Vissza a tartalomjegyzékhez


Robothal Londonban

A London Aquariumban bemutatták a világ első önálló vezérléssel rendelkező robothalát. Az érzékelőkön alapuló irányítással rendelkező szerkezetet Huo-seng Hu, az Essex Egyetem professzora tervezte. A robothal állítólag olyan gyorsan úszik, mint a tonhal, a csuka gyorsulásával bír, navigációban pedig megszégyenít egy angolnát is. Hu professzor csapata három évig dolgozott együtt a London Aquariummal, amíg kifejlesztették a biológiailag inspirált robotot, mely mozgásában utánozza az igazi hal úszásának hullámzó mozdulatait. 

A professzor elmondása szerint sikerük segít a közönséget közvetlen kapcsolatba hozni a robotikával, növelve ezzel a tudomány e területe iránti érdeklődést. "Ennek a munkának nagyon sok, a gyakorlatban is alkalmazható felhasználási lehetősége van, a tenger alatti olajvezetékek szivárgásainak felderítésétől az aknakeresésen keresztül egészen a víz alatti járművek teljesítményének tökéletesítéséig" – tette hozzá. (Ananova)