Vissza a tartalomjegyzékhez


Baumgartner majdnem visszatért

E hét végén a Hockenheimringen rendezik meg a 2005-ös Forma-1-es idény tizenkettedik futamát, a Német Nagydíjat. 


Juan Pablo Montoya. 2003 után újra megnyerné a Német Nagydíjat Fotó: DPPI

A világbajnokságban jelenleg vezető Fernando Alonso véleménye szerint az autók tartóssága kulcsfontosságú tényező lesz a hockenheimi forró futamon. Az abroncsokat különösen próbára teszi majd a rendkívül felmelegedett aszfalt, amely miatt a csapatnak az elmúlt két évben gondjai is voltak a hátsó gumikkal. Így az abroncsháború ismét fellángolhat ezen a hétvégén. 
A Renault-nak - mely egy sor újítást rak autóiba erre a futamra - nagy kihívással kell szembenéznie ezen a hétvégén, hiszen idei legnagyobb riválisa, a McLaren ezúttal is mindent elkövet majd, hogy a hazai közönség előtt bizonyítson, mivel a Brit Nagydíjon győzelmet szerzett Montoya 2003-ban már hazavihette Hockenheimből a győztes trófeát. 
A tavalyi győztes Michael Schumacher csapata, a Ferrari továbbra is krízishelyzetben van. Jean Todt csapatfőnök elmondása szerint a maranellói istálló lépéshátrányban van a többi élcsapathoz képest. A francia származású csapatfőnök ennek ellenére optimista, hiszen a Ferrari sokkal nehezebb helyzetekből is kilábalt már 1994-1998 között, illetve az 1999-es év egy időszakában.
Két hírre kapta fel a világ a fejét a Brit és a Német Nagydíj közötti két hétben. Egyrészt a Red Bull Racing meghosszabbította a megújított Concorde-megállapodást, így a Ferrari után második istállóként kötelezte el magát a Forma-1-es versenysorozat és annak vezetői mellett. 
A másik bombahír a Minardi csapatnál robbant. Ugyanis a Baumgartner Zsolt helyére szerződtetett osztrák Patrick Friesacher szponzorai nem fizették ki az előre megígért összegeket. Pótlására ekkor került szóba többek között Baumgartner Zsolt neve is, aki mellesleg a Német és a Magyar Nagydíj közötti hétre Budapestre hozta azt a jótékonysági labdarúgó-mérkőzést, melyet már több futam előtt - így a Monaco Nagydíj előtt - is megrendeztek. Ezen a meccsen a Michael Schumacher által vezetett Forma-1-es pilóták csapnak össze a Lékó Péter vezette Hungarian All Star válogatottal. Sajnos időközben Peter Stoddart a jó viszony ellenére a magyar pilóta helyett inkább az eddig a Jordan csapatánál tesztpilótaként dolgozó Robert Doornbost szerződtette le a Minardihoz a szezon hátralévő részére. (Forrás: Amber PR)