Vissza a tartalomjegyzékhez


Szaddámot védeni életveszély

Egy, a Reuters hírügynökség birtokába jutott levél szerint Szaddám Huszein két bűntársának jogi képviselője elhagyta Irakot, és menedékjogot kért Katarban, miután két kollégája merénylet áldozata lett. A múlt héten az ügyvéd, Thamer Hamoud al-Khuzaie épphogy túlélt egy támadást, amikor egy fegyveres tüzet nyitott arra a járműre, amelyben társával utaztak.

Kollégája életét vesztette az incidensben. A katari uralkodóhoz eljuttatott menedékkérő levél szerint Khuzaie családja is állandó fenyegetettséggel küzd, ami szerinte megengedhetetlen egy demokratikus kormány által irányított országban. A Szaddám-perben a védőügyvédek korábbi javaslatát, hogy a vádlottakat biztonsági okokból szállítsák külföldre, a bíróság elutasította. Az ügyvédek a november 28-ára elhalasztott kihallgatást is jogtalannak minősítik az állandó életveszély miatt. A kormány külön védelmet ajánlott fel a védőknek, akik ezt elutasították azon gyanújuk miatt, hogy éppen a hadsereg és a hozzá szorosan kötődő rendőrség áll az eddig elkövetett merényletek mögött.