Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Felvonulók kérték

Kedd délelőttig még mindenki úgy tudta, hogy április másodikán az MSZP és a Fidesz is Budapestre tervezi nagygyűlését. A szocialisták az Andrássy úton – a Kodály körönd és a Hősök tere közötti szakaszon – tartják meg rendezvényüket, míg a legnagyobb ellenzéki párt a Kossuth térre szervezné kampányzáró nagygyűlését.


Fotó: Maklári Péter

A két nagypárt vezetői leveleztek, üzengettek egymásnak, és végül a miniszterelnök úgy döntött: nem a választások előtti utolsó vasárnapra, hanem egy nappal korábbra rendeli az utcára híveit. „Okos enged…” idézte Gyurcsány Ferenc a blogján olvasható véleményeket. Szerinte a mohácsi és az esztergomi ellentüntetők szervezéséből világosan kitűnik, hogy egy jobboldali kisebbségben olyan indulatok munkálnak, amelyektől óvni kell a várost és azt a többséget, amelyik otthon tölti a hétvégét. „Annak ellenére, hogy ma már teljesen egyértelmű, a szocialisták korábban bejelentették a rendezvényt, nem árulkodott eleganciáról, hogy a Fidesz elnöke lényegében megfontolás nélkül, a szocialistáknak szóló ellenjavaslattal elutasította Hiller István kérését” – magyarázta keddi tájékoztatóján Gyurcsány Ferenc.
„Április másodikára Budapestre hívom a köztársaság valamennyi barátját, legyen baloldali vagy legyen másképp gondolkodó, de egy dologban egyetért velünk, abban, hogy Magyarországon ma a köztársaságot, a demokráciát, a jogállamot, a szabadságot, a becsületet és a tisztességet a baloldalnak lesz dolga megvédeni” – fogalmazott múlt szombaton a kormányfő Miskolcon. Orbán Viktor ugyanakkor a múlt vasárnapi Fidesz-kongresszuson azt mondta, hogy „az egykori pártmunkásokból verbuválódott pénzügyi spekulánsok politikai és gazdasági hatalmuk megtartása érdekében fenyegetik és megfélemlítik a kormányváltást akaró embereket… Mindenki, aki tud, legyen ott a Kossuth téren, hogy kiálljunk a béke, az egyetértés és a jóakarat értékei mellett” – fejtette ki a jobboldal vezére, majd azt ajánlotta: legyen április másodika a magyar szolidaritás napja.