Vissza a tartalomjegyzékhez

Gazsó József
A terv reális: jön a Real is

Az utóbbi napokban régóta nem látott pezsgés figyelhető meg kis nemzetünk futballéletében. Üröm az örömben, hogy ezt nem a magyar bajnoki meccsek feledhetetlensége okozta, hanem a futballunk körüli üzletemberek igen hatékony tevékenykedése. Ez a hét a menedzsment sikereként kerül a magyar foci históriás könyvébe.


A Real galaktikusai tiszteletüket teszik Puskás Ferenc előtt Fotó: Reuters

Amíg a nemrég véget ért pontvadászat, illetve a nemzeti tizenegy feledhető két mérkőzésének utólagos (keserű) ízlelgetése folyt, addig a Pellady Péter által vezényelt válogatott körüli marketinggárda csendesen, de nagy erőkkel azon dolgozott, hogy újabb szenzációs események kerüljenek bejelentésre. A cég tevékenységének köszönhetően, azzal az Argentínával sikerült barátságos mérkőzést lekötni, amelyik pár napja egy jó ideig feledhetetlen produkcióval rukkolt ki a világbajnok Brazília ellen. 
A mutatott játékuk alapján Lothar Matthäusnak az a véleménye, hogy Argentína jelenleg a világ legerősebb futballválogatottja. Ez azt jelenti, hogy idén is vendégül láthatjuk a legjobbat, mivel tavaly a brazilokról szólt ugyanilyen véleménnyel. A mérkőzés végkifejletével kapcsolatban talán nem sok embernek van kételye, de a szövetségi kapitány szerint rövid távon nem is ez a mérkőzéssel a célja. Sokkal inkább, hogy az ország újra focilázban égjen és a kisgyermekeknek ismét a sport legyen a szenvedélyük. Persze mindez akkor lenne tökéletes, ha nem barátságos meccsekről lenne szó, hanem például a világbajnokság csoportmeccseiről. A lényeg azonban az, hogy olyan mértékű fejlődés figyelhető meg, amire már régóta csak áhítoztunk.
Hogy ne maradjanak élmény nélkül e nyáron azok, akik esetleg nem kedvelik az argentín csapatot, azoknak egy életreszóló élmény lehet a Real Madrid vendégjátéka. A mérkőzés a két országnak egyaránt fontos. Hivatalosan Puskás Ferenc tiszteletére szervezik meg, de az sem elhanyagolható, hogy a madridiak éppen akkor edzőtáboroznak majd Ausztriában. Tehát nekik ez kiváló alkalom lesz edzőmérkőzés szempontjából. Az még nem teljesen körvonalazódott, hogy valójában ki is áll ennek a programnak a lekötése mögött, mert az értesülések szerint ezt nem a Pellady Péter érdekeltségébe tartozó Derball Kft szervezte. Hallani lehet olyan híreket, melyek szerint egy ligaválogatott lenne a legalkalmasabb, hogy fogadja a „blancókat”, de a legújabb értesülések szerint már nem csak a honi labdarúgók lépnek pályára. Lothar Matthäus és Illés Béla is fontolóra veszi, hogy pályára lépjen, illetve a nagy Real Madrid rajongó hírében álló Gera Zoltán is játszani fog a hírek szerint. A mérkőzés bevételének jelentős részét a régóta betegséggel küszködő Öcsi bácsi gyógykezeléseire, illetve a magyar utánpótlás-nevelésre fordítják.
Ha már az anyagiaknál tartunk, említést érdemel még, hogy a válogatott mögé újabb tőkeerős vállalatok sorakoztak fel. Ezeknek a kontraktusoknak köszönhetjük nagy részben, hogy ilyen csapatok tesznek nálunk látogatást.