Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IX. évfolyam, 30. szám, 2005. július 29

Belpolitika

Hazafi Zsolt
Élet a határon kívül

Bár továbbra is talány, hogy a mostanában mérsékelt arcát mutató Orbán Viktor miért húzott be egy alaposat a magyar baloldalnak Tusnádfürdőn, az azonban tény, hogy Erdélyben nagy sikert aratott a Kárpát-medencei magyarság problémájával foglalkozó előadása. A volt miniszterelnök kezére játszik, hogy az év elején Gyurcsány Ferenc által megígért öt nemzetpolitikai pont közül - bár dolgoznak rajta a minisztériumokban - a gyakorlatban még egy sem valósult meg. Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára a késést mindössze technikai jellegűnek nevezte, amely semmilyen kárt nem okoz a határon túli magyarok számára. A baloldali külpolitikus szerint „egyetlen kormány sem tett annyit a Kárpát-medencei magyarságért, mint a jelenlegi; míg Orbán csak szimbolikus értékű magyar igazolványt, és sok üres lózungot adott, addig a Gyurcsány-kormány bevezeti a nemzeti vízumot, és valóságos támogatást nyújt a határon túl élő magyarok számára. A vajdasági, kárpátaljai és az erdélyi magyarok rémálma, hogy 2007-ben úgy kerül bevezetésre az úgynevezett schengeni határőrizeti rendszer, hogy nem születik megoldás a külhoni magyarok magyarországi beléptetésére. Ezzel ugyanis egy új vasfüggönnyel ereszkedne a térség országai közé, hiszen az alacsony keresetű, gazdasági válságokkal küszködő országokban élő magyarok számára megfizethetetlen lenne az 50 eurós uniós vízum.


Új üzenetet küld?

Ahhoz képest, hogy a kormány „az egész világot foglalkoztató társadalmi kérdések megválaszolására” indított sms-kampányt, egyértelmű kudarc, hogy az első kérdésre - megválaszthassa-e harmadik gyermeke nemét a szülő? - mindössze 2400 válasz érkezett. (A válaszadók 81 százaléka igennel felelt.) Ha igaz az ellenzék felvetése - amit a kormány nem cáfolt -, miszerint a hat kérdésből álló kampány 50 millió forintba kerül, úgy alig több mint 8 millió forintért derült ki, hogyan vélekedik a kérdésről a lakosság 0,02 százaléka. Ennek ellenére a kormány nem adja fel: második kérdése úgy szól, lehessen-e autóvezetés előtt egy pohár sört vagy bort inni.


Szobota Zoltán
Aki Erdélyből üzen haza

„Háború helyett demokratikus együttműködést ajánlok” - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Orbán Viktor Erdélyben elhangzott kijelentéseire reagálva, melyben a baloldali kormány ismét a „nemzetáruló kommunistákkal” került egy platformra. 


Somorjai László
Nincs stratégia?

A Nemzeti AIDS Stratégia csak elméletileg létezik, gyakorlatilag láthatatlan - állítja a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civil szervezet, amely a HIV-fertőzés és AIDS elleni harc gyakorlati intézkedéseire, az erre vonatkozó közérdekű adatokra kérdezett rá az Egészségügyi Minisztériumban. Mivel a minisztérium másfél hónap után is adós maradt a válasszal, a TASZ jogi úton követeli a közérdekű adatok megküldését. Az utóbbi években Kelet-Európában és Közép-Ázsiában rendkívül megemelkedett a HIV-fertőzések száma, és a hazai állapotok is változóban vannak.


Életmód

Makki Marie-Rose
Mekkora a dózis?

Kint volt a család egész nap a vízparton, és az ötéves kisfiú annak ellenére rákvörösre égve érkezik haza este, hogy édesanyja óránként végigkente a testét az egyik legmagasabb faktorszámú krémmel. Ki érti ezt? - kérdi a szülő nem kis aggodalommal. A napsugárzás veszélyeiről dr. Borbola Kinga bőrgyógyászt kérdeztük. 


