Vissza a tartalomjegyzékhez

Lukács András, Párizs
Ki fenyeget?

Megvan a homofóbia-ellenes törvény első szankcionáltja Franciaországban: Christian Vanneste képviselőt január 24-én a Lille-i büntetőtörvényszék 3000 eurós (750 ezer forint) pénzbüntetésre ítélte. A kormányzó UMP (Népi Mozgalom Uniója) padsoraiban ülő képviselő ugyanis még tavaly januárban, alig néhány héttel a törvény életbelépése után azt nyilatkozta a La Voix du Nord című újságnak, hogy "a homoszexualitás fenyegetést jelent az emberiség túlélésére". 


Villepin miniszterelnök és Sarkozy belügyminiszter, a francia UMP vezetői

"Nem azt mondom, hogy veszélyes, hanem hogy alacsonyabb rendű, tehát ha univerzálissá válna, akkor az veszélyes lenne az emberiség számára" - nyilatkozta a képviselő. Tíz nappal később Christian Vanneste a Nord Eclair című újságban is hasonló kijelentést tett.
A bíróság szerint Vanneste megnyilatkozásai a 2004. december 30-án életbe lépett homofóbia-ellenes törvény hatálya alá esnek, amely akár hat hónap börtönnel és 22 ezer eurós (5,5 millió forint) pénzbírsággal bünteti azokat a gyűlöletbeszédeket, amelyeknek oka az illető személy vagy csoport szexuális orientációja. A képviselő nyilvánvalóan szándékosan fogalmazott nyíltan, ugyanis jól ismeri a törvényt, amelynek alapján 2000 euró büntetés megfizetésére kötelezték a felperes SOS és Act Up-Paris homoszexuális szervezetek számára, illetve az 1000 euró perköltséget is állnia kell. Vanneste a parlamenti vita idején a törvény egyik heves ellenzője volt. 
Az Act Up-Paris örömmel üdvözölte a bíróság döntését, míg a Büszkeség-felvonulásokat szervező LGBT - leszbikusokat, melegeket, bi- és transzszexuálisokat tömörítő szervezet - "igazságos és pedagogikus " döntésnek nevezte a bírói ítéletet. A bírósági döntést követően megszólalt Jean-Luc Romero, a képviselő párttársa is, aki a bírósági eljárás során Vanneste ellen vallott. A homoszexualitását nyíltan vállaló Romero szerint a bírósági döntésnek az az üzenete, hogy a törvényeket alkotó politikusok sem állnak a törvény felett, valamint az, hogy a társadalom nem tűrheti el a homofóbiát, míg fellép a rasszizmussal és az antiszemitizmussal szemben.
Christian Vanneste az ítélethirdetést követően bejelentette, hogy fellebbezni fog a döntés ellen - és ha kell, a strasbourgi bíróság elé viszi az ügyet -, amely korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát.