Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IX. évfolyam, 19. szám, 2005. május 13

Belpolitika

Sebestyén István
Ki védi a magyart?

Állig felfegyverzett német kommandósok rohantak le április végén 18 Németországban tevékenykedő magyar építő- és húsipari vállalkozást, amelyeket többek között adócsalással, feketemunkával és embercsempészéssel gyanúsítanak. Az eset nem példátlan: egy éve szinte megszólalásig hasonló módon 23 magyar céget vontak hatósági eljárás alá. Ezek közül öt esetben már véget ért a nyomozás - eredménytelenül -, másik négy cég pedig tönkrement. Az érintettek szerint a cél a magyarok kiszorítása a német piacról.


Hajdú Sándor
Budapest ostroma

Orbán Viktor ezúttal nemcsak az országot, hanem Budapestet is elkezdi járni. Soroksáron kezdte, ahol a nemzeti konzultáció keretében először hirdették meg az úgynevezett Új Budapest Fórumot, amelyet a tervek szerint nyár végéig további kétszázharminc hasonló rendezvény követ majd.  A közvélemény-kutatások szerint, ha a szocialisták és a liberálisok elvesztik a megyeszékhelyeken és a fővárosban a még meglevő többségüket, akkor a Fidesz számára simán sikerül a 2006-os kormánydöntés. 


Munkatársunktól
Válságban a magyar falu

Utaztak már keresztül estefelé falvakon? Olyan érzés, mintha kihalt településekből állna a vidéki Magyarország. Sehol egy tehéncsorda, sehol egy teremtett lélek. Csak a házak ablakában kékesen villódzó televíziók árulkodnak arról, hogy mégsem kísértetfaluban autózunk. 


Lezuhant egy vadászgép

Lezuhant egy MIG-29-es vadászgép Kecskeméten, a pilóta katapultált. 


Hetek-összeállítás
15 után 21

Huszonegy lépés a magyar egészségügy reformjáért címmel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Parlamentben ismertette a kormány új, egészségügyi intézkedéscsomagját. A kormányfő láthatóan arra tesz erőfeszítéseket, hogy kormánya dinamikusan cselekvőnek tűnjön, és elfoglalja a kommunikációs mezőt az ellenzék elől. Hiába húzott azonban a kártyaasztalok mellett szerencsésnek számító huszonegyet, az érettségibotrány mindent vitt. 


Nyilván tartottak

A Hetek április 29-ei számában, című, velem készült interjúhoz szeretnék két pontosítást fűzni:  Az a mondat pedig, hogy „úgy fogják fel, mintha részük lett volna az Illés szétforgácsolódásában”, az állambiztonsági szolgálatra vonatkozik. A cikkben említett Aczél György, Biszku Béla és Benkei András kultúrpolitikai, politikai, belügyi funkcióiknál fogva rendelkeztek bizonyos befolyással a zenét is érintő folyamatokra, de az Illés szétforgácsolásában nem játszottak szerepet. (Szőnyei Tamás)


Életmód

Kántor Zsolt
A nagy könyvvadászat

Könnyűnek találtatott a Nagy Könyv mozgalom Katona Noémi, budapesti általános iskolai könyvtáros szerint, mert a diákok nagy része közömbös maradt. A magyartanárnők unszolására azonban tömegesen a kötelező olvasmányok kaptak teret, mint az első helyezett Egri csillagok és a második regény: A Pál utcai fiúk. Sok iskolában kiosztották a szavazólapokat, és megmondták, mire „ajánlatos” leadni a voksot. Ennek ellenére rajta vannak a százas listán azok a regények, amelyekre a közvélemény nagyjából számított. Mindenképp hiányzik azonban Hrabal, Maupassant, Flaubert, Kaffka, Sartre, Camus. Ugyanakkor meglepetés Wass Albert három regénye. Ez a tény is jelzi, hogy a 100 „legjobb” nem a valódi NB I. 


