Vissza a tartalomjegyzékhez

Márer György, New York
Fekete rejtekhelyek

Az elmúlt hetekben nagy figyelmet kaptak azok a sajtóhírek, melyek szerint a CIA titkos börtönben bújtatott el és hallgatott ki fontos al-Kaida-foglyokat, mégpedig egy szovjet időkből származó kelet-európai táborban. Ezek a rejtekhelyek állítólag egy földalatti börtönrendszer részei, amelyet a CIA közel négy évvel ezelőtt létesített, és a különböző időszakokban nyolc országra terjedt ki, beleértve Thaiföldet, Afganisztánt és több kelet-európai demokráciát, valamint a kubai Guantanamo-öbölben lévő fogolytábort. 

A titkos hálózat a CIA terrorizmus ellen folytatott háborújának központi elemét képezi, a külföldi hírszerző szolgálatok együttműködésére támaszkodik, és még a legcsekélyebb tájékoztatást is megtagadja a nyilvánosságtól. A titkos fehér házi, CIA-, igazságügy-minisztériumi és kongresszusi okmányok által "fekete rejtekhelyeknek" nevezett táborok fennállásáról csak maroknyi vezető tud az Egyesült Államokban, az otthont adó országokban pedig csak az államelnök és a hírszerzés néhány vezetője. A CIA és a Fehér Ház nemzetbiztonsági megfontolásokra és a program értékére hivatkozva eltérítette a törvényhozást attól, hogy nyilvános meghallgatást tartson azokról az állapotokról, amelyekben a foglyokat tartják. A Pentagon nyilvános jelentések és tanúvallomások egész sorával igyekezett védelmébe venni fogolytartási gyakorlatát az iraki Abu Garib és a Guantanamo-öböl börtöneiben elkövetett bántalmazásokat követően. A CIA azonban még csak el sem ismerte ezeknek a "fekete rejtekhelyeinek" fennállását. A programról tájékozott hivatalos közegek szerint az ilyen lépés jogi kihívások elé állította volna az amerikai kormányt, különösen külföldi bíróságokon, nem beszélve annak politikai elmarasztalásáról mind bel-, mind külföldön. 
Az Egyesült Államokban törvényellenes, hogy a kormány elszigeteltségben tartson foglyokat titkos börtönökben, ezért vitte őket külföldre a CIA. Jogi szakértők és hírszerzési vezetők szerint a CIA fogolytartási gyakorlata ellenkezik egyes olyan országok törvényeivel is, amelyek otthont adnak az ilyen táboroknak. Ezek az államok ugyanis az USA-hoz hasonlóan aláírták az ENSZ-egyezményt, amely megtiltja a kínzás, egyéb kegyetlen és embertelen, avagy megalázó bánásmód, illetve büntetés alkalmazását. A CIA kihallgató közegeinek a külföldi helyszíneken engedélyük van a saját szervezetük által jóváhagyott úgynevezett "fokozott vallatási módszerek" foganatosítására, amelyek tilosak az ENSZ-egyezmény, sőt az Egyesült Államok katonai törvényei értelmében is.