Vissza a tartalomjegyzékhez


Perel Keller László.

Az egykori közpénzügyi államtitkár a fővárosi főügyészség helyettes vezetőjét rágalmazás, a Legfőbb Ügyészséget pedig jó hírneve megsértése miatt pereli be. A politikus elmondása alapján mentelmi jogának fenntartása mellett egy négy hónapos eljárás eredményeként az ügyészség olyan vádiratot fogalmazott meg ellene, amelyben bűncselekmény elkövetésével vádolták, becsületsértő állításokat fogalmaztak meg ellene és rágalmazták. 

Mint az ismeretes, 2004 végén a legfőbb ügyész kezdeményezte Keller mentelmi jogának felfüggesztését, személyes adattal történő és hivatali visszaélés gyanúja miatt. A politikus ugyanis ezt megelőzőleg a Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyi államtitkáraként jogosulatlanul kérte be a somogyi földművelésügyi hivataltól a megye üzemi vadászterületeinek vadászati naplóiról és trófeabírálati összesítőiről készült másolatokat. (A vizsgált vadászatokon Polt Péter a legfőbb ügyész is részt vett.) a Fővárosi Főügyészség MTI-hez eljuttatott közleményében az áll, hogy Keller Lászlóval szemben sem büntetőeljárás lefolytatására, sem vádemelésre nem került sor. (Hetek)