Vissza a tartalomjegyzékhez

P. R.
Fejvadászok nemzetközi együttműködése

Először vett részt a magyarországi Neumann International Kft. igazgatója, Deák Andrea a cégbirodalmon belül olyan tanácskozáson, amely a régiók közötti együttműködést hangolta össze. Deák Andrea elmondta, hogy a Neumann vállalatcsoporthoz tartozó, különböző országokban tevékenykedő szakemberek Európában elsőként, élve az unió adta lehetőségekkel, a jövőben a munkaerőt kereső regionális piacokon ezentúl nem egymás konkurenseiként, hanem egységesen lépnek fel. 

Egyre gyakoribb ugyanis az olyan csúcsvezetők keresése, akik egy egész régiót átfogóan irányítják egy-egy multinacionális cég tevékenységét. Ilyenkor nem biztos, hogy abból az országból érkezik erre a posztra a legjobb ajánlat, ahol a cég székhelye működik. A mostani találkozón Magyarország, Csehország, Lengyelország és Románia cégvezetői tanácskoztak, s egyeztették az együttműködés lehetőségeit. Törekednek arra, hogy a Neumann-cégek alapvető szolgáltatásai mindenhol egyformák legyenek, hasonló tarifarendszerrel működjenek, s hogy a legjobb szakemberek folyamatosan megosszák egymással a tapasztalataikat, tudásukat.