Vissza a tartalomjegyzékhez

Szlazsánszky Ferenc
Tűzbe ment a testvéréért

"Anya, én kihoztam a kicsiket." Ez volt Czinege Zoli első mondata, amikor magához tért az intenzív osztályon. A tizennégy éves fiú saját életét kockáztatva mentette ki testvéreit a lángoló házból. 


Fotók: Vörös Szilárd

Czinege Józsefné 2003 novemberében temette el a férjét. Alig egy hónappal azután, hogy 3,6 millió forint jelzáloghitelt vettek fel házuk lakhatóvá tételére.
Az asszony ötödik gyermekükkel volt terhes, mikor egyedül maradt. 
A gyes, a gyed, a családi pótlék és az özvegyi nyugdíj 180 ezer forint bevételt jelentett havonta. Ebből vonták a 65 ezres törlesztő részletet, a maradék 115 ezerből éltek hatan. Czinege Józsefné vasalni járt alkalmi munkába. Többször fordult segélyért az önkormányzathoz, idén januárban tüzelőt kért: "Mondtam nekik, hogy ha már pénzt nem tudnak adni, legalább tűzrevalóval segítsenek, mert januárban hidegek voltak. Azt mondták, nem tudnak segíteni. Volt nekünk egy falra felszerelhető hősugárzónk, fogtam, azt kapcsoltam be."
A harminckilenc éves özvegy február 3-án is kénytelen volt otthon hagyni a gyermekeket. A tizennégy éves Zolit, a hatéves Hajnit, az ötéves Józsikát, a hároméves Szebasztiánt és a máfél éves Bogit. A gyógyszertárba és a faluba szaladt be délután négy óra körül. Szokás szerint megkérte a szomszédasszonyt, nézzen rá a kicsikre. Öt óra körül, alig néhány perccel a szomszédasszony távozását követően tűz ütött ki a házban. "Lehet, hogy a hősugárzó is hozzájárult, azt nem mondom, hogy nem, mert éjjel-nappal ment egyfolytában. Állítólag azt mondták a tűzoltók - mert hivatalos papírt még nem kaptam a tűzoltóságtól -, hogy a vezeték nem bírta a lakás túlterheltségét, azért gyulladt ki" - meséli az asszony a Bethesda kórház folyosóján. Február 3-a óta "lakik" az intézményben, a kórház vezetőinek jóindulatából. Hogy együtt lehessen Zoli fiával, akire még több műtét és hosszú gyógyulási folyamat vár. 

