Vissza a tartalomjegyzékhez

Kovács Klára
A Szentkirályi sikertörténete

Két évvel ezelőtt még alig ismerte valaki, ma pedig - visszaszorítva a multikat is - piacvezető lett a Szentkirályi ásványvíz. A Kecskemét közelében fekvő 1500 fős falu vizét már a Közel-keleten is isszák, s ha a tervek beválnak, Európán kívül hamarosan a tengerentúlon is kapható lesz a víz. Balogh Levente, a Szentkirályi Ásványvíz Kft. ügyvezető igazgatója szerint Magyarország egyedülálló vízkészletének köszönhetően ásványvíz-nagyhatalommá válhatna. 


Balogh Levente. Ő már tudja, mi folyik itt

A sikertörténet valójában egy szerencsés véletlennek köszönhetően indult, amikor a gyümölcsleveket palackozó vállalkozás számára kevésnek bizonyult a meglevő vízmennyiség: újabb kutat kellett fúrni. "Már az első fúrásnál látható volt, milyen tiszta a víz" - emlékezik vissza Balogh Levente. A gyümölcslevek helyett azóta a 206 méter mélyről feltörő vizet palackozzák az üzemben. Az igazi áttörést 2004 hozta, amikor egy teljesen ismeretlen kis cégként, lekörözve a legnagyobb márkákat, Párizsban elnyerte a Legjobb Külföldi Szénsavmentes Ásványvíz díját. "Ekkor még csak 0,2 százalék volt a hazai piaci részesedésünk, 20 millió liter éves kapacitás mellett - meséli Balogh Levente -, tavaly viszont 250 millió literes kapacitás révén elértük a 16 százalékot. Piacvezetők lettünk." 
Balogh Leventének alaposan megváltoztatta az életét a gyorsan jött siker. Az egykori többszörös dzsúdóbajnok, aki addig a családi vállalkozás kereskedelmében vett részt, ma világmárkát épít. A Szentkirályi ásványvíz saját erőből, illetve banki hitelből építkezve 2004 óta elérte, hogy Kelet-Európában, Németországban és Ausztriában kapható a víz, de kiterjedt tárgyalások folynak a közel-keleti partnerekkel is. (Ott már 40-50 üzletben kapható a Szentkirályi.) Az arab kapcsolat kialakulásáról így emlékszik vissza az ügyvezető: "Az egyik közel-keleti kereskedő hallott a vizünkről. Felkereste a Magyar Szabadalmi Hivatalt, és kérte, segítsenek felvenni velünk a kapcsolatot, mert úgy tudta, hogy a Szentkirályi Európa legjobb ásványvize. Így találtak ránk, s igaz, hogy rendkívül erős a verseny, nagyon nehéz bekerülni egy új piacra, de mégis az a célunk, hogy a teljes Közel-Keletet lefedjük." A tengerentúlon Kanadával és az Egyesült Államokkal kezdeményeztek tárgyalásokat, Nyugat-Európában saját képviselői hálózatot építenek ki. 

Az eddigi eredmények mögött egymilliárd forintot meghaladó beruházás áll. A vállalat folyamatosan visszaforgatja a nyereséget. Banki hitelt is felvettek, melyekből új gépsorokat állítottak üzembe. A hét minden napján három műszakban dolgozik a főként falubeli és környékről bejáró 130 alkalmazott. A jövőbeni tervek között szerepel egy raktár és egy új üzem felépítése, ahol ízesített ásványvizeket állítanak majd elő. 
A családi vállalkozás gyakorlatilag nem kapott állami segítséget. "Nem tudok olyan pályázati kiírásról, amely támogatná a hozzánk hasonló hazai vállalkozások fejlesztését. S ez az uniós forrásokra épülő pályázatokra is igaz" - mondta Balogh Levente. Ez rendkívül megnehezíti a hasonló helyzetű hazai cégek lehetőségeit az adókedvezménnyel támogatott multikkal és a más országokbeli, állami támogatásban részesülő konkurensekkel szemben. A verseny erősségét jól példázza, hogy a Szentkirályi ásványvíz csak nehezen jutott be a hazai hipermarketekbe, két komoly diszkontlác a mai napig elzárkózik előle. 
"Sajnos a magyar állam nem ismerte fel a hazai vállalatokban rejlő potenciált, megerősítésük fontosságát. Különösen igaz ez a hazai ásványvízzel kapcsolatban - hangsúlyozta az ügyvezető. Gondoljunk csak bele, micsoda lehetősége van Magyarországnak: nemcsak a termál- és gyógyvízforrás bőséges nálunk, hanem a világ ásványvízkészletének a 60-70 százaléka is a Kárpát-medencében található. Arab üzleti partnereink mondják, hogy ami Arábiának az olaj, az Magyarországnak a víz. Ha az állam felismerné az ebben rejlő lehetőségeket, és támogatná a hazai vállalatokat, megerősödhetnének, és világszerte ismertté válhatnának a magyar ásványvizek. Magyarországnak minden esélye megvan arra, hogy ásványvíz-nagyhatalommá váljon" - mondta Balogh Levente.