Vissza a tartalomjegyzékhez

Hechs László
Uniós szerecsenmosdatás

Natan Saranszki izraeli miniszter - tiltakozásul a gázai kiürítés terve ellen - a héten benyújtotta lemondását és minden idejét annak megakadályozására fordítja. Az izraeli kormánynak - az egykori híres orosz ellenzéki szerint - a kiürítést a palesztin demokratizálás megvalósításához kellett volna kötnie. E nélkül - olvasható a lemondó levélben - a kivonulás a terror felerősödésével járhat. Talán ennek is köszönhető, hogy Izrael az elmúlt hetekben kampányt indított a Hamasz politikai párttá alakulásával szemben.\


Izraeli kisfiú egy elhagyott házban a Gázai övezetben. Kitelepítésre várva Fotó: Reuters

Izrael csak abban az esetben fogadja el a Hamasz részvételét a Palesztin Törvényhozó Testület tagjainak a nyáron megrendezendő országos választásán, ha a szervezet még a választások előtt feloszlatja terrorcsoportjait és leadja fegyvereit. A Hamasz nem válhat politikai párttá úgy, hogy közben megtartja fegyveres szervezeteit. Ezt közölte legutóbb Kairóban Szilván Salom izraeli külügyminiszter Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel és Recep Tayyip Erdogan török kormányfővel Jeruzsálemben.
Márpedig a Hamasz álláspontja kifejezetten erre irányult. A tervet Solana, az Európai Unió külügyi biztosa kezdeményezte. Alig egy éve, hogy az Európai Unió engedett az amerikai nyomásnak és a Hamasz karitatív szárnyát is a terrorlistára helyezte. Addig a Hamasz „nettó befogadóként” havonta milliós apanázsban részesült. Solana már akkor is jelezte, hogy amint a szervezet politikai párttá válik, lekerülhet a tiltólistáról. 
George W. Bushnak a Közel-Kelet demokratizálását célzó tervei támogatására az amerikai adminisztráció értésre adta, hogy szívesen fogadná, ha a Hamasz terrorszervezete politikai párttá alakulna. A Hamasz szemei előtt a libanoni siíta terrorcsoport, a Hezbollah példája lebeg. A Naszrallah sejk vezette fundamentalisták a libanoni parlament befolyásos, legitim tagjai, miközben önálló fegyveres milíciát tartanak fenn az Izraellel határos dél-libanoni vidékeken. A szervezetnek az Egyesült Államokban és a dél-amerikai kontinensen is vannak „alvó sejtjei”. A Hezbollahot tartják felelősnek a Buenos Aires-i izraeli nagykövetség és zsidó kulturális központ elleni robbantásos merényletért. 
A Hamasz annál is inkább mintának tekinti a libanoni szervezetet, hiszen Izraelnek mind a mai napig nem sikerült elérnie, hogy az Európai Unió a Hezbollahot tiltó listára tegye. Ez elsősorban Franciaország ellenállásán bukik meg.
Solana álláspontja annál is furcsább, hiszen a nemzetközi kvartett békemenetrendje (a „road-map”) kifejezetten előírja a terrorszervezetek (közte a Hamasz) egyértelmű felszámolását. Úgy látszik Arafat példája ma is hat: miközben Solana a Békemenetrend megvalósítását követeli Izraeltől, a palesztin részről látszatmegoldásokkal is megelégszik. A Hamasz stratégiai céljának, Izrael felszámolásának változatlan fenntartásával csupán taktikai változtatásokat hajtott végre. Elindultak és elsöprő sikert arattak az önkormányzati választásokon, beleegyeztek a terrorcselekmények ideiglenes felfüggesztésébe, csatlakoztak a Palesztinai Felszabadítási Szervezethez és határoztak a nyári országos választásokon való elindulásról is.
A Hamasz belépett a PFSZ-be, és az általa felügyelt intézmények 40 százalékos ellenőrzését is a Palesztin Hatóság (PH) rendelkezésére bocsátotta. Ez azt is jelenti, hogy a Hamasz bizonyos minisztériumok költségvetésébe belenyúlhat és a pénzeszközök egy részét a maga számára csoportosíthatja át. 
A tűzszünet alatt a fegyvergyártás és csempészés útján jelentős mértékben kibővítette arzenálját, soraik feltöltődtek szimpatizánsokkal. A PH népszerűsége folyamatosan csökken, míg a Hamasz terrorista retorikájával („a tűzszünet csak feltételes és a Hamasz azt bármikor felmondhatja”) megszerezte a palesztin utca támogatását is.
Abbász a kairói nyilatkozatban lemondott a Hamasz lefegyverzéséről. A Hamasz pedig önként nem hajlandó felszámolni fegyveres egységeit. Tanult az Iszlám Üdvfront algériai tapasztalatából. Az iszlám szervezet megnyerte az algériai országos választásokat 1990-ben. Ám a katonai rezsim törvényen kívül helyezte a politikai mozgalmat és katonai eszközökkel felszámolta. A Hamasz azonban nemcsak emiatt akarja megőrizni fegyveres erejét. Stratégiai célja, hogy Izrael puszta létét számolja fel. Ehhez azonban szüksége lesz terrorcsoportjaira is, amelyeket most - legalábbis a gázai kiürítés befejezéséig - munka nélkül hagy.
A Hamasz másik célja a nemzetközi legitimáció megszerzése. Ha a szervezet politikai párttá válik, visszaszerzi az Európai Unió közvetlen támogatását is. Franciaország már most azon munkálkodik, hogy a szervezetet még a választások előtt politikai párttá minősítsék át. Ha a választásokon sikert aratnak, a Palesztin Hatóságnak járó havi tízmillió eurós európai támogatás is az ölükbe hull.