Százezer új típusú munkahely

2008-ig százezer új típusú, távmunkahely megteremtését szorgalmazza Simon Gábor, a Távmunka Tanács elnöke, az MSZP országgyűlési képviselője. Az elnök szerint a munkanélküliség csökkentéséhez elengedhetetlen az élethosszig tartó tanulás, amihez minden érdeklődőnek lehetőséget kell biztosítani Nem feltétlenül iskolákban, hanem az IT technológiák széleskörű alkalmazásával, akár otthon is. Az iskolák mindegyikében viszont - mondja Simon - ha kell állami beavatkozással is - létre kell hozni az internetes hozzáférést, hogy a hálózatépítés és software ismeretek tananyaggá váljanak, s megszülethessék az Európai Unióban is elfogadott digitális alapműveltségi diploma. A távmunkahelyek bevezetésével csökkenthetővé válnak a foglalkoztatás költségei és javítható a mozgáskorlátozottak, kismamák foglalkoztatási aránya. A Munkaerő-piaci alap idén újabb 500 millió forintos pályázattal segíti a hátrányos helyzetű csoportok távmunkahelyeinek létrehozását. (P. R.)


Musashi-alkatrészes dízelmotorok

A stabilitás évének nevezte Nagy András gyárigazgató a Musashi Hungary Ipari Kft. 2005-ös esztendőjét. Az igazgató elmondta, hogy idén - mivel a nagy beruházások lezárultak - a gyártási folyamat fejlesztésére és a tökéletes minőségre fordítják a legnagyobb figyelmet. Az eredeti termékek, gömbcsuklók, lengőkarok gyártása mellett már nagy volumenben folyik a világsikert arató, 70 és 90 lóerős, 1,3-as, Multijet motorok vezérmű tengelyeinek a gyártása is. A német és japán alapanyagból gyártott termékek jelenleg kizárólag olasz piacra kerülnek, s hamarosan viszontláthatjuk a dízel üzemű Fiat Pandákban és Fiat Puntókban. Az igazgató kiemelte, hogy a Musashi Hungary az új terméket kizárólagos szállítóként biztosítja a motorgyártónak. Többek között ezek a precíziós alkatrészek biztosítják majd, hogy a kisautók fogyasztása ne haladja meg a 3,7 liter gázolajat száz kilométerenként. Az olasz piac mellett tovább indul világhódító útjára az 1,3 literes, Musashi alkatrészes dízel motor. Nemsokára megjelenik a piacon az Opel Corsa és a Suzuki több modelljének dízel változata is. (P. R.)


Erdei L. Tamás
Balázs Béla után szabadon

A 20 éves Zalaegerszegi televízió rendhagyó módon ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Egy olyan amatőr filmfesztivált hozott létre, amellyel minden valószínűség szerint hagyományt teremtett a térségben. Ez az új kezdeményezés fellendítheti a turizmus mellett a kedélyeket is, ez utóbbiak a Zalaegerszegről kivonuló vagy csődbe jutott multik miatt igencsak lehangolódtak az utóbbi időkben. 


Fókusz

Hazafi Zsolt, Makki Marie-Rose
Levizsgáztak

„Bemegy a tanár az érettségi vizsgára. Odaszól a diákoknak: osszak tételsort vagy hoztak magukkal?” - szól a napokban született új, pesti vicc. De az érettségi botrányon nem tud mindenki nevetni. Különösen az a több tízezer diák, aki újra írhatja a matematika vizsgáját. Az érettségi botrány jelzi, hogy Magyarországon az államszervezetet működési zavarok jellemzik. Utoljára ilyen súlyú oktatási zűrzavar 1989-ben sújtotta az országot - az államszocializmus kimúlásakor. A miniszter igyekszik magától elhárítani a felelősséget azzal az indokkal, hogy az „érettségi terrorizmusra” nem lehetett felkészülni, nem a World Trade Center lett rosszul megépítve, hanem nem arra tervezték, hogy repülőgépek landoljanak benne. Hasonlata több ponton is sántít. Bárkik is felelősök a botrányért, több tízezer - „a felnőttek cinizmusától” még érintetlen - fiatal életét keserítették meg.


