Vissza a tartalomjegyzékhez

Tóth Zsuzsanna
Bvlgari: ékszerek, illatok

Bvlgari, a görög ezüstműves dinasztia, 1879-től napjainkig hosszú utat járt be kreációival, melyek több mint száz éve változatlan szenvedéllyel és csúcsminőséggel felelnek meg az örökké változó piac kihívásainak. Egy kis faluból, Epirusból indult ki a világméretűvé vált Bvlgari-birodalom, mely óráival, ékszereivel, ezüst- és ajándéktárgyaival, illataival, bőr-, selyem- és szemüveg-kollekcióival, valamint luxusszállodáival az egyik legértékesebb ékkővé vált a divat világában.


Fotó: Reuters

Az alapító, Sotirio Bvlgari 1857-ben született. Huszonkét évesen Rómába költözött, ahol saját maga árusította ezüstből készített ajándéktárgyait a Francia Akadémia épülete előtt. Egyik görög honfitársa segítségképpen felajánlotta Bvlgarinak, hogy boltja kirakatának egyik sarkába beteszi az ifjú tehetség alkotásait. Legnagyobb meglepetésükre az összeset azonnal eladták, így rövid időn belül Bvlgari megnyithatta saját üzletét. 1905-ben a via Condotti 10. szám alatt díszelgett az "Öreg ritkaságok boltja" elnevezésű cégtábla, mely üzletének nevét egy Charles Dickens-regény címe ihlette, s ezzel nem titkolt célja az volt, hogy főleg angol és amerikai turistákat csalogasson magához. Itt már egyedi készítésű ékszereket és kiegészítőket is árusított.

A következő években több helyen nyíltak Bvlgari-üzletek, melyeket családtagjai és rokonai vezettek. Sotirio az ékszerművészet és az ezüstkészítés iránti rajongását örömmel hagyományozta át fiainak, Giorgiónak és Constantinónak, akik már gyerekfejjel állandóan apjuk körül sündörögtek, hogy megtanulhassák a mesterség titkait. 1934-ben az idős Bvlgari halála után kibővítették és megszépítették a Condotti utcai üzletet, melynek dizájnja és tartalma hű maradt apjuk szellemiségéhez és precizitásához. A második világháborút követő időszak alatt stílusukban a Bvlgarik kiléptek az akkor domináns francia iskola szigorú fegyelmezettsége alól, és létrehozták saját, egyéni stílusukat, melyet a görög és a római klasszicizmus, az olasz reneszánsz és az aranyművesség 19. századi olasz iskolája inspirált. Ezáltal szinte mini művészeti alkotásokat hoztak létre, legyen az egy karkötő vagy fülbevaló, vagy akár egy egyszerű váza, melyeket a részletekre és az abszolút minőségre való törekvés jellemzett, s mely kollekciók azóta is újra és újra felülmúlják önmagukat a Bvlgari sarjak szorgos keze és szárnyaló képzelete nyomán. Ez idő tájt forgalmuk is nagymértékben megnövekedett, így üzletet nyithattak New Yorkban, Párizsban, Monte Carlóban, Genovában, Genfben, sőt elkezdtek fokozatosan terjeszkedni a világ nagyobb városaiban is. Bvlgari 1940 óta gyárt órákat, mégis igazi fordulatot hozott az 1979-ben megszületett, s ma már klasszikusnak számító Bvlgari-Bvlgari elnevezésű kollekció, mely által a minőségi óragyártás területén is vezető szerephez jutottak. A `80-as évek elején Svájcban, Neuchâtelben megalapították a Bvlgari Time-ot, melynek köszönhetően termékeiket a svájci óragyártás legszigorúbb minőségi követelményeinek vetik alá. A sárga- és fehéraranyból, acélból készült kreációikban megjelennek az ékszerkészítésben szerzett tapasztalataik. A drágakövekkel kirakott kollekciók inkább hasonlítanak fejedelmi karkötőkre, mint egyszerű időmérőkre. A klasszikus stílusú, rendkívül értékes órák mellett megtalálhatóak a sportos, modern, kortárs jellegű sorozatok is.

1984-ben Giorgio fiai, Paolo és Nicola Bvlgari vették át az elődök stafétabotját, akik unokatestvérükkel, Francesco Trapanival együtt vezetik a mamutcéget.
A Bvlgari-ékszerek alakja mind egy-egy akvarell- vagy temperaműből születik meg.
Illataikat is hasonló törődéssel és a részletekre való odafigyeléssel állítják elő. A Svájcban alapított Bvlgari Parfums felügyeli a parfümök előállítását, termelését és terjesztését.

A tea illata

Az 1992-ben elindított Eau Parfumée au thé vert a zöld tea legfinomabb friss, citrusos aromáit kombinálta a mediterrán illatjegyekkel, s a kompozíció azonnali és hosszú távú sikert hozott. A 2002-ben bemutatott Eau Parfumée au thé blanc fő összetevője az antioxidáns és revitalizáló hatású fehér tea, így az illat nemcsak rendkívüli finomságával, hanem az érzékekre gyakorolt jótékony hatásával is elsöprő győzelmet aratott a nyugodtságra és a jobb kedvre vágyó hölgyek körében. 1994-ben dobták piacra a Bvlgari pour Femme-ot, mely tökéletesen illatformába öntötte a Bvlgari-világra jellemző pazarságot, előkelőséget és művésziességet. A mimóza, a narancsvirág, az ibolya, az írisz és a sambacvirág mellett újra megjelenik a fehér tea. Ahogy magunkra fújjuk ezt a költeményt, szinte kedvünk támad egy előkelő helyre beülni és rendelni egy finom teát; s mintha ezzel magunkba szürcsölnénk a Bvlgari-jólétet is. A pézsmás jegyekkel ellátott Bvlgari pour Homme férfiaknak szánt nemes illat, a `97-ben megjelent Petits et Mamans a kamilla, a tea és a hintőpor alkotóit igyekezett felejthetetlenné tenni anyák és gyermekek számára.

Tömény fekete teából készítették el a formatervezett, modernitást sugalló Blacket. A BLV elnevezésű, gyömbér köré "szerveződött" tüzes és szenvedélyes karakterű női illat, majd ennek férfiváltozata, a Blv pour Homme következett a Bvlgari illatpalettán. 2003-ban az OMNIA nevű, keleties, fűszeres jellegű kreáció, 2004-ben pedig a BLV NOTTE titokzatos illata gazdagította a Bvlgari-parfümök sorát. A friss tengeri szellőt "összegyúrták" a narancsligetek zamatával, s ebből született meg az Aqua Pour Homme. Az Omnia Crystalinne nemcsak gyönyörűen megtervezett üvegével, amely maga már egy miniatürizált kis ékszer, hanem illatával is a piacon lévő legelőkelőbb, legtrendibb és legfinomabb parfümök sorába tartozik. Ahogy beleszippantunk, szinte megértjük azt az évszázados titkot, mely a Bvlgarikat kiemelte a kis görög falusi létből, és világszinten sikeressé tette s beemelte őket a divatvilág halhatatlanjai közé.