Fókusz

Morvay Péter
A Tornádó

„Csak azt tettem, amit a nép akart” - így magyarázta tavaly ősszel az akkor éppen gazdasági miniszteri posztot betöltő Nicolas Sarkozy a magazin riporterének, hogyan sikerült a legnagyobb szupermarket-hálózatokat rábírnia áraik csökkentésére. „Ha valaki nemet mondott volna, már aznap este a televízióban elmondtam volna az embereknek, hogy ki az, aki nem akar együttműködni.” Az érv hatott, a boltok lefaragtak az árakból, a fogyasztási mutatók pedig megugrottak. Ellenállhatatlan akarat, határtalan munkabírás és a legprofibb politikai marketing - ezek a francia elnöki szék legnagyobb várományosának tartott Nicolas Sarkozy jellemzői. A magyar származású politikusról a napokban a Political Capital Kiadó jelentetett meg portrékötetet, Tornádó címmel.


Gazdaság

Kovács Klára
Nincs idő a késlekedésre

Vörös színben jelentette meg idei jelentését a 15 hazai multinacionális vállalatot tömörítő szervezet, a HEBC. A szín megválasztása nem véletlen, jelzést, üzenetet takar a kormány számára: nincs idő a késlekedésre! Magyarország helyzetét, kilátásait tekintve alapvetően pozitív hangot megütve nyilatkoznak a vállalatok, ám számos olyan feladat megoldására sürgetik a kabinetet, mint például az átfogó adóreform és második Nemzeti Fejlesztési Terv megvalósítása.


Hetek-összeállítás
Még pár lépés a munkáért

A kormány ezen a héten a 100 lépés program munkaügyi intézkedéssorozatának aktuális részeiről tárgyalt. Három kiemelt témájuk a munkaügyi ellenőrzések hatékonyabbá tétele, a munkaerő-kölcsönzést szigorító javaslatok és a garantált minimálbér bevezetése volt. A javaslatokat szeptemberben terjesztik az Országgyűlés elé, és várhatóan januártól lépnek életbe. Mindeközben a téma egyik érintett csoportja, a feketemunkásokra vadászó felügyelők éjt nappallá téve dolgoztak, úgyhogy az elmúlt másfél hónapban mintegy 900 hazai céget bírságoltak meg, összesen 1,2 milliárd forintra. 


Papp Levente
Megkenőanyagok a Volkswagennél

A német ügyészség nyomoz a VW néhány hete kirobbant korrupciós botránya ügyében. A vád szerint a Skoda személyzeti vezetője, Helmuth Schuster kenőpénzeket fogadott el, sőt maga is gründolt beszállító cégeket, hogy a VW-konszernt megrövidítse. A német közvélemény megdöbbent, hogyan fordulhatott elő az ország egyik büszkeségének tartott vállalatában, hogy a topmenedzserek éveken át több százezer euró értékben illegális luxusutazásaikra költötték a részvényesek pénzét. A zavaros ügyben még Schröder kancellár neve is felmerült.


Kardos Anikó
Túl a 20 000 ponton a BUX

Mérsékelt mozgások jellemezték a nagyobb részvénypiacokat, töretlenül száguldott viszont tovább a BUX, amely 1,66 százalékos emelkedés után soha nem látott magasságban, 20255 ponton zárta a keddi kereskedést. Az újabb terroristatámadások nem gyakoroltak nagyobb hatást a piacokra. Amerikában Greenspan beszédére figyeltek a befektetők, aki fenntarthatónak minősítette a gazdasági növekedést, legnagyobb kockázati tényezőnek - nem meglepő módon - az energiaárakat jelölve meg.  Folyamatosan jelennek meg a cégek gyorsjelentései is, a nagyok közül az IBM, a Johnson&Johnson, a Ford, a Merrill Lynch, Európában az Electrolux várakozások felett jelentett, az Intel és a Yahoo viszont csalódást okozott.