Hazafi Zsolt, Szlazsánszky Ferenc
Az állam a probléma, maga

A Fidesz jobb- és baloldali vonásokkal rendelkező néppárt, amennyiben baloldaliságon a társadalom elesettjeinek érdekképviseletét értjük - mondja Navracsics Tibor, a reményeik szerint jövőre hatalomra lépő második Orbán-kormány lehetséges kancelláriaminisztere.


Gazdaság

Varga P. Miklós
Saját zsebre jobban megy

Ami nem sikerül a köz szolgálatában, sikerül a saját haszon céljából - kissé cinikusan így is fogalmazható Németh Imre exagrárminiszter eddigi pályafutása. A napokban távozó miniszternek nem sikerült az uniós közvetlen támogatásokat folyósító intézményrendszert felépíteni - és részben emiatt kellett távoznia. Ki gondolta volna eddig, milyen jó üzlet az el nem készített intézményrendszer és az erre épülő hitelkonstrukció. A Németh távozását követő második héten ugyanis az OTP és az Agrárkamara bejelentette, hogy közös vállalkozás keretében hitelt folyósít a közvetlen támogatást igénylő termelőknek a támogatás mértékének 80 százalékáig. Az ügy érdekessége, hogy Németh Imre minisztersége előtt agrárkamarai alelnök volt.


Ruff Gabriella
Keleten a helyzet változóban

Egységesen 16 százalékos személyi jövedelemadó és társasági nyereségadó, 19 százalékos áfa, 8,3 százalékos éves GDP-bővülés - nem, ezek nem Álomország gazdasági adatai, hanem a szomszédos Romániáéi. Tavaly egyértelműen elindult valami olyasmi, amit már most „román csoda” néven neveznek, bár kérdés, meddig tart majd a viharos fejlődés.


Munkatársunktól
Adni jó

A közép-kelet-európai térségekben a hosszúra nyúlt feudális, félfeudális, majd kommunista uralmak alatt az itt lakókba beleivódott az az alattvalói mentalitás, hogy amit az állam elvitt, az már nem az enyém, annak már vége. Ezt a mentalitást igyekszik áttörni és a polgárosodást erősíteni az szja 1+1 százalékáról szóló rendelkezési lehetőség. 


Versenyképesség és információ – avagy ahol a tartalékok rejtőznek

Nagy harc zajlik az üzleti információkért Magyarországon is: multinacionális cégek már most tízmilliókat áldoznak üzleti hírszerzésre, ezáltal erősítve és fenntartva versenyképességüket. Az Üzleti hírszerzés és elhárítás elnevezésű konferenciasorozat szervezői, az Open Gates Hungary Kft. és az IBA Magyarország Kft. nemrég elkészült felmérése azonban arra is rávilágít, hogy a vállalat (marketing-, kereskedelmi vagy egyéb célokra fókuszáló) üzleti hírszerzési folyamatát csakis egy komplex - az információkra, az IT-biztonságra és a humánerőforrás védelmére is - kiterjedő vállalatbiztonsági keretben, azzal egyensúlyban lehet hatékonyan megvalósítani. 


Kalmár Erika
Támogatás új diplomás munkahelyekhez

Pályázatot írt ki a munkaügyi miniszter a pályakezdő diplomások foglalkoztatására. A pályázat követelményrendszere külön előnyben részesíti a felvételre kerülő munkaerő magas szintű képzettségét (diploma, nyelvtudás, számítástechnikai ismeret, piacképes szakképzettség stb.), az egyszerre több új munkahelyet létrehozó projekteket, továbbá külön honorálja azokat a munkahelyteremtőket, akiknél az alkalmazottak jelentős része a munkanélküliek közül kerül ki. A pályázati anyagokat 2005. augusztus 31-ig folyamatosan be lehet nyújtani. 


