Vissza a tartalomjegyzékhez

Sebestyén István
Orbán veresége biztosnak mondható

"A jobboldal vezérének stratégiája az volt, hogy az SZDSZ és az MDF nem jut be a parlamentbe, az MSZP-t pedig legyőzik. Ebből egyik elem sem teljesült. Ráadásul Orbánt egyedüli potenciális szövetségese sem akarja hatalmon látni" - mondja Somogyi Zoltán, az MDF parlamentbe jutását szinte egyedüliként előrejelző, a kampányban a párt számára tanácsokat adó Political Capital igazgatója.


Somogyi Zoltán szerint az MSZP-SZDSZ- koalíció kormányozhat tovább

Önökön kívül a legtöbb elemző 5 százalék alatti eredményt prognosztizált az MDF-nek. Mit gondol, mi döntött mégis a javukra?
- A közvélemény-kutatások hibahatárai miatt a kispártok támogatottságát nagyon nehéz pontosan mérni. A legtöbb elemzés 3 százalékot jósolt az MDF-nek, mi viszont úgy láttuk, van esélye a parlamentbe kerülésre - ilyen értelemben ez számunkra nem is volt meglepetés. Várható volt a sikeres szereplés, hiszen a Fórum kampánya volt olyan eredményes, mint a többi parlamenti párté, továbbá Dávid Ibolya személyisége, illetve a két nagypárttal szemben megfogalmazott politikai stratégiája vonzó volt a szavazók számára.
Mit lehet tudni az MDF-szavazókról, milyen irányultságúak? Ez azért is érdekes kérdés, mivel több vidéki fórumos politikus Dávid Ibolyával szemben úgy érvel, hogy ha nem támogatják Orbánt, azzal Gyurcsányt segítik hatalomba, amit viszont a választók nem honorálnak majd...
- Azok a szavazók, akik mindenképpen az Orbán vezette Fideszt akarták hatalomba segíteni Gyurcsánnyal és az MSZP-vel szemben, eddig is tisztában voltak azzal, hogy az MDF erre nem hajlandó. A Fórum szavazóinak egyébként egyharmada nem menne el más pártra szavazni, a maradék kétharmadban pedig minden két fideszes átszavazóra egy MSZP-s átszavazó jut.
"Technikailag" mennyire fontos tényező az MDF? Egy ilyen vegyes szavazótáborral a háta mögött a visszalépésekkel tudná-e egyáltalán érdemben segíteni a Fideszt - már ha akarná, persze?
- Vannak körzetek, ahol néhány százalék plusz vagy mínusz is döntő lehet. Van ugyanakkor egy másik, a Fidesz számára fontosabb tényező. Ha az MDF jelöltjei testületileg visszalépnek, akkor az MDF-es parlamenti mandátumokat automatikusan a Fideszhez lehetne számolni - vagyis ha patthelyzet alakul ki, akkor azt lehet mondani, hogy Dávid Ibolyáék részben már elkötelezték magukat a Fidesz mellett. Mindez persze elméleti kérdés, hiszen Dávid Ibolya politikája nem változott az első forduló előtti kampányhoz képest: továbbra is a két naggyal szemben fogalmazza meg magát.
Egyelőre ez nagyon jól áll a pártnak és nem feltétlenül lenne előnyös feladni ezt a politikát. Elemzői szemmel egyébként érthetetlen, hogy Orbán miért volt ellenséges az MDF-fel szemben, és miért törekedett arra, hogy ne jusson be a parlamentbe.
Mekkora az esélye annak, hogy patthelyzet alakul ki, és mi történhet ebben az esetben?
- Az elemzések alapján a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy az MSZP-SZDSZ-koalíció kormányozhat tovább. A Fidesz önálló kormányalakítása - ehhez a fennmaradt 110 választókerületből 75-öt kellene megnyernie - gyakorlatilag lehetetlen. (A mozgósításon persze sok múlhat, de ne felejtsük el, hogy a négy évvel ezelőtt történtekkel szemben most nemcsak Orbán, hanem Gyurcsány is aktívan kampányol a két forduló között.) Arra viszont van némi esély, hogy annyi mandátumot megszerezzen a nagyobbik ellenzéki párt, hogy az MDF-fel közösen többsége legyen - ám a Fórum ellenállása miatt Orbán ebben az esetben sem alakíthatna kormányt. Az is előfordulhat - bár sok esély nincs rá -, hogy olyan patthelyzet alakul ki, amelyben az MDF dönthetné el, ki kerüljön hatalomra. Nehéz és bonyolult helyzet lenne ez, de az MDF-nek - a rá nehezedő nyomás miatt - valamilyen módon el kellene döntenie a kérdést.
Ha nem Orbán mellett döntene, akkor rajta maradna a bélyeg, hogy a "kommunistákkal" szövetkezett...
- Egy kormányt lehet kívülről is támogatni.
Van esély arra, hogy az MDF egy közepes támogatottságú konzervatív párttá nője ki magát?
- Van, de az annak a függvénye, hogy milyen politikát folytat a következő években.
Vereség esetén milyen folyamatok indulhatnak el a Fideszben, változik-e érdemben Orbán Viktor megítélése saját táborában?
- Orbán Viktor személyes veresége már szinte biztosnak mondható. Politikai stratégiájának lényege az volt, hogy az SZDSZ és az MDF nem jut be a parlamentbe, az MSZP-t pedig legyőzik. Ebből egyik elem sem teljesült, így az esély, hogy Orbán Viktor lesz Magyarország következő miniszterelnöke, a minimálisra csökkent. Ráadásul egyetlen potenciális szövetségese, akivel el tudná képzelni a kormányzást, szintén nem akarja hatalmon látni. Kérdés, hogy egy ilyen kudarcot miként tud megmagyarázni saját táborának, amely az ő személyében látta a siker biztosítékát. A vereség elindíthat bizonyos "mozgásokat" a pártban, de az már egy másik kérdés, hogy belülről felbukkanhat-e egy esélyes kihívó Orbán ellenében.
Egyes vélemények szerint, ha a Gyurcsány-kormány újra megalakulhat, a baloldal akár több ciklusra is "bebetonozhatja" magát a hatalomba, köszönhetően a 2007-től érkező EU-támogatásoknak...
- Egy kormány megítélése alapvetően nem az uniós pénzektől függ, hiszen mondhatják azt a szavazók, hogy ha pénz van, akkor fejleszteni mindenki tud. Az uniós pénzek ráadásul önmagukban nem elegendőek, hiszen óriási az államháztartási hiány, és a választási ígéretekhez képest egy egészen más politikai programot kell alkotnia és megvalósítania a hivatalba lépő kormánynak.