Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Kóklerek és információbrókerek

Miközben egy vállalat a piaci információk megszerzéséhez az üzleti hírszerzés széles eszköztárát használhatja fel, tisztában kell lennie azzal, hogy ugyanezt teheti és teszi is vele szemben a konkurencia. Így tehát egyszerre áll fenn lehetőség és fenyegetettség. Az elmúlt héten Versenyképesség és információ címmel az Üzleti hírszerzés és elhárítás konferenciasorozat újabb - immár ötödik - része került megrendezésre, ahol ezúttal főként az információk legális megszerzésében rejlő lehetőségekről esett szó, továbbra sem feledkezve meg azonban a sorozat előző részein hangsúlyozott fenyegetettségről sem.

Napjainkra az aktív információhasználat minden piaci szereplő számára létkérdéssé vált. A vállalatoknak azonban nagy kihívást jelent a megfelelő minőségű, releváns információ szűrése a számítástechnikai és telekommunikációs fejlődésnek köszönhetően rendelkezésre álló hatalmas információtömegből - véli dr. Kiszl Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója.
A tapasztalat szerint egyre inkább azok a cégek tudnak hosszú távon sikeresek lenni, amelyek gyorsan és egyedien tudják az információt tudássá alakítani. Ehhez ma már külön erre szakosodott, úgynevezett „információbrókerek” segítségét lehet kérni, akik ennek az átalakításnak, illetve az ezzel foglalkozó döntéshozónak kínálják szolgáltatásaikat, amelyek rugalmasan alkalmazkodnak a megrendelői elvárásokhoz.
A szolgáltatás jellemzője a garanciavállalás. Ez a kiegészítő információ az információbrókerek etikai kódexének más kitételeivel együtt a megrendelők biztonságát és a kapott szolgáltatás minőségét növelik. Ez azért lényeges, mert - Kiszl szerint - temérdek vállalkozó kínálja szolgáltatásait az információs piacon, az „info-kóklerkedés” elterjedtté vált. Egyre többen ismerik fel a szolgáltatók minősítésének, auditálásának, valamint ezzel összefüggésben az úgynevezett metaadatbázisoknak, azaz az „információ az információról” jellegű rendszereknek a szükségességét. Mivel az információ alkotója az ember, e kérdésben kiemelt helyen kell kezelni mind a lehetőséget, mind pedig a fenyegetettséget illetően - hívta fel a figyelmet dr. Kis György, az ANIMA Polygraph Pszichológiai Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója. A humán erőforrás rendelkezik a legtöbb információval, és az ő döntésén múlik, hogy mi lesz ennek a sorsa. Bármilyen szigorú elektronikai, mechanikai, vagy IT rendszerű biztonsági intézkedést tehetünk, ha a munkatársunk döntése az, hogy azt illetéktelen kezekbe adja. Felmérések arról tanúskodnak, hogy a humán erőforrás biztonságára, a kockázatok elemzésére a társaságok csupán 10 százalékot költenek az összes biztonsági költségből. 
Orbán Róbert, a rendezvénysorozatot szervező Open Gates Hungary Kft. ügyvezető igazgatója záró szavaiban azt hangsúlyozta, hogy a téma aktualitásához nem fér kétség, és minden, a vállalat versenyképességéért felelős vezetőt érint. Szavai mellett a való világ tett tanúságot: éppen a konferencia zárónapján kürtölték világgá a hazai és nemzetközi hírügynökségek az utóbbi idők egyik leghajmeresztőbb ipari kémkedésről szóló hírét a Közel-Keletről.