Vissza a tartalomjegyzékhez

Hack Péter
2006 rajtuk múlik
Lesz-e megújulás?

"2006 rajtunk múlik" – hirdeti az SZDSZ január 22-i küldöttgyűlésének szlogenje. Ez így van. Az SZDSZ lett a 2006-os kampány "orosz rulettje". Ha sikerül elérnie az ötszázalékos választási küszöböt, akkor valószínűleg marad a jelenlegi kormány, ha nem, akkor az SZDSZ-re leadott szavazatok a Fidesz választási győzelmét jelenthetik.

Az SZDSZ jelenlegi vezetői egymás után a negyedik kampányban készülnek pártjuk megmérettetésére. Az 1994-es siker után 1998-ra a párt elvesztette szavazóinak kétharmadát, 2002-re a megmaradt szavazók közel negyedét; ha túl akarják élni a választást fordulatra van szükségük.
Az egykori nagy párt, amely 1990-ben és 1994-ben is minden ötödik szavazó szimpátiáját bírta, jelenleg egyre inkább egy fáradt, enervált, ötlettelen politikai csoportként jelenik meg, amelynek egyetlen reménye, hogy az a kicsiny szubkulturális réteg, amelynek érdekeit képviseli, elég nagy lesz ahhoz, hogy a párt az ötszázalékos küszöböt elérje. 
Hogyan jutott idáig az a párt, amelyet az elemzők a rendszerváltás intellektuális motorjának tartottak, és amely a 90-es évek elején, a modernitás és az európaiság megjelenítője volt a kádárizmussal és a háború előtti avítt rendszer iránti nosztalgiákkal szemben? Miért van az, hogy a kor szavát egykor jól értő párt, ma azért izgul, hogy programjai ne fulladjanak látványos unalomba, és abban bízik, hogy legalább minden huszadik szavazó rájuk szavaz (amire akkor van a legnagyobb esélyük, ha kevesen mennek el szavazni).
Az SZDSZ helyzete azért is nehezen érthető, mert a két nagy párt bőven hagy maga után olyan szavazókat, akik sem az egyikre, sem a másikra nem szívesen szavaznak, és örömmel látnának egy harmadik pólust. Ahhoz azonban, hogy az SZDSZ harmadik pólussá váljon, a pártnak vissza kellene szereznie a demokráciába, a piacba, és a versenybe vetett hitét.

Demokrácia

Az SZDSZ jelenlegi vezetői nem tudták kiheverni azt a traumát, hogy a párt sikereinek csúcsán, 1991-ben a vidéki tagság a vezetők akarata ellenére Tölgyessy Pétert választotta elnöknek. Ez a sokk azzal a következménnyel járt, hogy a későbbiekben a párt vezetői nemhogy nem bánták a tagság radikális lemorzsolódását, hanem titkon örültek is neki. Mára az egykor több tízezres tagsággal rendelkező párt az ország nagy részén egyáltalán nem rendelkezik helyi csoportokkal, az országos küldöttgyűléseken megjelenő küldöttek gyakorlatilag lefedik a párt aktív tagságát.
A párttagságtól vagy a választóktól jövő kezdeményezésektől való félelem a demokráciába vetett bizalom elvesztését eredményezheti. Márpedig a demokrácia éppen a megújulás lehetőségét hordozza magában. Az SZDSZ-nek pedig már tíz éve nagy szüksége lenne egy radikális megújulásra.

Mint az jól látható, az MSZP számára a vidéki tagság lelkesedése nyomán váratlanul vezetővé vált Gyurcsány megújulást hozott, és újraélesztette az ismételt győzelem elveszettnek hitt reményét. Az SZDSZ-ben Gyurcsánynak nem lett volna esélye, a párt vezetése biztosan leverte volna.
Baj, hogy az SZDSZ-es politikusok nem érzik a szükségét annak, hogy a pártnak tagokat toborozzanak, vagy ha tagokat nem is, legalább egy stabil, a párt mellett mozgósítható, szimpatizáns kört kialakítsanak. Az ingyen bulik közönsége soha nem lesz ilyen. Kétségtelen, hogy az MSZP és a Fidesz sem rendelkezik óriási tagsággal, de mindkét nagy párt mellett több ezer aktivizálható, elkötelezett szavazó van, akiknek megnyerésére és megtartására komoly energiákat fordítanak. Az SZDSZ-nek sem szabadna beletörődnie, hogy rendezvényein csak lézengjenek az emberek. A párt iránti érdeklődés hiánya nem az emberek hibája, olyan programmal kell megjelenni a piacon, amire van vevő, vagy ha nincs, akkor vannak érveink, amivel a vevő meggyőzhető.
Abba kellene hagyni a választók lenézését és pocskondiázását. Ha a párt kampányfőnöke karácsonykor kiküldi az évtized legidétlenebb üdvözlőlapját (a fejre állított karácsonyfán álló menórát), akkor azt kellene mondani, hogy "bocsánat, ezt elszúrtuk" és nem azokat kellene kritizálni, akiknek ez nem tetszik.

Piac

Az SZDSZ-nek hinnie kellene a piac rendező szerepében. A piacon az az áru adható el, amit a vevő értékel. Az SZDSZ azt hirdeti, hogy a tehetség, a teljesítmény és az érték teremthet csak különbséget az emberek között. Ezt kellene a saját gyakorlatába is ültetni. Fel kellene hagyni a kudarcot valló (tehát értéket nem felmutató) haverok közpénzből való bőkez? támogatásával. Ha a párt adócsökkentést hirdet, ezt hitelessé kellene azzal is tennie, hogy a Demszky Gábor vezette fővárosban csökkenteni kellene a helyi adókat, és elsőként kellene javasolni a teljesen indokolatlanul létező (vagyis az adófizetők pénzét oktalanul pazarló) Informatikai Minisztérium megszüntetését. 
A "kisebb állam" szlogenjét nem eleve kudarcra ítélt álkezdeményezésekkel kellene propagálni, hanem azokon a területeken ahol az SZDSZ kezében van a döntés, meg kell lépni a bürokrácia csökkentését. (Ezt Kóka megtette a saját minisztériumában, a többi SZDSZ-es miniszter nem olvassa a párt programját?) 

Verseny

A gazdaságban a verseny a legjobb bíró, amely az értéket kiválasztja. A szolidaritásnak ott kell megjelenni, ahol a verseny nem működik, illetve a közösségnek (államnak, önkormányzatnak) azokon kell segíteni, akik önhibájukon kívül nem tudnak az értéken és teljesítményen alapuló versenyben részt venni. A liberálisok általában hisznek ebben. Ha az SZDSZ hinne ebben, hitelesebben tudná saját programját képviselni. Ha az SZDSZ hinne a versenyben, akkor ezt a meggyőződést a párton belül is képviselnie kellene. Jelenleg az SZDSZ-ben semmilyen pozícióért nem folyik valódi verseny.
Az SZDSZ esetében a stabilitás a folyamatos lecsúszást, elszürkülést, érdektelenséget jelenti. Bármilyen változás lehetőséget teremtene a megújulásra, a radikális megújulás pedig lehetőséget teremtene a harmadik erővé válásra. 
Ehhez a pártot jelenleg vezető politikusoknak túl kellene lépni saját személyes érdekeiken. Valóban rajtuk múlik!