Zoli: - Fenn voltam a padlásszobában, a testvéreim meg lent a lenti szobában. Ott történt a tűz. Én a füstre lettem figyelmes, és hogy kiabálnak a gyerekek.
Leszaladtam, és láttam, hogy ég a szekrény. A fővezeték gyulladt ki a falban, úgy terjedt át a szekrényre, onnan meg a bejárati ajtóra. 
Mit gondoltál, mit lehet tenni?
- Azt rögtön tudtam, hogy az ajtón át nem tudunk kimenni. Betörtem az ablakot, hogy menjen ki valamennyi füst, és jobban lássak, oszt kiadogattam a kisgyerekeket.
Mivel törted ki az ablakot?
- Hát, a kezemmel.
Volt a közelben felnőtt, vagy egyedül kezdted menteni a testvéreidet?
- Egyedül kezdtem, aztán rohantak oda többen, mikor már be lett törve az ablak, meg látták, hogy füst jön ki a házból, meg fény van a lángoktól. És tőlünk ment az áram a szomszéd néninek, aki vigyázni szokott ránk, mert mink adtunk nekik áramot, és a zárlat miatt őnáluk is elment az áram, arra lettek figyelmesek. 
Nekem úgy mesélték, hogy miután kimentetted három testvéredet, akkor vették észre a szomszédok, hogy a negyedik kisgyerek nincs meg.
- Igen. A nagy füstben meg a kapkodásban én se tudtam hirtelen, hogy hány gyereket adtam ki az ablakon. Aztán elkezdtek kiabálni, hogy a Szebasztián még bent van. 
És te ekkor rohantál vissza... 
Czinege Józsefné: - Utólag mesélték, hogy Zolikám szabályosan kitépte magát két felnőtt kezéből, és beszaladt a házba.
Amikor visszarohantál, nem volt benned félelem? Hogy veszélyes, amit csinálsz?
Zoli: - Nem. De először nem bírtam bemenni, mert olyan meleg volt. 
Megtorpantál?
- Igen.
És utána?
- Magam elé tettem a két kezem, és beugrottam.
Amikor érezted az iszonyatos forróságot, visszahőköltél. Nem gondoltál arra, hogy ezt nem vállalod? Hogy ezt nem tudod megcsinálni?
- Nem gondolkoztam akkor, egyáltalán nem. A testvéremre gondoltam.
De hát nem tudhattad, hogy hová ugrasz.
- Az ajtó környékén voltak a legmagasabb lángok, aztán már valamennyire jobb volt, mert inkább az ajtónál volt a meleg. De nem találtam a testvéremet, a nagy füstben nem láttam már semmit.
Czinege Józsefné: - A pici, állítólag, bebújt a kiságy rácsa mögé, ott volt elbújva, összekuporodva. Végül is az egyik szomszéd hozta ki, mert közben sikerült bejutnia. Megégett, őt is ide szállították a Bethesdába, és Zolit is, mert ő is megégett.
Zoli: - Amikor hallottam kintről a kiabálást, hogy kint van a kicsi is, elindultam kifelé, de elestem, bele a tűzbe. Nagy nehezen sikerült kitapogatnom az ajtót, és sikerült kimenni. Úgy égtem meg.
Segített valaki? 
- Nem gyütt be senki, én másztam ki, annyira kiabálás volt kint, szerintem nem hallották, hogy ordítok. Mert mindegyik ide rohant, oda rohant, nem tudták mit csináljanak.
Hol égtél meg?
- Főleg a két kezemen, meg a fejem hátsó részén, a bal oldalon. 
Szerinted kik a hősök?
- Az osztálytársaim szerint a Schwarzenegger. 
Nem inkább te? 
- Hát... én olyan átlagos gyerek vagyok. 

Zoli kilenc napig feküdt az intenzív osztályon altatásban, lélegeztető géppel. 
Amikor felébredt, első szava ez volt: "Anya, én kihoztam a kicsiket." 
Amikor felébredt, még nem tudta, hogy három kistestvérét már nevelőszülőkhöz szállíttatta a gyámhatóság, mert a nagykátai jegyző feljelentést tett Czinege Józsefné ellen kiskorúak veszélyeztetése miatt, s amíg a vizsgálat le nem zárul, az anya nem kaphatja vissza gyermekeit. 
Amikor Zoli felébredt, még nem tudta, hogy anyját majdnem meglincselték a tűzre összecsődült nagykátaiak, s hogy csak a rendőröknek köszönhető, hogy az asszony megúszta két-három pofonnal. 
Amikor Zoli felébredt, még nem tudta, hogy a tűzben mindenük odaveszett, otthonuk lakhatatlanná vált. Azt sem tudta, hogy mire hatóságilag lepecsételték a házat, a környékbeliek minden mozdíthatót széthordtak. 
Amikor Zoli felébredt, még nem tudta, hogy a gyámhatóság lakás híján nem "adja vissza" testvéreit, ha viszont nem az anya neveli gyermekeit, nincs esélye szükséglakásra. 
És amikor Zoli felébredt, még azt sem tudhatta, hogy kisöccse, akiért saját életét kockáztatva rohant vissza az égő házba, nem lesz olyan erős, mint ő, akinek sokkal kevesebb esélyt adtak az orvosok a túlélésre. Nem tudhatta, hogy Szebasztián már nem ébred fel.