Kardos Anikó
Lemaradó BUX

Mérsékelt emelkedést mutattak a vezető tőzsdeindexek a héten, miután a vártnál kedvezőbb amerikai munkaerő-piaci adatok ismét az optimisták javára szolgáltak a növekedési kilátásokban kételkedőkkel szemben. A múlt heti amerikai kamatemelés után változatlanul hagyta irányadó kamatszintjét mind az angol, mind az európai jegybank. Ez utóbbi tette ezt annak ellenére, hogy márciusban tovább nőtt a termelői árindex, így a drágulás mértéke immár 4,2 százalék, szemben a közel két éve változatlan, 2 százalékos jegybanki alapkamatszinttel. 


Háttér

Csizmadia Ervin
Az elnöki intézményről

Az elmúlt hetekben Magyarországon egy téma uralta a közbeszédet, mondhatni kiemelkedett a többi közül: ki és milyen képességekkel rendelkező személy legyen a Magyar Köztársaság harmadik elnöke? A kurrens témák általános természete azonban az, hogy idő után rájuk un a közönség; félő, hogy ez történik majd ezzel a kérdéssel is. De ha nem is unnak rá az emberek, nem bizonyos, hogy jól fogunk kijönni belőle. A kérdés ugyanis - bármennyire is erről akarnak meggyőzni bennünket a pártok szószólói - nem pusztán az, hogy ki legyen az újonnan hivatalba lépő köztársasági elnök, hanem mindenekelőtt az, hogy mi lesz a sorsa a köztársasági elnöki hivatalnak mint intézménynek. Ha ez utóbbiról nem beszélünk, egy nagyon fontos vitatéma előtt zárjuk be a fülünket, s ez hátrányos lehet egész demokráciánkra. Ezért érdemes elgondolkodnunk magáról az elnöki intézményről és mindarról, hogy hogyan alakulhat majd a magyar demokrácia alkotmányos intézményrendszerének jövőbeli szerepe.


Gadó János, Hechs László
Ki a felelős az iszlám világ állapotáért?

„Civilizációk metszéspontja, Európa és az Új Világrend” címmel tudományos és ismeretterjesztő konferenciát rendezett a Politológiai Párbeszéd Társasága az ELTE és a Corvinus Egyetem fiatal oktatói és PhD- hallgatói közreműködésével. A szervezők deklarált célja elősegíteni a civilizációk megismerését, mert az - szerintük - kapcsolatokhoz, és nem a huntingtoni összecsapáshoz vezet. 


Morvay Péter
Svájciak a vadkeleten

- Több annál. A Leumi Bankot 1902-ben Londonban, a Cionista Világkongresszuson alapította Herzl Tivadar, aki a tíz évvel korábban elindított mozgalom elnöke volt. A cionista mozgalom alapvető célja az Erec, Izrael földjének újbóli benépesítése volt. Ennek támogatására két intézményt hoztak létre: egy ingatlantársaságot és egy bankot. Az ingatlanvásárláshoz készpénz kell, ahhoz pedig, hogy készpénz álljon rendelkezésre, bankra van szükség. Így aztán megalapították a Leumi, vagyis magyarul a Nemzeti Bankot. A pénzintézet amellett, hogy Londonban és Svájcban működött, már a függetlenség elnyerése, vagyis 1948 előtt végzett tevékenységet Palesztinában, Anglo-Palesztin Bank néven. A legnagyobb bankként központi szerepet játszott a cionista mozgalom és a bevándorlást segítő Zsidó Ügynökség finanszírozásában. Az állam megalakulása után kereskedelmi bankká alakult, de két éven keresztül, az Izraeli Nemzeti Bank megalakulásáig a Leumi látta el a központi bank szerepét, és ők bocsátották ki az első héber feliratos bankjegyeket is. A bank mindig is köztulajdonban állt: 1948 előtt a cionista mozgalom igazgatótanácsa volt a tulajdonos, később az izraeli állam. Ma nyolcvan százalék az állami részesedés, míg a részvények húsz százaléka magánszemélyek tulajdonában van, és a bank papírjai a tőzsdén is jegyezhetők. A Leumi az egyetlen nem magánbank Izraelben. Huszonhat országban van képviselete, a legnagyobbak ezek közül Frankfurtban, Londonban és Párizsban működnek, no meg természetesen New Yorkban és Floridában, Miamiban. Ahol jelen vagyunk, mindenütt végzünk úgynevezett „private banking” szolgáltatást.


