Vissza a tartalomjegyzékhez

Hechs László
Kígyók a keblükön

A „brit cionista keresztes kormányzat ellen” elkövetett londoni merényletért a „Titkos Szervezet - Európai al-Kaida” vállalta a felelősséget. 2001. szeptember 11. után a brit kormány és a titkosszolgálat (MI-5) fokozta a Londonban nagy számban csoportosuló radikális iszlám terrorszónokok és terroristák elleni fellépést. Becslésük szerint a 1,6 milliós muszlim lakosság kevesebb mint 1 százaléka érintett a terrorizmusban. Ez körülbelül 16 ezer terroristát jelent.


Bombariadót jelző tábla az autópályán: kerüljék el Birminghamet, kapcsolják be a rádiót Fotók: Reuters

A militáns iszlám fundamentalista csoportok 2001. szeptember 11-éig teljes sértetlenséget élvezhettek Nagy-Britanniában. Abu Hamza al-Maszri, a londoni Finsbury Park mecsetjének szónoka a napokban állt bíróság elé kilenc rendbeli gyilkosságra való felbujtás vádjával. A cipőjébe rejtett bombáról elhíresült Richard Reid és a 9/11-es terroristák közé sorolt Zacarias Moussaoui is az ő köréből került ki. Hamza, az egykori afganisztáni veterán, szónoklataiban tömeges erőszakra szólított fel a nem muszlim lakosság ellen. 
A félkezű és félszemű Hamza csak egyike annak a néhány tucat mecsetszónoknak, akik az al-Kaida és szélsőséges segédcsapataik tevékenységét befolyásolták. 1994-ben Oszama bin Laden is irodát nyitott Londonban. 1998-ban bezárta, amikor szóvivőjét, Kalid Favvazt az USA kenyai és tanzániai nagykövetségének felrobbantásakor a britek letartóztatták.


Vaskapu a Blair hivatalához vezető úton Londonban

A New Statesman 2004-es augusztusi cikkében - Miért szeretik a terroristák Angliát? - Jamie Campbell idézi Mohamed Szifaouit, az Inside al-Kaida című könyv szerzőjét: „a brit iszlámisták, a brit kormány és az angol hírszerző ügynökségek régóta elismerik, hogy ameddig Nagy-Britannia biztosítja az olyan személyek, mint Hasszán Butt (egy ismert terrorbarát iszlámista) bizonyos fokú szabadságát, a terrorcsapásokat továbbra is az Egyesült Királyság határain belül tervezik majd meg, de azon kívül hajtják végre”.
Mohamed Omar Bakri, az al-Muhadzsirun nevű szélsőséges brit iszlám szervezet feje azonban 2005 januárjában nyíltan megfenyegette Angliát: „ha a brit kormány továbbra is így kezeli a muszlimokat, akkor a muszlimok válasza szörnyű lesz”, és kifejezetten felvetette az al-Kaida által elkövetett öngyilkos merényletek lehetőségét is. Arra is figyelmeztetett, hogy a nyugati kormányoknak tudniuk kell: ha nem változtatnak politikájukon, a muszlimok „egyik 9/11-et a másik után követik majd el”. A Londonban működő Iszlám Felszabadítási Párt egy iszlám kalifátus létrehozására intézett felhívást az egész világon, és felszólította az angol királynőt is: fizessen fejadót, vagy térjen át a muszlim vallásra. Abu Hamza al-Maszri, a londoni Finsbury Park-i mecset imámja dzsihádra és öngyilkos merényletekre szólított fel Izraelben, Irakban és Afganisztánban. Hónapokkal azelőtt a mekkai nagymecset imámja, Abdurrahman al-Szudejsz is meglátogatta Londont. A brit kormány ünnepélyes fogadtatásban részesítette annak ellenére, hogy a zsidókról „az emberi nem söpredékeként, a világ patkányaiként, egyezmények és megállapodások megszegőiként, próféták gyilkosaiként, majmok és disznók ivadékaiként” beszélt.