Vissza a tartalomjegyzékhez


Fidesz: fejhullás

"A Hiller Pisti retro Che Guevara-pólók és Wunderbaum-illatosítók ügyében belső vizsgálatot rendeltem el. 
A vizsgálat három ember lehetséges felelősségét állapította meg. A mai napon mindhármójukat felfüggesztettük. Nevüket, tekintettel a személyiségi jogok védelmére, nem kívánjuk nyilvánosságra hozni. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség ezzel az ügyet a maga részéről lezártnak tekinti" - áll Rogán Antal kampányfőnök keddi közleményében.
Az MSZP azonban elégedetlen. 

"A közvélemény joggal várja el, hogy a Fidesz mondja meg, hogy ki a lopás felelőse: R. Antal vagy H. János, vagy R. Máriusz vagy maga O. Viktor" - nyilatkozott Burány Sándor, a párt frakcióvezető-helyettese.
A Fidesz ugyancsak a héten jelentette be, hogy Révész Máriusz helyett Szijjártó Péter és Selmeczi Gabriella lesz a párt két új szóvivője. Révész Máriusz eddigi pártszóvivő Orbán Viktor kommunikációs tanácsadójaként dolgozik tovább, Halász János pedig, aki a frakció szóvivője volt, a debreceni kampányt vezeti. (hetek)