Hit és értékek

Lukács Ibolya Anna
Jézus anyanyelve

Aki az arámi nyelv nyomába ered, kalandos utat fog megtenni a közel-keleti sivatagok, hegyek-völgyek, majd Európa és Észak-Amerika tájain. Erre az intellektuális utazásra vállalkozott a Jerusalem Post című izraeli lap; tudósítója találkozott egy sor tudóssal, számos vallási vezetővel és laikussal - akik mind „szakértői” az egyes helyeken még élő sémita nyelveknek, melyekről legtöbben azt hinnénk, hogy már régen nem léteznek. Találkozott modern arámi nyelven éneklő izraeli rockzenekarokkal, arámi és szír nyelvű rádió- és tévéadásokkal Kanadában, az Egyesült Államokban és Skandináviában, Szíria és Irak eldugott falvaiban, ahol az arab helyett ma is az arámi nyelv a helyi kommunikáció nyelve.


Interjú

Tihanyi Péter
Kivégzés a 21-es buszon
Leszúrták, mert roma volt – mondta a 15 éves Patai Józsi édesapja a fia elleni támadás után

Három kamaszfiú vasárnap délután focizni indult a Normafához. A majdnem tele buszon egyiküket karddal átdöfték. A tettes és barátai ezután nyugodtan leszálltak, és komótosan elsétáltak.


Külpolitika

Vagyim Arisztov, Moszkva
A nagyság pillanata

Moszkvában május 9-én a fasizmus felett aratott győzelem 60. évfordulójának grandiózus ünneplése zajlott; a nagyszabású rendezvényre több mint 50 államból érkeztek vezetők. A Vörös téri parádét három tévécsatorna is közvetítette, így a hatalmas ország minden lakója láthatta. A legtöbb régióban tapasztalható meglehetősen hűvös, esős idő ellenére vidéki városokban is minimum 12 millió ember vett részt az ünnepi felvonulásokon és más rendezvényeken, de szinte minden orosz ember családi, baráti körben is megemlékezik a náci Németország felett aratott győzelemről. 


Busa Viola
Megbuktatnák Blairt

George W. Bush, John Howard, Tony Blair. Az Irak elleni katonai fellépés három kulcsszereplője - a háború után tartott szavazásokon mindhármukat újraválasztották. Igaz, míg az amerikai elnök és az ausztrál miniszterelnök még növelni is tudta támogatottságát, Nagy-Britanniában - bár a britek többsége ismét úgy vélte, Tony Blairnél nincs jobb jelölt a miniszterelnöki posztra - jelentősen csökkent a munkáspárti többség a parlamentben. Az elégedetlen baloldali politikusok máris új vezető után néztek.


Ferenczi Zsolt, Nagyvárad
Váradi kultúrvigasz

Huszonhét millió forintért szervezett gálát a népszavazási csalódás feloldására fél évvel december 5. után egy MSZP-közeli vállalkozás Nagyváradon. A pályázó Eurofilm. Co. Hu Kft. 19 millió 605 ezret igényelt és nyert el az Országos Rádió- és Televízió Testülettől.  A pályázat deklarált célja a romániai magyarok „megvigasztalása” volt. Az április végén megrendezett gálán a nagyváradi közönség hosszas tapssal köszönte meg ezt a gesztust. Az ingyenműsornak indult produkcióra 300 ezer lejért (kétezer forint) kínálták a jegyeket.


