Huszonöt évvel ezelőtt, 1981. június 7-én az Izraeli Légierő egyik speciális
alakulata lebombázta az iraki Osirak atomerőművet. Az akkori nemzetközi
politikában rendkívül negatív visszhangot kiváltó akciót az iráni atomfenyegetés
fényében ma már sokan másképpen értékelik.
Ilan Ramon Ilyen F-16-os gépekkel támadták a reaktort
1981 júniusában a Bagdadtól 18 kilométerre épült Osirak reaktor (képünkön
lent) már négy éve működött. Az egyiptomi halálistenről elnevezett, és jelentős
francia segítséggel felépített erőművet a helyiek gyakran "O'Chirac"-nak
becézték az akkor még miniszterelnöki posztot betöltő Jacques Chirac után. Bár a
legtöbben biztosra vették, hogy minimum éveket kell még várni, mire az erőmű
nukleáris fegyverekhez alkalmas töltetet tud majd előállítani, sem a Irakkal
akkor már hadban álló Irán, sem Izrael nem szerette volna ezt a pillanatot
megvárni. Jóllehet Teherán aláírta az atomsorompó-egyezményt, a Nemzetközi
Atomenergia Ügynökség egyes szakértői nem zárták ki a lehetőségét, hogy Szaddám
Huszein titokban fegyvereket fejleszt.
Miután 1980 őszén az iraki hadsereg lerohanta Iránt, az egyik első
válaszlépésként az irániak szeptember 30-án megtámadták a reaktort. Kevés
sikerrel. A két ország közötti elhúzódó háború végül több százezer ember életét
követelte, és Irán figyelmét nyolc évre teljesen lekötötte. Azonban a veszély,
hogy Szaddám Huszein kezébe atomfegyver kerülhet, még mindig ott lebegett a
közel-keleti térség fölött. Amikor izraeli hírszerzési források megerősítették,
hogy Irak elszánt az atomfegyver elkészítésével kapcsolatban, az akkori izraeli
miniszterelnök, Menachem Begin (képünkön) nem várt tovább. Tekintve, hogy erős
nemzetközi nyomásra, illetve az izraeli baloldal ellenvetéseire is számítani
lehetett, Begin parancsot adott egy titkos akció megszervezésére. Hogy
minimálisra csökkentsék az esetlegesen a reaktorban dolgozó külföldi áldozatok
számát, egy vasárnapi nap kiválasztása tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak.
Továbbá biztosítani kellett, hogy amennyiben lezuhan valamelyik pilóta, a
speciális mentőegységek akár egy egész éjszakán át is kereshessék.
Így esett a választás 1981. június 7-ére. Délután 15 óra 55 perckor Izrael
akkori legdélebbi légibázisáról néhány kísérőgép társaságában felszállt nyolc,
bombákkal megrakott F-16-os vadászgép. Ezzel kezdetét vette az Opera Hadművelet.
A különleges légi alakulatnak 1100 kilométert kellett megtennie, hogy átrepülve
Jordánia és Szaúd-Arábia fölött elérjék az iraki atomreaktort. "Senki sem
gondolta, hogy mind a nyolc gép vissza fog térni" - idézte fel a Jerusalem
Postnak adott interjúban a huszonöt évvel ezelőtti eseményeket az akció
parancsnoka, Zeev Raz ezredes. Az egyenként 1000 kilogramm bombával megrakott
repülőgépeket ugyanis kevesebb mint egy évvel korábban vásárolta Izrael, így
egyik pilótának sem volt túl nagy gyakorlata azok irányításában.
"Egyikünk sem repült még eleget az F-16-osokkal, nem ismertük a gép korlátait,
egyszerűen még tanultuk a használatukat" - fogalmazott az egyik pilóta, aki több
társához hasonlóan, biztonsági okokból kérte nevének elhallgatását. Az egyik fő
probléma az óriási teherhez képest túl nagy távolság volt. "Az első ember,
akivel ez ügyben konzultáltam, Ilan kapitány volt - meséli Raz ezredes, utalva
Ilan Ramonra, az Opera Hadművelet egyik pilótájára, aki az első izraeli
űrhajósként a Columbia űrrepülőgép tragédiájában vesztette életét 2003-ban. -
Kitaláltuk, hogy ha menet közben megválunk a már kiürült külső
üzemanyagtartályoktól, azzal jelentősen megnövelhetjük a repülési távolságot."
Bár a hadművelet önmagában is veszélyes volt, a nyolc pilóta vállalta a
többletkockázatot. 17 óra 30 perc körül sikeresen elérték a célt és a
vadászgépek kevesebb mint egy perc alatt ledobták bombáikat az Osirak erőműre.
Bár kettő közülük nem robbant fel, a többi bomba halálos pontossággal ért célba:
a reaktor teljesen üzemképtelenné vált.
A támadásban tíz iraki katona és egy francia kutató vesztette életét. Az
objektum légelhárító berendezései viszont semmilyen kárt nem tudtak tenni az
izraeli gépekben. Hátra volt azonban még a visszaút. Az izraeli pilóták az előre
egyeztetett terv értelmében (és az összes repülési tankönyvnek ellentmondva)
útközben ledobták a teherré vált üzemanyagtartályokat, és a nyolc vadászgép -
nagy meglepetésre - sértetlenül ért vissza az Etzion légibázisra. "Minden
pontosan a tervek szerint alakult - emlékezett vissza a pilóták egyike. - Ezért
nem is nagyon volt róla mesélni való. Az akció tervezői az igazi hősei ennek a
támadásnak." "Tudtam, hogy még ha nem is jönnék vissza, ez a hadművelet akkor is
egy újabb holokauszttól óvta meg Izraelt. És adósa voltam még a nagyapámnak" -
tárta fel akkori motívumait egy másik pilóta, akinek nagyapját a nácik ölték meg
a második világháborúban. Zeev Raz ezredes még ennél is kevesebbet mesélhetett,
még a családja sem tudhatott semmit a titkos hadműveletről.
Hogy a jelenleg, az iráni nukleáris fegyverkezés következtében beállt nemzetközi
krízisben vajon mennyire lehet követhető példa az Osirak reaktor története,
arról Jehuda Avner veterán diplomata szavai sokat elárulnak: "A zsidó pünkösd
ünnepe, a savuót aznap este kezdődött. Begin a szokásos kormányülés végén
felállt, és bejelentette: Izrael soha nem fogja megengedni egyetlen ellenségének
sem, hogy népünk ellen tömegpusztító fegyvereket fejlesszen ki. Bármilyen
megelőző lépés szükséges is ehhez" - idézi fel a negyedszázaddal ezelőtti
eseményeket a diplomata, aki jómaga már öt miniszterelnököt szolgált végig
Izraelben. Bár 1981-ben számos ország mellett az Egyesült Államok és az ENSZ is
elítélte az izraeli légicsapást, később közülük többen megköszönték Menachem
Beginnek akkori bátor kiállását. Különösen figyelemreméltó Dick Cheney amerikai
alelnök megjegyzése, aki úgy méltatta az iraki reaktor bombázását, mint amely
megvédte az első és különösen a második öbölháborúban szolgáló amerikai katonák
életét.