Vissza a tartalomjegyzékhez

Sebestyén István
Botrányos szakítás

A Magyar Televízió felmondott Friderikusz Sándornak, miután a népszerű tévés a nyilvánosság előtt élesen bírálta az MTV vezetőit, akik szerinte szakmailag és erkölcsileg is alkalmatlanok feladatuk ellátására.


Friderikusz Sándor Fotó: S. L.

A szakításig fajuló belháborút az váltotta ki, hogy a tévé vezetése nem hagyta jóvá Friderikusz döntését, aki a Szólás Szabadságában saját helyetteseként Horvát Jánost, a Sport1 televízió főszerkesztőjét szerette volna látni az október 9-ei adásban. A helyettesítési vita ugyanakkor csak az utolsó csepp volt a pohárban, hiszen kisebb-nagyobb ellentétek már korábban is voltak Rudi Zoltán és Friderikusz között. Ez derül ki többek között a műsorvezető Népszabadságnak adott terjedelmes interjújából is, amelyben úgy fogalmazott, szégyelli magát, hogy eddig hallgatott, hiszen független értelmiségiként kötelessége „kinyitni a száját, ha maga körül szakmai, erkölcsi és anyagi visszaéléseket tapasztal”. Elmondása szerint Rudi Zoltán „többet volt az elmúlt másfél évben sípályán és vitorlás hajó fedélzetén, mint az elnöki szobájában”, és - bár milliós nagyságrendben mérhető fizetést vesz fel - a szakmaisággal egyáltalán nem törődik. Sérelmezte azt is, hogy a vezetőség nem vette figyelembe az ő javaslatait az őszi műsortervre, vagy éppen az Este című háttérműsorra vonatkozóan. Friderikusz azt is állítja, hogy bár Rudi állandóan a politika kegyeit keresi, már egykori pártfogói is beismerik, hogy alkalmatlan, de a parlamenti választások előtt nem kívánnak ezzel a kényes üggyel foglalkozni. „Vagy Rudi, vagy a szakmaiság. Döntsenek erről a politika csinálói, ez az ő felelősségük. De ha minden marad a régiben, kénytelen leszek rövid időn belül megszervezni azt a civil demokratikus mozgalmat, amely figyelmezteti őket is a tűrhetetlen televíziós közállapotokra” - szögezte le Friderikusz.
Az interjút követően az MTV etikai bizottsága megvitatta az esetet, és Friderikusz menesztését javasolta. Így döntött Rudi Zoltán is, aki elmondta, ő és az intézmény is jogi lépésekre készül a nyilatkozattal kapcsolatban. Friderikusz a történtekre egy közleményben reagált, amelyben úgy fogalmazott: „Nincs olyan intézmény, amelynek tekintélyét kikezdheti a valóság kimondása. Az legföljebb azoknak árthat, akik nem a szakmai tudásukból, tehetségükből, hanem puszta hatalmi pozíciójukból merítik a tekintélyüket.” 
A konfliktust az MTV egyik, neve elhallgatását kérő munkatársa lapunknak úgy értelmezte, hogy a televízión belül valóban vannak jelentős hibák és hiányosságok, ám Friderikuszt szerinte inkább az motiválta a nyilvánosság elé lépésben, hogy többszöri próbálkozásai ellenére sem engedték oda a kormánykerékhez. „Igyekezett magának megnyerni vezetőket határozott elképzelései megvalósítására, szerette volna például az Estét átformálni a saját elképzelései szerint. Amikor ez nem sikerült, viszályt próbált kelteni egyes szerkesztők és a politikusok között, majd mostani lépésével gyakorlatilag feljelentette a televíziót” - magyarázta informátorunk. Emlékeztetett rá, hogy a „nehéz ember” hírében álló Friderikusz korábban a kereskedelmi csatornákkal is botrányos körülmények között szakított. „Kiváló televíziós, nagyszerű műsorokat készít, de ezzel nem elégszik meg, hatalmat szeretne, azt hiszem, a konfliktusai alapvetően ebből fakadtak” - mondta a tévés vezető. 
A Szólás Szabadsága tovább fut az MTV-n, a múlt vasárnapi műsorban debütáló Krizsó Szilvia vezetésével. Ezt a műsort egyébként 250 ezerrel kevesebben, 515 ezren látták, mint az egy héttel korábbi, Friderikusz által vezetett adást. A menesztett műsorvezető információnk szerint meglehetősen drágán, heti 3 millió forintért készítette el a - belső gyártású - műsort. (A Szólás Szabadsága évekkel ezelőtti első változatáért, ami tulajdonképpen megbukott, 13 milliót kapott az MTV-től.) Ezzel együtt Friderikusz a Magyar Televízió legnézettebb műsorát produkálta.