Vissza a tartalomjegyzékhez


Fókaáriák


Ugyan már, mit értenek ezek a komolyzenéhez...

Egy ausztrál kutatónő két ritka fókafaj hím egyedeire bukkant a Déli-sarkon. Nem kis meglepetésére fültanúja lehetett, amint az állatok teljes melódiák eléneklésével próbáltak udvarolni a nőstényeknek. Tracey Rogers, a sydney-i állatkert munkatársa elmondta, hogy az akár három méter hosszúra is megnövő, borotvaéles fogakkal rendelkező leopárdfókák agresszív megjelenését különleges tulajdonságuk enyhíteni képes. „A magányos hímek olyanok, akár az operaénekesek - nyilatkozta. - A víz alatt, miközben finoman ide-oda himbálóznak, érzelmes énekeket énekelnek, melyek messzi távolságba, akár negyven kilométerre is elhallatszanak.” 

Rogers megállapítása szerint a fókák dalai két csoportra bonthatók: a lassú, ismétlődő mormogásra, valamint a teljes melódiákra. A kutatónő elmondása szerint egyes szerelmes hímek napi tizenhárom órát is képesek énekelni kétperces szünetek közbeiktatásával csak azért, hogy társat találjanak maguknak. Míg a leopárdfókák magányos állatok, és a társ megtalálása miatt énekelnek, addig a kolóniákban élő Weddell-fókák nagyon szeretik a közönséget. „A hímek olyan területeken énekelnek, melyeket gyakran látogatnak a nőstények. Pontosan tudják, hol találnak maguknak hallgatóságot, és egyáltalán nem zavarja őket, hogy messzire elhallatszik víz alatti előadásuk. Gyakran improvizálnak, újabb és újabb hangtípusokat bocsátanak ki magukból. A gyorsaság, a stílusbeli finomság, valamint a gyönyörű lírai dalok a legkedveltebbek köreikben.” (AFP - Joób Viktória)