Vissza a tartalomjegyzékhez

Zsurkán Mariann
Csukás István 70 éves
Nincs szebb, mint az élet, és nem is érdemes szebbet kitalálni

Már az ajtóban vár. Huncut bajusza és mosolygós arca melegséget sugároz. Hellyel kínál, majd leül velem szemben a zöld díványra, pipára gyújt. Az asztal üveglapja alatt a több száz éves főváros térképe, körülötte kedvenc mesehősök fotói. Pom-pom meséi, Süsü, a sárkány, A nagy ho-ho-horgász, Keménykalap és krumpliorr. Csukás István, a nagy mesemondó művei mára már több generáció gyerekkori mítoszait jelentik.


Csukás István (balról a második) és barátai

Hegedűművésznek, sőt ügyvédnek készült. Hogyan talált rá a mesevilágra?
- Tizenhét éves koromban költő akartam lenni, megjelent az első versem, és Kormos Pista költő barátom fülön csípett, hogy tessék írni a gyerekeknek. Elcsábított, és én ráálltam. Ráadásul egy napon születtem Andersennel, a nagy mesemondóval, aki komoly mérce és útmutatás volt egész pályafutásom során.
Miként határozza meg helyét a mai képernyőkultúrában?
- Először is fontos leszögezni, hogy nem vagyok ellene a tévének, magam is rengeteg művet írtam filmre. De nagyon fontos a sorrend: a gyerek először tanuljon meg olvasni, nemcsak azért, mert különben analfabéta lesz, hanem azért is, hogy gyarapodjon a szókincse, képes legyen értelmezni a környező világot. Az egyik legnagyobb csoda, hogy fehér papírra fekete betűk elevenednek, és ilyenkor beindul a gyerek képzeletmozija, fantáziája. Rendkívül fontos, hogy a gyerek is hozzáadja a képzeletét, az agyát, de a televízióban mindezt feldolgozva kapja. Régebben nagyon jó lengyel, csehszlovák, jugoszláv, német, orosz bábfilmeket adtak a gyerekeknek. A műfaj mára elsorvadt, megszűnt a magyar gyerekfilmgyártás is. Pedig a gyerekfilmek a gyerekek világáról szólnak, és arról az országról, amelyben felnőttek.
Ön szerint egy szülő képes ma az árral szemben úszva megszerettetni az olvasást a gyerekkel?
- Igen, de máig az a legfontosabb, hogy a szülő meséljen a gyereknek. A gyerek hatéves koráig nem tud olvasni, de rengeteg történetet ismerhet. Legalább napi fél vagy egy órát tessék szakítani a csemetére. Annyi munkája nem lehet senkinek, hogy ne maradna rá idő! A felnőttek téveszméje az, hogy a gyerek mindent tud. Nem igaz, mert mindent tanul! Az élőbeszédemet, a mimikámat, a gondolataimat, a mozdulataimat. Úgy látom, minden kisgyerek egy zseni: megtanul egy nyelvet, megtanul viselkedni, és megtanulja helyét a világban. Nem tudok magányosabb dolgot elképzelni, minthogy a gyerek egyedül ül szemben a számítógéppel. Üres marad a feje és a lelke. Olvasni is csak később fog egyedül, először együtt kell!
A könyvvel ma mégis elég nehéz megfogni őket.
- Szeretnék egy újságot is indítani tízévesek számára, de hozzáteszem, hogy újságolvasásra is meg kell tanítani a gyereket. Felnőtt újságot ne adjunk a kezébe, mert az nem az övé. Legyen egy saját újságja, ami róla szól, ahová lehet levelet írni, válaszolnak neki, legyen egy színház, egy újság, egy film, ami az övé. Kiszámoltam, hogy régebben egy év alatt tíz játékfilmet készítettek, most tíz év alatt nem forgattak le egyet sem. Nem veszszük észre, hogy a gyerekek órája gyorsabban ketyeg. Náluk négy év egy korszak. Hatéves volt, négy év múlva tízéves, még négy év múlva tizennégy éves, és véget ért a gyerekkor. A gyerek bizonyos dolgokat bizonyos korban tud csak befogadni. Hatéves koráig a mesét, hat és tíz év között a reálisabb történeteket, Gullivert, Micimackót, és jön egy nagyobb korosztály, a tizenhárom-tizennégy évesek, akiknek a kalandregény, indiános regény, lányregény szól, tehát ezeket akkor tudják beépíteni a lelkükbe. Amikor a régi Mórában dolgoztam, korosztályokra építettünk. Ma mintha a gyerekek kezét hét-tíz éves kor körül elengednénk. Nincs könyv a tízéveseknek és a kiskamaszoknak. De aki gyerekként nem tanul meg vagy nem szeret meg olvasni, az nem fog tizenöt-tizenhat éves korában sem.
Ön szerint milyen a jó gyerekkönyv?
- A humort nagyon fontosnak tartom. Anynyi életörömöt kellene a gyerekbe belegyömöszölni, hogy legalább hatvanéves koráig kitartson. Azután úgyis jönnek a rossz tapasztalatok. A gyerek lelkét is meg kell erősíteni, nem csak a fizikumát. Az agresszív mesefilmeket nem tudja feldolgozni, és nem is szabad a nyakába zúdítani, mert bajt okozunk. A gyerek mindent elhisz, azért gyerek. El is kell, hogy higgye, éppen ezért kell vigyázni, hogy mit hitetünk el vele. A képzelete, befogadóképessége végtelen. Ráadásul nagyon szerencsés, mert a legjobb költők, írók közül választhat: Móricz Zsigmond, Szabó Lőrinc, Tamási Áron, Zelk Zoltán. A gyereket vissza lehet csábítani a betűhöz. Akkor lesz igazán okos, ha olvas, de segíteni kell neki hőst választani, elmondani neki, hogy mi a barátság például.
Milyen visszajelzéseket kap a gyerekektől?
- Milliós példányszámban fogynak a könyvek, és nézik a filmeket. Megyek az utcán, megsimogatnak, kiabálnak, mosolyognak. Mondhatni, engem a fél ország ismer és szeret, méghozzá az ország jobbik fele, a gyerekek.
Megkérdezhetem, ki a kedvenc mesehőse?
- Pom-Pom, mert végre kislány a főhős, és képzelt lények a szereplők. Egy kicsit aggódtunk is Sajdik Ferivel, hogy megértik-e a gyerekek, de megértették.
Ön mit ért értelmiségi alatt?
- Nagyon szép a magyar kifejezés: értelmiségi, akinek van értelme. Aki feldolgozza a valóságot, és véleményt alkot róla. Itt kezdődik az értelmiség. Ehhez diploma sem kell. Mindenképpen beleértem magam azért, mert nincs fontosabb, mint a gyerekeket megtanítani az élet ismeretére. Minden itt kezdődik, itt kellene, hogy kezdődjön, ahogy egyik versemben is megírtam: "Nincs szebb, mint az élet, és nem is érdemes szebbet kitalálni."