Háttér

Peremiczky Szilvia
Az iszlám hatalmi céljai

„O sancta simplicitas - Szent együgyűség!” - kiáltott fel Husz János, midőn egy vakbuzgó öregasszony rőzsét dobott a máglyájára. „O sancta simplicitas” - mondhatnánk, látva az öreg néne kései, előrehaladott Stockholm-szindrómában szenvedő utódait, akik lelkesen hordják a rőzsekötegeket a Nyugat, a felvilágosodás, az ész, a kereszténység, a judaizmus máglyájához. 


Sebestyén István
Minden isten ellen

Minden isten ellen fantázianevű koncertturnéja keretében augusztus 23-án Budapesten lép fel a rockvilág egyik legvitatottabb alakja, Marilyn Manson. A művésznevét egy egykori szexszimbólumtól és egy sorozatgyilkostól „kölcsönző” zenész bírálói szerint a sátánizmus egyik legnépszerűbb propagálója. Rajongói viszont polgárpukkasztó hősként látják, aki mindig megmondja a „frankót”, legyen szó vallási- politikai bigottságról, vagy társadalmi igazságtalanságokról. Szerintük „botrányai” csak ártalmatlan PR-fogások. Mindenesetre tény: istentagadásával, perverzitásaival és agresszivitásával MM bevallottan a zsidó-keresztény értékrend ellensége.


Csingár Edit
Mit (t)együnk?

Szinte nem múlik el olyan nap, hogy a hírekben ne találkoznánk egy újabb élelmiszerbotránnyal, fertőzött vagy rossz minőségű áruk lefoglalásáról szóló hírrel. Bizonyára minden olvasónkban felmerült már a híradások kapcsán a következő kérdés: vajon mit is eszünk? A fogyasztók egy része szinte azonnal rávágja az általa már megfogalmazott, és mostanában egyre inkább meggyőződésévé vált választ: szemetet! De valóban igaz ez az állítás? Ennek kívánunk utánajárni cikkünkben. 


Hit és értékek

Lukács Ibolya Anna
Imádkoznak, ha megfizetik

Feltűnő feszület a szomszéd kocsijában, fiatal, jó fej keresztények, bőrdzseki „Jézus felráz” felirattal a hátán - hogy mindez miért is került bele egy amúgy tipikus hollywoodi filmbe? Doug Liman, a Mr. és Mrs. Smith rendezője szerint csakis azért, mert olyan „jópofa”. Valószínűleg így vannak ezzel többen is a filmipar fővárosában, ahol egyre gyakrabban jelennek meg szimpatikus figurákként a keresztények - mindennek azonban a The New York Times összeállítása szerint korántsem emberbaráti, sokkal inkább üzleti okait kereshetjük. 


Hetek-összeállítás
Kint is, meg bent is

Szemmel láthatóan zavarban van az anglikán egyház egy hamarosan életbe lépő, a homoszexuális élettársi kapcsolatot engedélyező polgári törvény miatt.  A nagy múltú felekezet ugyanis nem tudja, hogy mit is tegyen a tavaly decemberben megszavazott, de csak idén életbe lépő törvénnyel, amelyet egyszerre szeretne elfogadni és elutasítani.


Interjú

Hazafi Zsolt
Gyurcsány után én jövök


Tihanyi Péter
Cintányéros cudar világ

Ahogy betöltöttem a tizennyolcadik évemet, reggel fél nyolckor odajött az egyik nevelő: hagyjam el az intézet területét még a délelőtt folyamán, mert az állam eddig a pontig gondoskodott rólam. Összeszedtem a batyumat, kaptam egy kis pénzt, és becsuktam magam mögött az intézet kapuját. Nagy, erős tizennyolc éves srác voltam, és azt se tudtam, hol aludjak ezentúl, és minek születtem erre a rohadt világra.


Külpolitika

Hetek-összeállítás
Tűzparancs

Hatalmas erőkkel nyomoz a brit rendőrség a múlt heti sikertelen londoni terrortámadás elkövetői után, miközben kínos igyekezettel próbálja kiköszörülni a csorbát, melyet egy ártatlan brazil villanyszerelő lelövése ejtett a brit rendőrség tekintélyén.