Hírszerzőakadémia

Kína tudósokból, fiatal professzorokból és egyetemi hallgatókból álló ipari kémhálózatot működtet több nyugat-európai országban: e hálózat központja Belgiumban van, s következő célpontja Közép-Európa. 


Hetek-összeállítás
Jeruzsálemi vétó

A gázai kivonulás egy hónappal való elhalasztásának következtében későbbi időpontra halasztották a Jeruzsálemben idén nyárra tervezett, de erőteljes közfelháborodást kiváltó nemzetközi melegfelvonulást - jelentették a szervezők Jeruzsálemben. 


Sport

Gazsó József
Érdektelenségre ítélve?
Az UEFA-kupa: a Bajnokok Ligája szegény rokona

A labdarúgást kedvelő szurkolók figyelme manapság már elsiklik az UEFA-kupa történései fölött, ami betudható annak, hogy ezen a porondon a Bajnokok Ligája sztárcsapataihoz képest jóval kisebb költségvetéssel működő klubok harcolnak a végső győzelemért.


Uzoni Simon Péter
Phoenix Napjai fényesen ragyognak

Miközben töretlenül zajlanak az összecsapások az NBA rájátszásában a nyolc legjobb csapat között, kiosztották az idény legértékesebb játékosának járó MVP-díjat is, melynek büszke tulajdonosa a Phoenix Suns irányítója, Steve Nash lett.


Szabadidő

Fabini Piroska
A szolárium is rákkeltő

„Bevallom, én már függő vagyok. Ott tartok, hogy nem is látom, hogy mikor vagyok igazán csoki, ezért folyton barnulnék, pedig hetente többször befekszem 25 percre az elérhető legbrutálisabb gépbe” - vallotta be nemrégiben egy hölgy az egyik internetes fórumon. Sajnos huszonévesek tömege van ezzel ugyanígy, annak ellenére, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) illetékese a minap kutatások alapján a szoláriumozás kerülése, ifjak számára pedig a teljes betiltása mellett tette le a voksát. Ugyanis ha nem szabnak gátat az európai fiatalok barnabőr-mániájának, az elkövetkezendő években a bőrrákos esetek járványhoz hasonló mértékű szaporodására lehet számítani. 


Sajtvásár Budán

Első alkalommal, de hagyományteremtő szándékkal rendezik meg május 13-16. között a Budai Bor, Pezsgő és Sajt Fesztivált a II. kerületi Lövőház utcában. A fesztiválon óriási lesz a választék a hazai és külföldi sajtokból, sajttermékekből. Sajnos Magyarország nem tartozik a nagy sajtfogyasztók közé, a pálmát a franciák viszik el, akik e téren már a múlt században is nagyhatalomnak számítottak.


Laci bácsi konyhája

Benke Laci bácsi négyszeres olimpiai bajnok, legendás mesterszakács és mestercukrász, többek között a Gundel étterem volt séfhelyettese és a Gundel Károly Vendéglátó Technikum egykori tanára. Akik nemcsak elképzelni, hanem látni is szeretnék, miként készülnek el Laci bácsi remekművei, együtt főzhetnek vele a televízión keresztül. Műsora a Magyar ATV-n látható minden hétköznap reggel 8.10-től 8.20-ig és 12.45-től 12.55-ig, vasárnaponként pedig 13.05-től 13.35-ig. 


Színes

Kígyó a müzliben

A kisfiú a sokk hatása miatt napokig nem evett. Az áruházban, ahol a gabonapelyhet vették, a dobozt gyárilag csomagolva árulták, így a családnak a gyártókhoz kell fordulnia. Egy szakértő megállapította, hogy a kígyót ezelőtt gondosan ápolták és etették. Valószínűleg egy elszökött angol háziállatról lehet szó. (AFP)


DUMA PLÁZA

Az éhenhalt kitakarodott az országból.


