Vissza a tartalomjegyzékhez

Busa Viola
Szöktetés a mecsetbe

Huszonhárom fogoly - köztük tizenhárom elítélt al-kaidás terrorista - szökött meg egy jemeni börtönből. Az Interpol nemzetközi körözést adott ki a kiszabadult rabok ellen, mivel azok "egyértelmű és valós veszélyt jelentenek minden ország számára". A kalandfilmekbe illő szökés hatalmas fiaskót jelent a jemeni hatóságok számára, hiszen a börtön a jemeni főváros kellős közepén, a katonai hírszerzőszolgálat központi főhadiszállása mellett helyezkedik el. 

 

A börtön a jemeni fővárosban. Kiásták magukat Fotó: Reuters

A rabok innen egy százhúsz méteres alagúton keresztül szöktek meg, amelynek a másik vége az egyik mecsetben végződött. A rabok a pénteki imáról távozó tömegbe vegyülve tűntek el. A hatóságok számára egyelőre nem világos, hogy az alagutat mindkét oldalról vagy csak a mecset felől ásták-e. Bár a jemeni hatóságok nagy erőkkel folytatják a szökevények utáni hajszát, az idő múltával egyre nagyobb az esély arra, hogy azok a hegyvidékes törzsi területen találnak búvóhelyre. Ez a vidék szinte ellenőrizhetetlen a kormány erői számára, a szökevények innen könnyűszerrel továbbállhatnak a szomszédos országokba. 
Az Interpol vezetője szerint, ha a szökött rabokat nem kerítik minél előbb kézre, azok az országhatárokat átlépve újabb terrorcselekményeket hajthatnak végre. Jemen egyébként régóta az iszlám militánsok búvóhelyének számít. Ugyan a szeptember 11-ei támadások után a kormány beállt az Amerika vezette terrorizmus elleni harcba, számos elemző és diplomata kételkedik a jemeni kormány hatékonyságában, főként amiatt, hogy képtelen a törzsi területek ellenőrzésére.