Hetek-összeállítás
Harcban a hőséggel

Kutya meleg tombol a világ számos részén: még az Egyesült Államok hőséghez szokott polgárai is méltatlankodva méregetik hőmérőjüket, de hőségriadót rendeltek el Európa több városában is. Míg India egyik részén a hőség pusztít, máshol a rekordmennyiségű eső keseríti meg a lakosság életét.


Lukács András
Életfogytiglan döntenek

George W. Bushnak köszönhetően még forróbbá vált az amúgy is meleg amerikai nyár, igaz az elnök leginkább demokrata ellenfeleinek fűtött be John Roberts jelölésével, akit a Legfelsőbb Bíróság megüresedett posztjának betöltésére javasolt a szenátusnak.


Kivonulás vagy totális háború

Robbanássorozat rázta meg múlt hét végén a Sinai-félsziget déli csücskében fekvő közkedvelt turistaközpontot, Sarm-el-Sejket. Az utóbbi évek egyik legtöbb halálos áldozatot követelő robbantásait követően Hoszni Mubarak egyiptomi elnök elítélte a támadást, azt „gyáva bűncselekménynek” nevezve. Habib al-Adli belügyminiszter arra a kérdésre, hogy a robbantásoknak van-e köze az iszlámhoz, viszontkérdéssel válaszolt: „Milyen iszlámhoz? Ezek (a terroristák) nem muzulmánok, hanem gengszterbanda.”


Sport

Gazsó József, Varga József
Jótékonysági biznisz

Az elmúlt napok során sokak érdeklődését kiváltotta a Real Madrid augusztusi vendégszereplése. A Puskás Ferenc-gálamérkőzés nevű rendezvény bevételét az előzetes hírek szerint a súlyos beteg futball-legenda ápolási költségeinek finanszírozására és az utánpótlás-nevelés támogatására kívánták fordítani a szervezők. 


Petrovánszki Zoltán
A Cowboy legnagyobb győzelme az, hogy él

Lance Armstrong kivételes ember. Kivételes, mert eddig egyedülálló módon hétszer nyerte meg a világ legrangosabb kerékpárversenyét, a Tour de France-ot. Kivételes, mert legyőzte a csaknem a halálát okozó rákot. 


Szabadidő

Mód Júlia
Barangolás a Fertő tó környékén

A Fertő tó hazánk északnyugati részén található, de a tó nagyobb része már Ausztriához tartozik. Közép-Európa e harmadik legnagyobb állóvize közös osztrák-magyar nemzeti park, sőt a határ két oldalán lévő terület, településeivel együtt pedig - kultúrtáj kategóriában - 2001 óta a világörökség részévé is vált.


Tanácsok hőséghez

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal közleménye szerint a hét végén kánikula várható. A kánikulai meleg, a tartósan magas hőmérséklet károsan befolyásolja az egészségi állapotot. Kedvezőtlenül hat mindenkire, de elsősorban a fizikai munkát végzők szervezetére, mind a szabadban, mind a zárt térben dolgozóknál. 


Beiskolázás utalvánnyal

A tavalyinál húsz százalékkal több Ticket Service beiskolázási utalványt vásároltak az idén a munkáltatók - jelentette be Arnaud Erulin, az Accor Services Magyarország Kft. igazgatója. A növekedés részben a magasabb adómentességi határnak, részben a juttatást adó munkáltatók egyre gyarapodó számának köszönhető. 


Laci bácsi konyhája

Benke Laci bácsi négyszeres olimpiai bajnok, legendás mesterszakács és mestercukrász, többek között a Gundel étterem volt séfhelyettese és a Gundel Károly Vendéglátó Technikum egykori tanára. Akik nemcsak elképzelni, hanem látni is szeretnék, miként készülnek el Laci bácsi remekművei, együtt főzhetnek vele a televízión keresztül. Műsora a Magyar ATV-n látható minden hétköznap reggel 8.10-től 8.20-ig és 12.45-től 12.55-ig, vasárnaponként pedig 13.05-től 13.35-ig. 


