ez a hadművelet akkor is egy újabb holokauszttól óvta meg Izraelt. És adósa voltam még a nagyapámnak" - tárta fel akkori motívumait egy másik pilóta, akinek nagyapját a nácik ölték meg a második világháborúban. Zeev Raz ezredes még ennél is kevesebbet mesélhetett, még a családja sem tudhatott semmit a titkos hadműveletről.
Hogy a jelenleg, az iráni nukleáris fegyverkezés következtében beállt nemzetközi krízisben vajon mennyire lehet követhető példa az Osirak reaktor története, arról Jehuda Avner veterán diplomata szavai sokat elárulnak: "A zsidó pünkösd ünnepe, a savuót aznap este kezdődött. Begin a szokásos kormányülés végén felállt, és bejelentette: Izrael soha nem fogja megengedni egyetlen ellenségének sem, hogy népünk ellen tömegpusztító fegyvereket fejlesszen ki. Bármilyen megelőző lépés szükséges is ehhez" - idézi fel a negyedszázaddal ezelőtti eseményeket a diplomata, aki jómaga már öt miniszterelnököt szolgált végig Izraelben. Bár 1981-ben számos ország mellett az Egyesült Államok és az ENSZ is elítélte az izraeli légicsapást, később közülük többen megköszönték Menachem Beginnek akkori bátor kiállását. Különösen figyelemreméltó Dick Cheney amerikai alelnök megjegyzése, aki úgy méltatta az iraki reaktor bombázását, mint amely megvédte az első és különösen a második öbölháborúban szolgáló amerikai katonák életét.