Laura elővette humorát

A Fehér Házi Tudósítók Társaságának rendezett vacsorán az amerikai First Lady, Laura Bush, merész poénokkal rukkolt elő, melyek közül több a férjén és annak családján csattant. Az évenként tartott rendezvényen - ahol idén olyan hírességek is részt vettek, mint Richard Gere vagy Jane Fonda - az Egyesült Államok vezetőitől azt várják, hogy megvillantsák énjük humoros oldalát. 


Vizet a tengerbe

Vizet juttatni a Vörös-tengerből a Holt-tengerbe - ez lenne a feladata egy több millió dolláros, közös jordániai-izraeli-palesztin projektnek. A program célja a Holt-tenger megmentése és a környező országok öntözővíz- és energiaellátása. Ez az ambiciózus terv drámai hatással lehet erre a kiszáradóban lévő térségre. Az alapötlet: egy 250 kilométer hosszú vízvezetéket vagy csatornát építeni a Vörös-tengertől a Holt-tengerig. A vizet elsősorban a Holt-tenger feltöltésére használnák fel, amely jelenleg aggasztó tempóban húzódik vissza. Mivel a Holt-tenger 400 méterrel a tenger szintje alatt található, a vizet elektromos áram fejlesztésére is lehetne használni. 


Lopez elnöknő lenne

Hollywood és a poplisták meghódítása után a latin szupersztár, Jennifer Lopez készen áll, hogy George W. Bushsal a Fehér Házért is megküzdjön. „Valóságos erőműnek érzem magam. Ha érdekel, szeretnék az első női elnök lenni. Igazán tuti lenne - nyilatkozta J.Lopez a németek híres Bravo magazinjának. - Első dolgom lenne a Fehér Házat átfesteni. Nem túl barátságos, ahogy most kinéz.” 


Parlamenti nem a vezetés közbeni dohányzásra

A német parlament több képviselője közösen kezdeményezte az autóvezetés közbeni dohányzás betiltását. Peter Danckert, az éppen kormányzó Szociáldemokrata Párt képviselője szerint a balesetokozás veszélye drasztikusan megnő, ha a vezető menet közben dohányzik, ezért teljes tilalmat szeretne elérni erre vonatkozóan. Danckert és Katherine Reiche, az ellenzéki Keresztény Demokrata Párt képviselői a legolvasottabb német lapnak, a Bildnek tett nyilatkozatukban elmondták, hogy erőteljes nyomást fognak helyezni a parlamentre, hogy a dohányzást betiltó törvény minél hamarabb megszülessen. 


Tiberius, a boldog buldog

Egy ráncos tökfilkót csak egy anya tudna szeretni. Sebaj. Az elmúlt napokban Tiberius, a két és fél éves angol buldog megkapta a „Legszebb Kutya” címet és a vele járó koronát. Ebben az évben ő lesz a kutyakirály Iowában. Tiberius Középnyugat-Amerika ötven, szemet gyönyörködtető kutyája közül nyerte meg az éves versenyt. Amit viszont láthatunk, az a legcsúnyább buldog a fellelhetők között. Besüppedt szemek, szétálló fogak, ráadásul folyamatosan csorog a nyála. A kutya egy háromgyermekes család tulajdona. Az anyuka szerint nagyon finom lélek. Nagyon szereti, ha játszanak vele, jó dolga van, mert a gyerekek elkényeztetik. Tipikus buldog. Tiberius a harmadik nevét a Star Trek című híres amerikai filmsorozat főszereplőjéről, Kirk kapitánytól kapta. A teljes uralkodói neve tehát: James Tiberius Kirk. Már kétszer is elindult a versenyen, de eddig mindig vesztesen távozott. Mi volt ezúttal a különbség? Az apa szerint egyszerűen csak megérett rá. (AP)


Mi van a képen?

3. Lámpaoltó boldog asszony: Cita D. Ella