Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Fejreállt viszonyok

Mintha megfordultak volna a politikai pólusok ezen a héten: Orbán Viktort és a Fideszt épp a jobboldalról érte számtalan kritika, miközben Gyurcsány Ferenc több alkalommal is jónak, örömtelinek nevezte Orbán álláspontját.


Varga Mihály és Áder János. Dicséret balról, kritika jobbról Fotó: V. Sz.

Határon innen és túl is nagy port kavart fel, hogy a Fidesz megszavazta Románia uniós csatlakozását. Sokak előzetes várakozásaival ellentétben a nagyobbik ellenzéki párt a parlamenti szavazáson keleti szomszédunk uniós integrációja mellett voksolt. Tette ezt annak ellenére, hogy vezetői - köztük Szájer József és Orbán Viktor - korábban több alkalommal jelezték: szavazásukat Erdély autonómiájának megadásához fogják kötni. Sajtóértesülések szerint végül azért döntöttek az igen mellett, mert az RMDSZ és az ottani magyarok többsége is azt várta a Fidesztől: szavazzon igennel.
A radikális jobboldal azonban már a szavazás előtt is korábbi ígéreteit kérte számon a nagyobbik ellenzéki párton. A Jobbik aktivistája a szavazás napján röplapokat szórt a parlamenti ülésterembe, a karzatról pedig transzparenst lógatott le, amin a „Ne legyetek hazaárulók!” szöveg volt olvasható. A szavazás után a radikális jobboldal a Fidesz pálfordulásáról beszélt, azt állítva: a Fidesz elnöke elvesztette az erkölcsi és politikai alapot a határon túli magyarság érdekeinek képviseletéhez. Mérsékeltebb hangok ugyan Gyurcsány felelősségét firtatták, ám ezeket elhalványítják Fidesz közeli újságírók korábbi kijelentései. Bencsik András például egy évvel ezelőtti írásában „ócska nemzetáruló”-nak nevezte azt, aki megszavazza Románia csatlakozását.
A jobboldallal ellentétben a parlament hétfői ülésén Gyurcsány Ferenc több alkalommal is „megdicsérte” az ellenzék vezérét. A miniszterelnök örült annak, hogy Orbán szerint jó a nyugdíjkorrekcióval kapcsolatos javaslatuk, és azt is örömtelinek nevezte, hogy az euró bevezetésének kérdésében rugalmasabb állásponton van, mint párttársa, Varga Mihály.