Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-összefoglaló
Katolikus helyezkedés

Közös nyilatkozatban igyekezett elhárítani a belviszály gyanújának árnyékát magáról a hazai politikai tömörülések két deklaráltan vallásos szereplője, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ). A vita hátterében többen Erdő Péter és Orbán Viktor állítólagos választási háttérmegállapodását sejtik.


Semjén Zsolt és Harrach Péter a parlamentben. Egyetértenek Fotó: Somorjai László

Nem kis megütközést keltett egy hónapja az a bejelentés, amely a legnagyobb ellenzéki párt és a tényleges támogatottsága mellett számtalan kérdőjelet felsorakoztató KDNP közös választási listájáról szólt. Akkoriban látott napvilágot az a meg nem erősített értesülés is, amely szerint Orbánt a hazai katolikusok feje szorította sarokba, mikor az 2006 tavaszára vonatkozó segítségért fordult hozzá. A Hírszerző internetes hírportál szerint a bíboros jelezte: csak keresztény és egyházh? pártot tudnak támogatni, melyhez készen is állt ultimátuma. Ha a Fidesz közös listát állít a Semjén Zsolt vezette KDNP-vel, lesz üzlet, ha nem, nem. Mivel a döntés relativizálni látszott a Fidesz egyik platformjaként működő MKDSZ létjogosultságát, annak elnöke nem kifejezetten szívélyes üzengetésbe kezdett politikai riválisával. A jobboldal egyik hetilapjának adott interjújában Harrach a "Fidesztől jobbra álló radikális, egyházias pártnak" titulálta Semjénéket, akik szerinte amellett, hogy kifejezetten a "történelmi egyházak érdekeit képviselik", a "mérkőzésen nem a labdát, hanem az ellenfél lábát rúgják". Ami a katolikus érdekek leplezetlen megjelenítését illeti, Semjén Zsolt annyira felbátorodott a közös lista víziójától, hogy rögtön három ígéretet is tett a jobboldal győzelme esetére. Egyfelől a templomi esküvők állami elismertetését helyezte kilátásba, másrészt a "kötelezően választható etika" új tantárgyként történő bevezetését pedzegette, végül pedig az egyházakat érő financiális jelleg? "durva egyenlőtlenségek" felszámolása került terítékre. Orbán korábban sem látott akkora fantáziát a több pártot megjárt, majd a Fideszben landoló Semjénben, akit püspökkari nyomásra választott kormánya tagjává mint helyettes államtitkárt, majd nem sokkal később útjára is bocsátotta volna "békejobbos" vargabetűje miatt, ha a katolikus vezetés ismét latba nem veti befolyását.
Harrach ilyen borsot nem tört a Fidesz-vezetés orra alá, és emlékei szerint csak egyszer szavazott pártja ellenében, akkor is hite akadályozta meg az együttműködésben. Interjújában ismét kifejezte hűségét Orbán tekintélye mellett, és az MKDSZ-t "markáns csoportként" aposztrofálta a "polgári szövetség sokszín? táborában".
Semjén és Harrach "félreérthető" sajtóközleményeket tisztázó közös nyilatkozata arról biztosítja a társadalmat, hogy továbbra is a "legteljesebb egységben kívánnak cselekedni hazánk felvirágoztatásáért". Mint mondják, vita már csak azért sem lehet közöttük, mivel a két szervezet vezetősége jelentős átfedéseket mutat.