Színes

Extrém sportok: jaksíelés

Azok számára, akiknek a bungie-jumping vagy a szédítő iramú utcai szánkóverseny túl egysíkúnak tűnne, új extrém sporttal, a jaksíeléssel rukkolt elő egy tibeti üzletember. A sport lényege a következő: a vállalkozó kedvű és vastag pénztárcájú turisták egy csoportja a jakcsorda társaságában útnak ered, majd egy kellően magas hegynél letáborozik.


DUMA PLÁZA

Ritka, mint a fehér Zorro.  (internet graffiti)


Gyorsan olvadnak a gleccserek

A hegyi gleccsereket rendkívül érzékenyen érinti a globális felmelegedés. Emiatt világszerte visszahúzódóban vagy eltűnőben vannak a gleccserek, amelyek ivóvizet és öntözővizet szolgáltatnak egész éven át. Jelentőségük nemcsak gazdasági, de spirituális szempontból is számottevő. A BBC munkatársa az indiai Gangotri-gleccserhez látogatott el, amely a szent Gangesz folyó forrása. A Himalája magaslataiban a Gangesz partján zarándokok fejezik ki hálájukat Istennek a folyóért, amely táplálja a termőföldet. A Gangesz forrását jelentő gleccser fantasztikus látvány. 


Nők, cipők, na és a pénz

Akár hiszi a kedves férfi olvasó, akár nem, egy átlagos brit nő élete során több mint 31 ezer fontot, azaz több mint 11 millió forintot költ cipőkre, és emellett majdnem 16 ezer fontot (körülbelül 5,5 millió forintot) övekre és más kiegészítőkre. A hónap során megkérdezett 2000 hölgy egyharmadának 25 pár cipő áll jelenleg is a szekrényében, ám - a Churchill Home Insurance csoport kutatása alapján - körülbelül 1,3 millió nő igazából arra vágyik, hogy 30 párnál is jóval több cipője legyen.


Sushidiplomácia

Japán erősíteni szándékozik globális befolyását, ám teszi ezt azzal, hogy étkezési szakemberek segítségével kampányt indít annak céljából, hogy a japán konyhakülönlegességek fogyasztóinak száma megkétszereződjön külföldön. Ha az erőfeszítést siker koronázza, akkor öt éven belül évente legalább egy alkalommal 1,2 milliárd ember eszik majd sushit és más japán ételeket. 


Nyolc liter benzinnel a Föld körül

Többé nem kell rettegve figyelnünk a benzinár emelkedéséről szóló híreket - legalábbis a Svájci Szövetségi Műszaki Egyetem kutatói ezt állítják -, ugyanis megalkották a világ legtakarékosabb autóját. A PAC CAR névre keresztelt járművel körbeutazhatjuk a Földet, mindössze nyolc liter benzin felhasználásával. 


Mi van a képen?

3. Darth Vader Józsefvárosban: „Kérem segítsenek, leszázalékoltak a Klónháborúban, adományt gyűjtök a Halál Csillag építéséhez”


Vélemény

Tarik Demirkan, Isztambul
Arab összefogás a terror ellen

A Közel-Kelet kilenc országa, amelyek az „Irakkal szomszédos országok” címszó alatt évek óta rendszeres csúcstalálkozókat tartanak, most közös lépések megtételére készülnek a térség terrorszervezetei ellen.


Dr. Rashwan Mohamed
Miért gyilkolnak muzulmánokat?

A legújabb borzalom színhelye nem európai város, nem keresztény ország, hanem az iszlám világ szíve, Egyiptom. A Sarm-el-Sejk üdülőhelyen turisták és az egyiptomiak ezrei töltik a szabadságukat. Az új mészárlásnak közel kétszer annyi áldozata volt, mint a londoni merényletnek. Mindez két héten belül történt a világ szeme láttára anélkül, hogy ez a világ képes lenne megérteni a jelenség gyökereit és mozgatórúgóit.