Vissza a tartalomjegyzékhez


Vége a kenhetetlenségnek

Ki ne bosszankodott volna már amiatt, hogy a hűtőből kivett vaj annyira kemény, hogy lehetetlen elkenni a kenyéren? Nos, ennek úgy tűnik, hamarosan vége, ugyanis egy angliai székhelyű vállalat megalkotta a Csodavaj elnevezésű, hordozható, hőmérséklet-ellenőrző készülékkel felszerelt vajtartódobozt. A tárolóedény képes az optimális kenhetőségi hőmérsékleten, azaz 18,5 fokon tartani a vajat, ami a beépített szellőzőnek és chipnek köszönhető. A Csodavaj nagy előnye, hogy a fogyasztó maga állíthatja be a kívánt hőmérsékletet, így ezentúl egyedül ő lesz a felelős a hűtőből kivett vaj állagáért. Felmérésekből kiderül, hogy több mint 16 millió angol háztartás vásárol rendszeres gyakorisággal vajat, és a legtöbben a kenhetetlenségre panaszkodnak. Az edény megalkotásával a cég legfőbb célja az volt, hogy az ország étkezésének több ezer éve fontos elemét képező élelmiszer ne tűnjön el az étrendből. (Reuters – Joób Viktória)